Egy agresszív fácánkakas tartja rettegésben a közép-angliai Staffordshire megye egyik falujának lakóit: a díszes tollú madár válogatás nélkül megtámad mindenkit, aki csak a közelébe merészkedik.

A woottoni lakosok körében csak George-ként emlegetett fácánnak már a helyi postást is sikerült térdre kényszerítenie: a férfi azóta csak bottal felszerelkezve mer a madár közelébe menni. „Nem csíp meg, csak megbök a csőrével” – mondta az egyik lakos, Simon Manby, akinek már többször is meggyűlt a baja a harcias fácánnal.

Manby néhány héttel ezelőtt figyelt fel a madárra, miután észrevette, hogy a postás újabban bottal érkezik hozzájuk. „Nincs itt állandóan, de mindennap feltűnik. Valahol itt a közelben lehet a szállása, mert az ideje nagy részét azzal tölti, hogy a kertünk végében járőrözik” – idézte a férfit a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

A fácánvadászatoknál gyakran segédkező Mike Gadsbyt egyáltalán nem lepte meg George területvédő magatartása. Február és március környékén esedékes ugyanis a madár párzási időszaka. „A hímek ilyenkor nagyon védik a területüket, agresszívak, és gyakran böködnek a csőrükkel” – mondta.

Mint hozzátette: „A madárnak valószínűleg van a közelben egy háreme. Ha ez így van, és még van is hol laknia, akkor nagy az esély rá, hogy Woottonban marad, de valószínűleg le fog nyugodni, ha már kiélte az agresszióját a tyúkokon.”

A párzási időszak végéig azonban a falu lakói jobb híján egy igencsak szokatlan módszerhez folyamodnak a fácán lenyugtatására: rumba áztatott mazsolát adnak neki. „Ez kiüti őt, és akkor egyszerűen meg lehet fogni és elvinni egy másik helyre” – mondta Gadsby.

A ránk zúdult szibériai hideggel párosuló kiadós havazás igencsak megnehezíti az áttelelő énekesmadaraink életét. A mínusz 15–20 fokos hidegben a vastag hótakaró elzárja a korábban még hozzáférhető táplálékforrásokat, a magevő madarak kevesebb gyom- és egyéb növény magvához tudnak hozzáférni. A ragadozó madarak valamivel kedvezőbb helyzetben vannak, de például az egerészölyvek a télen is aktív rágcsálókhoz nem tudnak hozzáférni. A mezei pocok is aktív télen, de a föld alatti járataiból ritkábban merészkedik elő, a hó alatt a talajszinten mozog, ahol nem tudják elérni az ölyvek, a vércsék és a baglyok hegyes karmai. A karvaly rendszeresen portyázik az emberlakta környezetben, parkokban, fasorokban, kertekben próbál meg zsákmányt fogni. Verebet, házigalambot, balkáni gerlét vagy a madáretetőket rendszeresen látogató cinegék közül kerül ki a zsákmánya.

A havas, fagyos napokban énekesmadaraink szívesen fogadják az ember segítségét. A kemény fagyos éjszakák átvészeléséhez leghatékonyabb segítség az állati zsiradék (faggyú, szalonna, töpörtyű) vagy az olajokban gazdag magvak, például a napraforgó.

Gondoljunk csak bele, hogy mit jelent a –20 fokos hideg egy állandóan 43–44 Celsius-fokon „égő” széncinege számára. A madár testhőmérséklete és a külső környezete között több mint 60 fok a hőmérséklet-különbség. A madártoll kiváló hőszigetelő, de ha a rövid téli nappalok alkalmával nem talál elegendő táplálékot, megtörténhet, hogy nem éri meg a következő reggelt. A kemény téli életfeltételek az evolúció során „megedzették” énekesmadarainkat, alkalmazkodtak a zord időjárás átvészeléséhez is, de a gyengék, a kevésbé találékony egyedek hamar elpusztulnak.

A rendkívüli hidegben etessük környékünk, kertünk, udvarunk madarait, de csak akkor kezdjünk hozzá az olajos magvak vagy más madáreleség kihelyezéséhez, ha készen állunk arra, hogy naponta pótoljuk a fogyó eleséget. Nap-nap után ugyanazok a madarak – cinegék, pintyek, zöldikék, meggyvágók stb. – járnak az etetőre, és nagy bajba kerülhetnek, ha a biztosra vett táplálék helyett üres etetőt találnak. Ha az éjszakai hőmérséklet –10 fok alá süllyed, az éhező, legyengült madarak hajnalra megfagynak.

