A vándorsólyom a sebességéről híres: zuhanórepülés közben a 322 kilométer/órát is elérheti, ezzel pedig a Föld leggyorsabb állatának számít. Egy ilyen madárral versenyzett Gee Etherton, világbajnok hegyikerékpáros és a száguldást a BBC Earth több kamerával is rögzítette.

A bringás hátára helyzett csalival vették rá a madarat a versenyre

A vándorsólyom (Falco peregrinus) világszerte elterjedt ragadozómadár. Állományát a 20. században nagyon megviselte a DDT rovarirtószer használata, ami a tojáshéj lágyulását okozta. A DDT betiltásának és a védelmi programoknak köszönhetően mára ismét elszaporodott, Magyarországon már több mint 20 fészkelő párról tudnak. Elsősorban a hegyvidéki, sziklás helyeket kedveli. Hazánkban fokozottan védett fajnak számít, eszmei értéke 500 ezer forint.

Egy uhu telepedett a szegedi József Attila Tanulmányi és Információs központ bejárata fölé. Az állatot Ujhelyi István, a parlament alelnöke azonnal ki is nevezte a magyar-kínai oktatási együttműködést előkészítő találkozó szimbólumának.

A helyszínen ugyanis, ahogy arról a Szegedma beszámolt, a Szegedre érkezett kínai delegáció fogadása tartott, az ezt követő sajtótájékoztaón pedig Újhelyi azt mondta, „égi jelnek tekinti a madár látogatását, ami azt jelzi, hogy van jövője a két ország közötti oktatás együttműködésének."

A ragadozó kora délután még az arra közlekedőket szemlélte.

Ha még eddig nem jöttél volna rá, a kiskacsák apró, pihés, imádni való cukiságok.

Klinikailag bizonyított, hogy gyógyítják a depressziót, valamint minden egyéb betegséget, mivel tökéletesen aranyosak.

Most a szomorúságodat fogjuk kezelésbe venni. Nincs más dolgod, mint végignézni az alábbi képeket. Elég intenzív terápia, de biztos, hogy segíteni fog.

Felkészültél?

.

.

.

NÉZD EZT A KISKACSÁT!

JÓL NÉZD MEG ŐKET!

UGYE MILYEN ARANYOS?! ÉPP ÚGY ÜL, MINT EGY EMBER!

EZ EGY KISKACSA EGY BOROSPOHÁRBAN. ISMÉTLEM. EGY KISKACSA EGY BOROSPOHÁRBAN! NÉZD, AHOGY A KIS CSŐRÉT MEGTÁMASZTJA A POHÁR SZÉLÉN!

ÉS ITT VAN EGY EGY CSÉSZÉBEN. EGY CSÉSZÉBEN!

EGY KISKACSA, AMINT EGY EMBER ARCÁN ALUKÁL!

 (Miután megnézted a fenti képeket, valószínűleg érezni fogsz valami furcsát a szíved tájékán: feltöltődsz érzelmekkel. Ne aggódj, ez teljesen normális. A kiskacsák miatt van.

Na menjünk tovább.)

APRÓCSKA ZSEBKACSA!

GÖRDESZKÁS KACSA. GYERE GURULJ IDE, TE KIS DRÁGA!

EGY TENYÉRNYI KISKACSA!

( Oké. Most már vidám vagy. Nem szomorkodsz többé. Épp most néztél végig egy rakás kiskacsát. Úgyhogy bármire képes vagy, érted!? BÁRMIRE!

Azért hogy erős is maradj, itt van még néhány kép.)

Kiskacsák, akik anyukául fogadtak egy Corgi-t, és mindenhova követik!

És végül tessék, itt egy álmos kiskacsa:

Ha ez nem segített rajtad, sajnálom. Ez esetben komoly segítségre van szükséged.

A 90-es évek elején a halállományok összeomlását követő kanadai halászat felszámolása bizonyítékokat szolgáltatott arról, milyen drámai hatással van eme halászati felszerelés a tengeri madarakra.

