Idén, az előző évekhez képest igen kevés kint élő madár fordult meg nálunk, s sajnos mindegyik olyan súlyos állapotban került hozzánk, hogy igazán nem lehetett rajtuk segíteni. Sajnos ma reggelre Csicseriborsó állapota is súlyosbodott. Már tegnap is érezhetően jóval hidegebb volt a testhőmérséklete, mint az a madaraknak általában, hiszen egy madár testhőmérséklete 7-8 fokkal magasabb, mint az emberé. De legalább enni hajlandó volt tegnap, nem úgy, mint ma. Nem akarom túl részletezni, a lényeg, hogy alig egy órája távozott az élők sorából. Búcsúzóul itt egy kis videó róla (azért vörös, mert infralámpával próbáltam melegen tartani):

Illetve még mielőtt meghalt volna, csináltam néhány képet is, amit itt az oldalon megtaláltok:

Családunk újabb taggal bővült, ezúttal egy hihetetlenül apró kis veréb fiókával. Én csak Csicseriborsónak nevezem. Találó, mert iszonyat hangosan tud csicseregni, viszont nagyon picurka még. Egy képet alább láthattok is róla, majd ha minden rendeződik - és remélem, hogy rendeződni fog, az első napok mindig kritikusak a madárgondozásban -, akkor majd többet is hozok. Érdemes megnézni a fiókák jellegzetességeit, így a sárga vastag csőrt és a még ki nem bontott tollazatot:

Továbbá még tartozom egy másik madár bemutatásával is, a kis Simmel, aki nem sokkal Adler távozása után érkezett meg hozzánk. Nagyon hasonlít elődjére, de ő kevésbé mondható fehérnek - kicsit olyan rozsdás jellegű -, illetve hihetetlenül elüt a hangja, mert sokkal de sokkal mélyebb Adlerénél. A kis zebrapintyről néhány képet alább láthattok:

Csicseriborsóról meg majd még fogok infókat hozni, csak most igazából azt sem tudom, hogy hogy is került hozzánk, miért nem a mamája gondozza stb. Ha egy verébfiókával hoz össze a sors, akkor igazán nem lesz vele nagy problémád, ugyanis eme madarak mindenevők, vagyis a rovaroktól kezdve a magvakon át a gyümölcsökig mindent megesznek. A fiókáknál azonban figyelni kell, hogy minél lágyabb és puhább legyen az étel, hiszen ők még nem tudnak csípni, csak nyelni. Csicseriborsót jelenleg banánnal, barackkal és lágyeleséggel (tojás + natúr joghúrt + sajt összepépesítve -> nagy fehérjebomba, kell a fejlődő szervezethez!) tápláljuk.

Egyenes testtartás, sötét öltöny, éles szem és gyilkos karmok. A neve vércse. Kék vércse. Párja okkersárga ruhájában annyira szép, mint amennyire - a hasonlatot folytatva - a Bond-lányoktól elvárjuk. E páros talán Románia legszebb sólyomfajának büszke képviselői.

A kék vércse (Falco vespertinus) a sólyomalkatúak rendjébe (Falconiformes), ezen belül a sólyomfélék családjába (Falconidae) tartozó, kistestű ragadozómadarunk. A Falco génusznév a családra utal, amelyhez tartozik, vespertinus meg latinul szürkületet jelent: a madár aktivitása ekkor éri el a csúcsot.

A kék vércsék 66–78 cm-es szárnyfesztávolságukkal kisebbek hazánkban élő legközelebbi rokonuknál, a vörös vércsénél. A hímek tollazata sötétkékes-szürke színű, kivéve a világosabb hamuszürke evezőtollakat és a vörhenyes gatyát a has alsó részén. A tojók háta, szárnyfedői és farka hamuszürke, sötét keresztsávozással, evezőtollai barnás-szürkék. Alsóteste, tarkója és fejtetője narancssárgás színezetű, szeme körül fekete maszkot, arcán és nyakán fehér tollakat visel. A hímre és a tojóra egyaránt jellemző a vöröses-narancssárga színezetű láb és a narancssárgás-fehéres színezetű karmok.

A fiókák kikelésükkor fehér tollpihét viselnek, szivárványhártyájuk sötét színű, lábuk és a csőrük feletti viaszréteg fajra jellemzően mély narancssárga. A fiatal egyedek jobban hasonlítanak a fiatal kabasólyomra, mint a tojó kék vércsére, de a fiatal kék vércse összes farktolla keresztsávozott, lába narancsvörös, karma világos színű és sárgás szemgyűrűje van, míg a fiatal kabasólyom középső faroktollain nincs keresztsávozás, lába sárga, karmai feketék, szemgyűrűje szürkés. Röptükben, illetve nagy távolságról a két faj fiatal egyedeit csak nagyon nehezen lehet elkülöníteni.