Madaraink egy része a szélsőségesnek számító időjárás beköszöntével kedvezőbb hőmérsékletű és kisebb hóborítású területre, akár több száz kilométerre is elkóborolnak. Ha a kemény idő több hétig is eltart, a madarak csak akkor térnek vissza, amikor megérkezik a felmelegedés.

Télen az etetés mellett egyéb módon is segíthetünk a madaraknak, hogy átvészeljék a zord időszakokat. Az odúköltő énekesmadarak, például a cinegefélék télvíz idején is felkeresik a számukra kihelyezett mesterséges fészekodút. Ha odúkat rakunk ki a madáretetők közelébe, éjszakára szívesen húzódnak meg bennük az apró énekesmadarak. A cinegék és verebek téli túlélési stratégiájának fontos részét képezi a szélvédett, hőmérsékletileg kiegyensúlyozottabb éjszakázó üregek használata. Egy-egy alkalmas, kedvező mikroklímájú üregbe akár több madárka is meghúzódhat.

A cikkhez remekül kapcsolódik egy videó, mely a tegnapi RTL Klub Híradójában volt először látható. Természetesen ilyen időben valamennyi állatnak szüksége van az emberi támogatásra, nem csak a madaraknak!

A Csongrád alatti Tisza szakaszt ellepték a kormoránok, a vermelő helyeken nagy károkat okoznak a halak között.

A kormorán, ami védett madár, védett halakat is eszik, és már nálunk is nagyobb kárt okoz, mint a szabálytalanul horgászó, halászó ember.

A kárókatona elszaporodása azért is kínos, mert a védett madarat szinte már csak a törvény védi, egyre kevesebb pártfogója akad a természet közelében élő emberek körében.

Manapság tizennyolcezer kormorán fészkel Magyarországon, telente pedig duplájára nő a populáció az északról lehúzódó csapatokkal.

A liba nagyságú, fekete madár tollazata nem vízhatlan, ezért nagy kalóriamennyiségre van szüksége ahhoz is, hogy szinten tartsa testhőmérsékletét. „Napi fogyasztását" a szakirodalom hetven dekára teszi, ez évente két és fél mázsát jelent fejenként. A 20-30 dekás halakra vadászik, vagyis az utánpótlást eszi meg. Nagyon szereti a drága süllőt, amiből méretes példányokat is elnyel.

De nemcsak a megevett hal számít veszteségnek, hanem a megsebzett is – a kampós, hegyes csőr csípése nyomán ugyanis utat találnak a hal szervezetébe a kórokozók, amelyektől a bőr és a pikkely mellett a nyálka is védene. Emellett a telelés közben folyamatosan zavarászott halak nagyon legyengülnek tavaszra, ép bőrrel is könnyebben megbetegednek.

Ezer forint az eszmei értéke

A magyar jogszabályok a kormoránt 2001 óta az „Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok" között tartják számon. Eszerint eszmei értéke ezer forint, és a kárókatonát a természetvédelmi hatóságnak úgy kell kezelnie, mintha védett faj lenne. A törvény szerint egyes esetekben adnak engedélyt korlátozott számú példány elejtésére.

Tivon – Most már bebizonyosodott, hogy a gáláns vacsorameghívás az állatvilágban is létezik.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a méhészmadár, avagy gyurgyalag hímje sokszor az általa fogott csemegével kedveskedik udvarlás gyanánt a kiszemelt tojónak, de megörökíteni ennyire részletesen még nem igazán lehetett. Ez a madár napi 250 méhet vagy egyéb rovart is képes fogni, így a zsákmányból marad a nősténynek is.

Teljesen emberi módon viselkedett a hím, de a tojó is – mesélte a AFP-nek a skót madárvédelmi egyesület fotósa, Tom Waters. – Amikor a lepke arra repült, látszott, hogy a nőstény elbámészkodott. A hím jó vadászként viszont résen volt, és azonnal lecsapott rá. Teketóriázás nélkül nyújtotta át csőrében a finom falatot, a tojó meg is lepődött, vagy gondolta, „fut még egy kört", mielőtt elfogadja a „gyertyafényes vacsorás ajánlatot", amellyel lekötelezi magát a hímnek.

A valóság persze az, hogy genetikailag úgy vannak kódolva, hogy a nőstény a tojásképzés és -költés terhe miatt nem annyira figyelmes, fajfenntartás miatt nyújt neki segítséget, azaz lepkét a párja.