A biológusokat jó ideje aggasztja, hogy a merülő madarak belegabalyodhatnak az eresztőhálókba, amelyeket fix pontokon rögzítenek le a tengerben. Az eredetileg a halak befogására alkalmazott felszerelés a madarakat is csapdába ejtheti és megfojthatja. Erről az ilyen hálókban megtalált madártetemek tanúskodnak, bár a véletlenszerű fogások hatásainak mennyiségi kiértékelését a tengeri madarak vonatkozásában nem könnyű elvégezni.

Most viszont egy alapos tanulmány pótolja ezt a hiányt. A vizsgálatot Kanada keleti részének tengerimadár-populációján végezték. Ebben a régióban 1992-ben függesztették fel a tőkehal- és lazachalászatot, és eltávolították az eresztőhálókat. A vizsgálat csak néhány héttel követi azt a korábbi tanulmányt, melynek becslései szerint évente több százezer madár leli halálát eresztőhálókban.

Paul Regular és William Montevecchi új-fundlandi kutató és csapata 1968 és 2012 között begyűjtött, öt nagyobb új-fundlandi és labradori tengerimadár-élőhelyen vizsgálta meg a számos madárfajt érintő adatokat. Ezt követően összehasonlították a populációs trendeket az eresztőháló-használat 1987 és 2009 közötti adataival.

Kiderült, hogy a lummákhoz és szulákhoz hasonló merülő madarak populációi – melyek igen védtelenek a hálókkal szemben – a halászati tiltás után felduzzadtak. Ugyanezen időszakban viszont a halászok által visszadobált halmaradványokból hasznot húzó sirályok és más felszínről táplálkozók egyedszáma csökkent. A Biology Letters folyóiratban közzétett tanulmány szerint, bár a sirálypopulációk hanyatlottak, ezeket a fajokat nem veszélyezteti a kihalás, és valószínű, hogy egyedszámuk az emberi aktivitás mérsékelt visszafogásával is visszatér a természetes szintre.

A szerzők szerint Kanada atlanti-óceáni partvidékén a halászatból származó nyomás ma már sokkal kisebb, a véletlenszerű kifogás miatti madárhalálozás azonban továbbra is probléma, mivel néhány helyen még alkalmazzák a módszert. Azt sugallják, hogy alternatív módszerekhez kellene folyamodni, úgymint varsák alkalmazásához, melyek a halakat befogják, de a madarakra kevésbé veszélyesek. Ezenkívül tengeri védett területek létrehozását szorgalmazzák, amelyek Kanada környékén egyelőre hiányoznak.

Cleo Small, a Királyi Társaság szakembere szerint, mivel az eresztőhálós halászatból származó madárhalálozásokat érintő adatok gyérek, az új tanulmány igen fontos referencia lehet a későbbiekben. Small és csapata korábban a Biological Conservation folyóiratban tette közzé globális áttekintését a tengeri madarak ilyenfajta elhullásáról. Az összes publikált becslés alapján arra a következtetésre jutottak, hogy évente 400 ezer tengeri madár leli így halálát.

Ez a fehérfejű rétisas elvesztette a csőrét miután arcba lett lőve a vadászok által. Mérnökök terveztek neki egy 3D-s protézist.

Magyarországon fokozottan védett fakókeselyű-fióka kelt ki a Hortobágyi Vadasparkban. A nagy termetű dögevő madár a XVIII–XIX. században rendszeresen előfordult a Hortobágyon, de a külterjes legeltetés visszaszorulása és a faj vadászata miatt mára kipusztult.

Fakókeselyű-fióka (Gyps fulvus) kelt ki a Hortobágyi Vadasparkban. A Magyarországon fokozottan védett, nagy termetű dögevő madár a XVIII–XIX. században rendszeresen előfordult a Hortobágyon, de a külterjes legeltetés visszaszorulása és a faj vadászata miatt mára kipusztult.

„A fakó keselyűk hatalmas elterjedési területen fordulnak elő: a legmagasabb hegységek és a sűrű erdőségek kivételével Közép-Ázsiától és India északi részétől kezdve a Közép-Keleten át a Földközi-tenger medencéjéig számos helyen találkozhatunk vele. Alapvetően a középhegységi, melegebb éghajlatú régiókat kedveli” – számol be a Wikipédia.