A kék vércse költőterülete Közép-Európától az ázsiai Bajkál-tóig terjed. Területének északi határa a Balti-tenger keleti partvonala, délen pedig a Fekete-tenger északi partja. Kerüli a nagyon száraz területeket, a hegyeket és a sűrű erdőket. Az alacsony tengerszint feletti magasságokon elterülő nyílt területeket kedveli, fás mezőket, galéria- és ligeterdőket, gyümölcsösöket, ritkábban bokrosokat.

Obligát hosszútávú vonuló lévén, a telet Angola, Namíbia, Botswana, Zimbabwe, Zambia és a Dél-Afrikai Köztársaság területén tölti. Hazánkban április közepétől szeptemberig tartózkodik.

Az öreg kék vércsék szinte teljes mértékben rovarevők. Étlapjuk kedvencei a szöcskék, sáskák, szitakötők, cserebogarak, de néha elfogyasztanak kisemlősöket, gyíkokat, békákat (főként barna ásóbékát), és kisebb madarakat is zsákmányul ejthetnek. Gyakran ülnek ki oszlopokra, villanydrótokra, onnan szemelve ki az elejtendő rovarokat, illetve ezek hiánya esetén alkalmazzák az ún. szitáló repülést („helyben repül”, akár ez a vörös vércse, itt). A fiókák étrendje a szülőkéhez hasonlít, bár érdekes megjegyezni, hogy pelyhes korukban fogyasztanak inkább gerinceseket, és növekedésük során a szitakötők válnak egyre fontosabb táplálékukká.

A kék vércsék párban és koloniálisan egyaránt fészkelnek. A sólyomfélékre jellemzően nem építenek saját fészket, hanem varjúfélék fészkeit foglalják el. Telepes fészkelés esetén vetési varjak fészkeit használják, ha nincs erre lehetőség, akkor szoliter módon is költhetnek dolmányos varjú vagy szarka fészkében, elvétve sziklapárkányon vagy akár a földön is. Ha lehetőségük van rá, akkor a magasabban elhelyezkedő (13–20 m) fészkeket kedvelik.

A párok csak egy szaporodási periódus idejéig maradnak együtt. Május–júniusban 3–4, sűrűn téglavörösen foltozott tojást raknak le, melyen hím és tojó egyaránt kotlik. A fiókák 22–24 nap után kelnek ki, és körülbelül egy hónapot töltenek a fészekben. Ezalatt nevelésükben mindkét szülő részt vesz. A kék vércsék másodéves korukban válnak ivaréretté, és maximum 10–12 évet élnek.

A kék vércsét az Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a vörös listás fajok közé sorolja, státusa mérsékelten veszélyeztetett (near threatened). Romániában törvény által szigorúan védett madár.

Romániai állománya az utóbbi húsz évben csökkenő tendenciát mutatott, ez jelentős részben az emberi tevékenység számlájára írható. Az intenzív mezőgazdálkodás és a hagyományos területkezelések (pl. legeltetés) visszaszorítása miatt a kék vércsék fokozatosan elvesztik élőhelyeiket. A mezőgazdasági területekké alakított mezőkön kevesebb a táplálék, a puszták erdőfoltjainak kitermelésével szórványosabb a megfelelő fészkelőhely. Ugyanakkor a közúti balesetek, áramütések is bőségesen hozzájárultak az egyedszámcsökkenéshez.

Mivel a kék vércsék szaporodása szorosan kötődik a varjúfélékéhez (lásd fentebb), a vetési varjak állományának csökkenése is hozzájárult e csodálatos ragadozómadár állományának visszaszorulásához. Romániában a vetési varjú nem védett faj, tehát vadászati időszakban szabadon lőhető. Állományingadozása maga után vonja a kék vércsék számának ingadozását.

A két faj közötti közvetlen kapcsolat értelmében indult el 2006. január 1-én egy védelmi program (LIFE) a magyarországi és nyugat-romániai kékvércse-állomány növelése és fenntartása érdekében, melyben Románia részéről a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vett részt. A faj védelmének érdekében többek közt nagyszámú műfészket (költőládát) helyeztek ki, kezdeményezték a vetési varjak vadászatának korlátozását (amit végül Románia szenátusa elutasított), a középfeszültségű elektromos vezetékeket madárbaráttá tették, és ismeretterjesztő tevékenységeket folytattak.