Az ókori egyiptomiak az állatmúmiák szájába vagy gyomrába táplálékot helyeztek, mely azt sugallja, hogy az állatokat a halálban és talán az életben is hasonlóképpen kezelték, mint az embereket. Jelen esetben a múmiák szent íbiszek voltak.

A Journal of Archaeological Science folyóiratban publikált eredmények az első ismert példái annak, hogy táplálékot helyeztek el közvetlenül az állati múmiákban. A fő szerveket szintén eltávolították, ahogy az embereknél. Úgy hiszik, az ókori egyiptomiak meg kívánták őrizni a szerveket, hogy azok a túlvilágon is folytathassák feladatukat.

Andrew Wade, a vizsgálat vezetője szerint a tény, hogy a madarak túlvilági életükhöz is megkapták a táplálékot azt sugallja, az állatok túlvilági jóléte fontos volt azon papoknak, akik a balzsamozási szertartást elvégezték rajtuk. „Ebben az értelemben úgy tűnik, volt valamiféle egyenlőség emberek és állatok között a halálban” – tette hozzá az antropológus. „Amennyiben ez az eset áll fenn, akkor a madarakat talán az életben is nagyobb tisztelet övezte.”

Wade és csapata nemrégiben feltárt mumifikálódott, szent íbisz maradványait elemezte. Csőrében számos csigát találtak. A testeket előkészítő emberek helyezték oda a puhatestűeket. Ezt követően, nem invazív számítógépes tomográfiát alkalmaztak, hogy bepillantsanak a Yale Egyetem múzeumában őrzött íbisz múmiák belsejébe. Az egyik múmiában búzát találtak. Wade szerint a templomban nevelt madarakat valószínűleg búzaszemekkel etették, így a madarat valószínűleg táplálékkal ellátva engedték át a túlvilági spirituális utazásra.

Azonban az élet változó volt az állatok számára az ókori világban. Wade szerint a vizsgálatban szemügyre vett összes madár nyaka el volt törve, valószínűleg szándékosan ölték meg őket, talán egyfajta áldozatkánt Thoth isten számára. Akkoriban embereket is áldoztak, hogy kiengeszteljék az isteneket. Ezen madarak esetében azonban az áldozat egy nagyobb arányú művelet részét képezte. Wade magyarázata szerint „fogadalmi íbiszmúmiákat találtak Egyiptom szerte Thoth szentélyekben, emellett több tízezres vagy akár milliós számban Abüdosz, Szakkara és Tuna el-Gebel vallásos központjaiban.”

Összességében az ókori Egyiptomban az állatok élete valószínűleg még mindig hasonlatos volt az emberekéhez. Egyesek szó szerint luxuskörülmények között éltek, másokra azonban inkább bizonyos célok elérésére használt eszközként tekintettek.

Salima Ikram, egyiptológus professzor és a vizsgálat társszerzője szerint az állatok nagyon fontos szerepet játszottak Egyiptomban, isteni totemekként, táplálék- és így az élet forrásaiként, valamint nyersanyag forrásokként. Hozzátette azonban, hogy „a háziállatokat gyakran nagyon elkényeztették, ahogy napjainkban is, és ugyanolyan törődést kaptak az életben és halálban, mint az emberek.”

Ikram elmondta, a temetkezéseknél a paleontológusok az állatok mellé helyezett táplálékokat is találtak. Például a majmok mellett datolyát és jujubát (kínai datolyát), a macskák közelébe pedig néha tejet helyeztek el. Sugallata szerint az íbisz egyedülálló gondoskodást kapott, mivel Thoth-tal, a bölcsesség és írás istenével hozták kapcsolatba. "A madár testtartását, a keresgélést egyfajta kutatásnak tekintették, míg csőre olyan, mint egy toll” – mondja.

A szent íbisz valamikor a középső- kései 19. században halt ki Egyiptomban, valószínűleg a városiasodás és az élőhelyek pusztítása miatt. A madár azonban ma is megtalálható a szubszaharai Afrikában, és már betelepítették Európába és az Egyesült Államokba is. Egy új projekt keretében pedig szeretnék a fajt visszatelepíteni Egyiptomba, már legalább két kolóniát hoztak létre Luxorban és Aswanban.

Nos, a hétvégén bedöglött gépemet néhány órája visszakaptam, úgyhogy gondoltam keresek valamit ennek örömére, bár igaz, az alábbi cikk nem épp vidám hangulatú.

"A két parlagi sas tetemét egy sportvadász találta meg. Az egyik madár testében hat sörétet fedeztek fel, feltehetően néhány hónapja próbálták meg lelőni.