A fakókeselyű nappal aktív, ekkor a levegőben röpködve keresi a táplálékát. Röpte jellegzetes, szárnyverdesés nélkül kering, látása éles, csőrével a legellenállóbb szövetet is képes szétcincálni.

Egy kisméretű, jó megtartású, tollakkal borított Theropodát fedeztek fel az északkelet-kínai Liaoning tartomány középső- és felső-jura rétegeiben (Tiaojishan Formáció). Az új maradvány kétségbe vonja az Archaeopteryx kulcsfontosságú pozícióját a madarak törzsfáján, mivel jelenleg ez az új lelet tekinthető a legkorábbi madárnak.

A Nature hasábjain leírt új faj az Aurornis xui nevet kapta. A nemzetségnév jelentése hajnalmadár, míg a fajnév Xu Xing paleontológusra utal, aki a tollas dinoszauruszok biológiájának és evolúciójának kutatásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. A leírás alapjául egy kiváló megtartású, hiánytalan csontváz szolgált, melynél az összes csont az eredeti helyzetében őrződött meg.

Az Auornis xui tökéletes megtartású típuspéldánya a Yizhou Ősmaradvány és Geológia Park gyűjteményében

A valószínűleg felnőtt példányt képviselő ősmaradvány teljes hossza 51 centiméter. A koponya kissé rövidebb, mint a combcsont. A keresztcsont 5 csigolyából, a farok 30 csigolyából áll, emiatt a farka arányaiban hosszabb, mint a rokon csoportoknál. A mellső karok hosszúak, elérik a láb hosszúságának a 80%-át. Tollak lenyomatai megőrződtek a farok mentén, a nyak fölött, valamint a mellkas körül.

Az Aurornis xui rekonstrukciója (Masato Hattori nyomán)

A paleontológusok az eddigi legrészletesebb filogenetiai vizsgálatot végezték el a korai madarak és velük legközelebbi rokonságban álló dinoszauruszok körében (Paraves). Figyelembe vették az összes morfológiai (alaktani) jellemzőt, amit az egymásnak részben ellentmondó korábbi publikációk tárgyaltak (101 faj, 992 filogenetikai szempontból informatív tulajdonság).

A Tiaojishan Formációból előkerült Aurornis és a korábban leírtAnchiornis egyaránt a törzsfa legaljára került, azaz ezek a legrégebbi madarak. Az eredmények megerősítették, hogy a korábban legrégebbi madárnak tartott Archaeopteryx a madárszárnyúak (Avialae) csoportjába tartozik, míg a Troodontidae család a madárszárnyúak testvércsoportjaként jelent meg. A kínai középső- és felső-jurából ismert Epidendrosaurus, Epidexipteryx és Eosinopteryx nemzetségek szintén nagyon korai fajokat képviselnek, de az előző fajokat tartalmazó Eumaniraptora csoporttól elkülönülő ágra kerültek. Az eredmények azt mutatják, hogy a mellső végtagokkal hajtott, madárszerű repülés egyes korábbi elképzelésekkel szemben nem többször, hanem csak egyszer jelent meg a madarak evolúciós történetében.

Az Aurornis xui rekonstrukciója (Jonica nyomán)

Ez az átfogó filogenetikai elemzés azt mutatja, hogy a korai madárszárnyúak a mai Észak-Kína területén már a középső- és késő-jura során változatossá váltak. Az Archaeopteryx németországi jelenlétét figyelembe véve elmondható, hogy a korai madarak a jura időszak végén széleskörű elterjedést mutattak egész Eurázsia területén. Ezzel szemben a dromaeosauridák és a troodontidák szembetűnően hiányoznak Ázsiában a jura időszaki kőzetekből, és mindössze néhány izolált foguk ismert az európai késő-jurából is. Ugyanakkor a kréta időszak elejére jellemző északkelet-kínai Jehol faunában már változatossá váltak a dromaeosauridák (4 leírt és számos leírásra váró nemzetség). Itt a troodontidáknak már szintén 4 nemzetségét ismerjük, míg a madárszárnyúak csoportjában igazi evolúciós robbanás történt, több mint 30 leírt nemzetség megjelenésével.