A kék vércse védelmi programja 2009-ben véget ért, de a Milvus Csoport vállalta az úgynevezett LIFE+ (helyenként After LIFE – a pályázat lejárta után is elvégzendő) tevékenységeket országunkban. Idén tavasszal is elvégezték a költőládák ellenőrzését, javítását azért, hogy vércséink idén is minél nagyobb számban, megfelelő körülmények között költhessenek. A védelmi programról részletes információk a www.kekvercse.mme.hu oldalon érhetők el.

A természetben, bármerre nézünk, komplex mátrixokat látunk. Ha a bonyolult hálózatokból eltávolítunk egy elemet és a rendszerben valahol működési hibák lépnek fel, akkor… Remek példa erre e cikk alanya. Ha nem fektetünk hangsúlyt a varjak védelmére (általuk fészkelőhelyeket biztosítva), a hagyományos területkezelési módszerek megőrzésére (ezáltal táplálékot biztosítva) és a rendszer többi elemének állapotára, lehetetlen lesz hosszú éveken keresztül büszkélkedni és gyönyörködni Bond-madarunkban, a kék vércsében.

Ideje volt már egy design váltásnak, bár hozzáteszem ez nem egy grafikás oldal, vagyis aki azért jár ide, hogy megcsodálja a hetente váltakozó diziket - azoknak üzenem, hogy rossz helyen járnak - nekem elsődleges szempont a tartalmi rész, amin most végre tudok is dolgozni. De ettől függetlenül nagyon szívesen fogadok minden véleményt az új diziről.

Mint láthatjátok, most papagájok lepték el a fejlécet, azok a tipikusan nagy és szép színes példányok: láthattok rajta afrikai szürkepapagájt, amazon papagájt, fehér kakadut vagy épp arapapagájt. Közös jellemzőjük, hogy természetes körülmények között nem fordul elő Magyarországon, csak mint kis kedvenc találhatóak meg otthonainkban, avagy az állatkerben. Viszont annál játékosabbak, nagyon könnyen taníthatók, s egyes példányok amolyan "beszédre" is képesek, ha kitartóan tanítjuk őket - ez utóbbihoz viszont igen sok kitartó munka kell. Szóval aki látványos, de szelíd madárra vágyik, annak egy ilyen nagyobb testű papagáj a megfelelő állat.

A tegnapi csempészes cikkemhez most már találtam képeket is, viszont csak az erősebb idegzetűek nézzék meg - igaz túl sok minden nem látszik belőlük, mert igen apró képek, de azt hiszem jobb is. Bár továbbra sem értem, hogy lehet, egyáltalán mi értelme van madártetemeket csempészni... undorító:

És itt van egy aranyos videó az állatkertben hűsölő állatokról, melyek között emukat is láthatunk majd:

Amikor egy madár csapódik az ablaküvegnek, mindig picit eszünkbe juttatja, nem csak mi vagyunk olyan lükék ezen a bolygón.

A Kendalban, Cumbriaban készült fényképen jól látszik, ahogy a bagoly nekicsapódott az ablaknak, szinte teljes alakjának sziluettje ottmaradt az üvegen. Ráadásul tökéletesen. Sally Arnold, aki elküldte a képet egy szakértőnek azt a választ kapta, az üvegen maradt folt egy fiatal sárgásbarna bagoly testlenyomata.

A fiatalabb madarak tollazatát egy porszerű anyag borítja, nagy valószínűséggel az rakódott maradt ott az üvegfelületen a becsapódáskor. Szerencsére Sally nem talált sem az ablak alatt, sem a közelben bagolytetemet, így nagy valószínűséggel a madár túlélte az ütközést. Nyoma viszont szellemként huhog Arnoldék ablakán.

Elég undorító, hogy mikre képesek az emberek, igaz nem derül ki a cikkből, hogy pontosan milyen úton-módon kerültek a kocsiba, de azt hiszem jobb is.

"Csaknem négyszáz madártetemet találtak az adó- és vámhivatal munkatársai egy autóban a 43-as főúton.

Citromsármány

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse, Némedi Varga Éva elmondta: a román férfit jövedéki ellenőrzésre állították meg.