Madármérgezési esethez riasztották január közepén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet (MME) és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot (BNPI). Egy sportvadász Heves megyei terepbejárása közben egy szlovák gyűrűt viselő, hatéves parlagi sas tetemét fedezte fel, röviddel később a madár párja is előkerült. Az állatorvosi és toxikológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy mindkét madár szándékos mérgezés áldozatává vált.

Az állat tetemében hat sörétszem is volt, egy hónapokkal vagy évekkel korábban túlélt lövés következtében - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye. "Ez az eset jól példázza, hogy hazánk vadvilágának pusztítása milyen súlyos és összetett probléma. Az elmúlt 15 évben több mint ezer védett és fokozottan védett madár esett bizonyítottan mérgezés áldozatául, és a meg nem talált áldozatok száma ennek többszöröse lehet" - mondta Horváth Márton, az MME fajvédelmi csoportvezetője."

Ha közeledik a tavasz, a madarak párba állanak, udvarolnak, fészket építenek, tojásokat raknak, társukkal költik ki és nevelik fel a pelyhes kis fiókákat. A madárcsalád lassan kibújik a fészekből és repülni tanul a szülők gondos figyelme alatt, akik még kirepülésük után is etetik őket. A családi kötelékek lassan felszakadoznak, ki-ki a maga útjára indul, néhány pár a következő költésre is együtt marad. De ha valaki azt hinné, hogy a függőcinege családoknál is ilyen szent a béke, hát akkor téved.

Máthé Orsolya

A függőcinege első látásra aranyos kis madár (és hát az is), ki hinné, hogy ennyi csalafintaság rejtőzik az álarca mögött? Szaporodási rendszere egyedülálló és sok kérdést vet fel. Ugyanis ennél a fajnál a két nem közti szexuális konfliktus olyan mértékben kiütközik, hogy minden esetben egyik fél “megcsalja” a másikat, sőt, leggyakrabban le is lép, amilyen hamar csak teheti.

Ez az énekes madár a függőcinege-félék (Remizidae) családjába tartozik, a közismertebb cinegékkel csak névrokon. A tollazata talán némileg a tövisszúró gébicsére emlékeztet, szürkés-fehéres fejével és fekete maszkjával. Eurázsiában több helyen előfordul, kontinentális, sztyepp és mediterrán éghajlaton egyaránt. Eléggé elszórtan él, folyók, csatornák, tavak, mocsarak környékén és deltákban, főleg édesvíz-, de enyhén sós víz környezetében is. Kedveli a fűzzel, nyárral tarkított nádasokat. Északon vonuló, délen állandó, a középre a kettő közé eső populációk részben vonulók. Dél- és Délnyugat-Európában telel.

Romániában elsősorban a Duna-Deltában vannak nagyobb populációi, de az ország déli és keleti részén és Erdélyben is fészkel. Jelenlétére fészke alapján is következtethetünk, hiszen télen is lehet látni őket. Eléggé gyakorinak mondható, ennek ellenére védett.

A függőcinege kosárszerű fészkét különböző növényi anyagokból szövi. Fotó: naturlichter.de

Táplálékát különböző rovarok, lárvák, pókok, a költési időszakon kívül magok alkotják. A fiókáit főleg lárvákkal eteti. Általában csoportosan jár a költési időszakon kívül, néha magányosan. A hímek valamivel a tojók előtt érkeznek a költőterületre, és költőhelyet keresnek. Április végén, május elején kezdenek a fészeképítéshez. A tojó is segít a munkában.

Amikor a hím a fészekben van, ott is hallatja viszonylag egyszerű énekét. A függőcinege fészke mestermű: egy ágvilla köré szőtt, kosárszerű fészek, lefele néző, csőszerű bejárattal a tetején. A fészek anyaga nagyrészt komló, csalán, fű, különböző fák termései és esetleg állatszőr, szorosra fűzve, szőve. Sokszor víz fölé építi, a fészek biztonságos és ragadozóktól védett. Régen a függőcinege fészket papucsként is használták.

A függőcinege fészeképítés közben:

A függőcinege párzási rendszere nagyon bonyolult, sorozatos poliandria (többférjűség) és poligínia (többnejűség) kombinációja, még mindig nem teljesen tisztázott. A hímek szinte állandó fészeképítéssel újabb és újabb tojókat csalogatnak magukhoz. A párok kapcsolata laza, általában csak a fészeképítés idején nyilvánvaló, 5-10 napig tart. A fészeképítés és párzás után a tojó agresszíven kezd viselkedni a hímmel szemben.