További cikkek:
- Megtalálhatták a legősibb madarat (Forrás: Index.hu)
- Az Archaeopteryx madár volt (Forrás: Ma.hu)
- Újabb lelet verseng az első madár címért (Forrás: Hirado.hu)

Az apró kis gezét most először észlelték Magyarországon, feltehetően eltévedt a hazafelé tartó útján.

A kis geze Európában csak Oroszország területén, újabban Finnországban fészkel. A költőterülete Közép-Ázsiában van, Kazahsztán, Nyugat-Kína és Szibéria középső, ill. déli területére terjed ki. Telelőterülete az indiai szubkontinensen található. A madár a nyílt területek közé beékelődő bozótosok lakója, leginkább rekettye- és törpefüzes élőhelyeinek lakója.

Európa középső és nyugati részére rendkívül ritkán vetődik el, Magyarországon még soha nem találkoztak vele. A Hortobágyi Vonuláskutató Állomáson befogott és meggyűrűzött példány is valószínűleg egy elkóborolt egyed, amely talán előző évben kikelt fiatal madár lehet. Egyes fiatal példányokra ugyanis jellemző, hogy nem a megszokott, Ázsiát keresztülszelő vonulási útvonalon, hanem arról letérve, más úton próbálnak eljutni a telelőhelyek felé.

Ez a kis geze talán a tavaszi vonulása során éppen próbált visszajutni az északkelet-európai költőterülete felé, amikor a szakemberek befogták – áll a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága (HNPI) közleményében.

A madár meghatározása nem egyszerű feladat, jellegzetességei inkább csak az avatott szemek számára láthatóak. Érdekességképpen említhető, hogy a madár lábujjai sötétbarnák, míg a láb többi része világosabb, barna színezetű. Erre utal a madár angol neve: Booted Warbler azaz a „csizmás" jelző.

Úgy tűnik, kínai és amerikai kutatók végre rájöttek, miért nem tudnak a pingvinek repülni. Valószínűleg a madarak víz alatti képességeinek volt ez az ára. A pingvinekkel közeli rokonságban álló tengeri madarak vizsgálata alapján megállapították, hogy a repüléshez hasznos szárnykialakítás úszáshoz és búvárkodáshoz már nem jó. A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.

Több régi elmélet is van arról, miért nem tudnak repülni egyes madarak. Az egyik ötlet szerint néhány faj azért lett repülésképtelen, mert nem voltak rájuk vadászó ragadozók a talajszinten. John Speakman, a University of Aberdeen és a Chinese Academy of Sciences kutatója szerint „ha egy madár repül és búvárkodik, két különböző dologra kell használnia a szárnyait. A biomechanikus hipotézis szerint nem tudsz olyat fejleszteni, amely egyszerre mindkettőre alkalmas”.

Ennek kiderítésére a kutatók megvizsgálták a pingvin közeli rokonát, a lummát. Ez a fekete-fehér tengeri madár nemcsak hasonlít a pingvinre, hanem majdnem olyan jól is úszik – viszont repülni is tud. A kutatók kiszámították, mennyi energiát használ a madár. Azt találták, hogy viszonylag könnyen búvárkodik, viszont a repülés már sokkal megterhelőbb számára.

„Az energiaköltségek nagyon magasak. Ezeknek a madaraknak nagyon rövid szárnyuk van, amit rendkívül gyorsan kell mozgatniuk, hogy a levegőbe maradjanak. Ez pedig fárasztó" – fogalmazott Speakman. A kutatók szerint a lumma olyan sok energiát használ, hogy éppen csak a magasban tudja tartani magát. A madár fordulópontot jelent a tengeri madarak és a repülésre képtelen madarak között.

Valószínűleg a múltban evolúciós válaszút elé nézett a pingvin: vagy repül, vagy a hullámok között lesz fürge. Speakmanék hipotézise szerint a szárnyak egyre inkább hatékonyak voltak búvárkodáshoz, és egyre kevésbé a repüléshez. Mivel egyszerűen energiafelhasználás szempontjából sokba került, hogy mindkettő képesség megmaradjon, feladták a repülést, és szárnyaikat kis uszonyokká formálták.