Vörösbegy

Amikor azonban a járművét átvizsgálták, az utastérben talált hűtőtáskákból összesen 385 madár meggyvágó, pacsirta, feketerigó, sárszalonka, citromsármány, énekes rigó, vörösbegy, nagy őrgébics, széncinege, tengelic, rozsdástorkú pityer, kenderike, zöldike, kékcinege, hamvas küllő, sárgafejű királyka, süvöltő, fenyőpinty, szőlőrigó teteme került elő, amelyek szállításához nem volt meg a szükséges engedélye.

Zöldike

A Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának szakvéleménye szerint a madarak mindegyike védett fajhoz tartozik. A pénzügyőrök az eszmei értéken több mint 4 millió forint értékű madár maradványait, valamint a román férfit a Makói Rendőrkapitányságnak átadta, ahol a férfi ellen természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult."

Szeretnék elnézést kérni, amiért az elmúlt napokban nem igazán aktivizáltam magam. Ennek oka csupán annyi, hogy egy két hetes maratonozást iktattam be másik oldalamra, melynek most lett vége, elvégre ma került a magyar mozikba a Halál Ereklyéi második része... persze ez most nem fontos.

Ígérem, igyekszem holnap kitenni a cseréket, illetve reagálok majd a chatbeli bejegyzésekre is... továbbá most már igyekszem nem fél modulokat csinálni, hanem befejezem azokat, amiket elkezdtem és publikussá teszem az oldalon, elvégre könnyen szükség lehet az én tapasztalatomra.

A lényeg, hogy most újult erővel jelen leszek és főként a tartalomra fogok összpontosítani.

Cserébe, amiért vagytok olyan rendesek, hogy idejártok, itt van néhány új avatár, melyek többsége a lillchy.tk-ról származik:

Énekes madarak:

Trópusi madarak:

Parti / Vizi madarak:

És még egy megjegyzés: most nem is írtam a GPortalnak, mégis ismét kint vagyok a Portál ajánlóba Állati kedvencek kategóriában, amit szeretnék ezúton is megköszönni!

Itatók kihelyezésével és az állandó vízutánpótlással segíthetjük a madarakat és a kisemlősöket.

A beköszöntő kánikula nemcsak az emberek, de a városlakó madarak és emlősök számára is nehéz időszak. A térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken a mostani szárazságban nagy területek maradnak szabad vízfelület nélkül, ahol az állatok szomjukat olthatnák vagy fürdéssel felfrissülhetnek. A hőség különösen a fészket éppen ilyenkor elhagyó, ezért még „rutintalan” fiókákat érinti hátrányosan, mert egyrészt nem ismerik a környék vízlelőhelyeit, másrészt pedig az eleséggel érkező szülők hívása és az élelemért való koldulás sok mozgással, hőtermeléssel jár - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében.

A segítségnyújtás legegyszerűbb módja, ha kertünkbe, lakásunk erkélyére, ablakpárkányra itatót teszünk és gondoskodunk az állandó vízutánpótlásról. A kertészeti áruházakban is kapható 40-50 cm átmérőjű 5-7 cm mély műanyag virágalátét tökéletesen megfelel a célnak, de alkalmazhatunk bármilyen nagyobb méretű edényt. Ezt a talajra helyezve a madarak mellett kisemlősöknek, pl. a sünöknek is sokat segítünk a hőség átvészelésében.

Minél több kertbe, parkba kerülnek ilyen egyszerű itatók, annál nagyobb eséllyel találnak rá a fészket elhagyó fiókák. Az ágak között szabadon költő madárfajokra jellemző, hogy fiókáik a teljes önállósodás és a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és attól minél távolabb - a szülők segítségével - magányosan próbálnak boldogulni. A kézenfekvő kockázatok mellett ennek a viselkedésnek az az előnye, hogy lerövidül az az időszak, amikor a fészket megtaláló ragadozó a teljes fészekaljat el tudja pusztítani.

Mivel a korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napig még fejlődniük kell, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik őket folyamatosan. Az ilyen fiókát nem szabad felvenni, főleg nem szabad bevinni a lakásba, mert ezzel csak túlélési esélyeiket csökkentjük.

Bár ezek a magányosnak tűnő fiatal madarak az esetek túlnyomó többségében nem szorulnak a segítségünkre, mert a korai fészekelhagyás egy, a túlélésüket segítő finoman hangolt viselkedési mechanizmus, ha ilyen hőségben bágyadt, lihegő, bizonytalan mozgású, menekülni képtelen egyedeket találunk  – vízbe mártott ujjunkkal – megitathatjuk, és árnyékos helyre tehetjük őket.

Az első repülő állatok nem ijedtek meg egy kis versengéstől. Egy új tanulmány szerint ezek a repülő hüllők, vagy pterosaurusok mindenféle kísérletbe kezdtek, hogy fennmaradjanak, mikor megérkeztek a színre a madarak.

A hüllők a hús helyett magvak fogyasztásától az összes foguk elvesztéséig, mindenfélét kipróbáltak. Az evolúció ezen rendszere igen szokatlan – írják a kutatók a Journal of Systematic Paleontology folyóiratban.

Katy Prentice, brit kutató szerint rendszerint, amikor egy új állat- vagy növénycsoport kifejlődik, nagyon gyorsan megpróbál minden opciót. „Amikor elvégeztük a kutatást, azt gondoltuk, hogy a pterosaurusok is így jártak. Ám a lenyűgöző az, hogy a madarak megjelenéséig nem kezdtek el továbbfejlődni.” A pterosaurusok voltak az első repülő állatok, mintegy 50 millió évvel az Archaeopteryx, az első madár megjelenése előtt tűntek fel. 

Prentice és csapata 50 különböző pterosaurusfajt vizsgált meg, melyek mérete a feketerigótól a zsiráfig terjedt. A zsiráf nagyságú Quetzalcoatlus szárnyfesztávja elérte a 12 métert. Az ősi prériken járkálhatott, miközben rágcsálnivalónak felkapta az apróbb dinoszauruszokat, ahogy ma a darvak teszik a békákkal és varangyokkal.

A kutatók lekövették, az összes pterosaurus csoport miként haladt át a történelmen, és rögzítettek minden részletet, mely a testformát és az adaptációkat illette. Az eredmények szerint a pterosaurusok mintegy 70 millió éven át ugyanolyanok maradtak, és aztán kezdtek el új életmódokkal kísérletezni. Miután a madarak megjelentek, és sikeressé váltak, a pterosaurusok nem haltak ki, ahogy korábban sugallták. Úgy tűnik, azzal reagáltak a jövevényekre, hogy nagyobbak lettek és másfajta életmódot próbáltak ki.  

Az újfajta adaptációk nagy része a koponyákon látszik, ahogy az állatok eltérő táplálékforrásokhoz próbáltak igazodni. Egyesek magokat, mások halat fogyasztottak, míg a későbbi fajok elveszítették fogaikat. A test többi része is meglepő mennyiségű változást mutatott az eltérő csoportok között, ha azt vesszük figyelembe, hogy a testformának a repülés biztosítására  jó néhány tulajdonságot meg kellett őriznie. 

Az eredmények szerint a pterosaurusok 125 millió évvel ezelőtt háromszorosan változatosabbá váltak, mint a madarak kifejlődése előtt voltak. A madarak és a repülő hüllők egészen 65 millió évig osztoztak az égbolton, amikor is egy tömeges kihalás elpusztította a dinoszauruszokat, valamint a Quetzalcoatlust és rokonait.

Egy, a szépségében a legszínpompásabb egzotikus madarakkal is versengő jégmadarat gondoztak a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában.

A legyengült madárra egy kopáncsi tanyán bukkantak, és miután megerősödött, az állatkerti Sancer-tónál eresztették szabadon – mondta Endrédi Lajos, a Vadaspark munkatársa.

A jégmadár bár ritkán kerül az emberek szeme elé, első pillantásra felismerhető: hátoldalán ragyogó smaragdzöld és zománcos fényű kék színek csillognak, feje oldala és testalja pedig rőtes aranybarna. Ahogy a természetben lenni szokott, e faj szépsége sem öncélú, hanem a rejtőzködését szolgálja - magyarázta a szakember.

A szalakóta alkatúak közé tartozó madár rendszerint meredek partoldalak mentén, vízfölé nyúló ágon lesi az alatta elúszó apró halat vagy rovart. Zsákmányát megpillantva eleven szigonyként zuhan a vízbe, majd perregő szárnycsapással száll vissza leshelyére. Néha a víztükör felett egyhelyben szitál, és elég nagy magasságból, kissé ferde vonalban bukik a vízbe. A hasa száraz levélre emlékeztető színe nem kelti fel a zsákmány gyanúját, míg felülről tekintve a csillogó vízfelületre emlékeztet, így ő is biztonságban érezheti magát a ragadozók madaraktól.

A 16 centiméteres testhosszúságú védett vándorló madár folyók, patakok mentén él és költ. Magyarországon szórványosan fészkel, de őszi vonulása idején, sőt helyenként télen is gyakori.