A lerakott tojások sorsa kérdéses, hiszen a fészekaljak mintegy 30%-át mindkét szülő magára hagyja. A hím gyakrabban elhagyja a kotlott tojásokat, mint a tojó, ők az esetek 65%-ban kiköltik az első fészakaljat. A hím hamar új fészket épít és új tojót kerít magának. Az elhagyott tojó sem hagyja magát, sokszor új párt keres néhány napon belül, akár „foglalt” hímet is.

A hím egy költési időszakban akár 5-6 tojóval is sikeresen párzik, míg a tojók körülbelül 30%-a párzik újabb 2-3 hímmel.

A párok a legöbb esetben csak néhány napig maradnak együtt

Vajon mi okozza ezt a viselkedést a két nem között? Ez egy szexuális konfliktus, amely annyi más állatnál is jelen van. Mindkét szülő viselkedése arra irányul, hogy a másik fél végezze a több munkát. Így szabadulni próbálnak a fiókaneveléssel járó költségtől, amely a szülők túlélését is befolyásolja. Mivel a tojók hűsége nagyon kérdéses, a hímnek előnyös elhagyni a fészket és több tojóval párzani. Rátermettségüket – ami egy egyed túlélési és szaporodási sikerét fejezi ki, amit az egyed génjeinek arányával lehet mérni, amellyel a következő generációban képviselteti magát – növelik nem csak azzal, hogy elhagyják párjukat és újra párosodnak, hanem másokkal is párzanak, miközben még együtt vannak.

Sok tényező befolyásolja azt, hogy egy fészekalj elpusztul-e, vagy a szülők felnevelik a fiókákat. A vonzóbb hímek inkább elhagyják a fészket, mivel nagyobb esélyük van pártalálásra. A kevésbé vonzó hímeknek jobban megéri, ha felnevelik a fiókáikat, még akkor is, ha nem mind az övék, mert így biztosítják a génjeik továbbadását.

Amikor a tojó több hímmel a párzott, a hímnek kevesebb veszteséget jelent, ha otthagyja a tojásokat. Viszont a kutatások azt mutatják, hogy a hímek nem tudják, hogy a tojó „megcsalta-e” őket, így a fészek elhagyása nem jár ok-okozati összefüggéssel.

A hímek képtelenek felismerni, hogy az adott tojások és fiókák hány százaléka az övék. A hím jól kell időzítsen: ha túl hamar lép le, a tojó inkább otthagyja a tojásokat, vagy nagyobb annak az esélye, hogy egy másik hím újra párzik a tojóval. Ha viszont túl későn indul, akkor valószínüleg kevesebb tojót fog találni további párzásra.

Arra még nem derült fény, hogy a tojóknak miért is előny több hímmel párzani, hiszen a több hímtől származó fészekaljak nem voltak sem nagyobbak, sem sikeresebbek. Viszont neki is előnyös a tojásokat a hímre hagyni, így új párt találhat és több utódja lesz.

A színeltérést genetikai mutáció okozza, az albínó madarak általában nem élnek sokáig, mert a ragadozóknak feltűnő célpontok.

Fehér feketerigó képeszti el egy brit parkban a madárlesőket. A Nottinghamshire-ben élő madár fajtájától "homlokegyenest" eltérő színét genetikai mutáció okozza, amely megakadályozza, hogy színezőanyag kerülhessen tollazatába.

A hasonló rendellenességgel élő albínó madarak általában nem élnek sokáig, mert a ragadozóknak feltűnő célpontok. A hófehér feketerigó azonban fütyül erre, már négy éve él vidáman a Rufford Abbey Country Parkban, illetve annak környékén, hóban pedig még jól is jöhet neki színezete - írja a BBC.

Gusztustalan ez a cikk... ahelyett, hogy leszállt volna, hagyta hadd szenvedjen a madár... az ilyeneket úgy meg tudnám rugdosni (finoman fogalmazva), de olvassátok el ti is:

"Ishigaki - Egy órán át repült az orrába ágyazódott albatrosszal egy japán repülőgép, miután a Dél-kínai-tenger felett összeütközött egy gyanútlanul szemben haladó madárral.

Az albatrosz csaknem egy méter széles lyukat ütött a Bombardier orrába, és jó alaposan be is fészkelte magát a lyukba, de mivel a gép műszerei nem jeleztek eltérést, a pilóta a legnagyobb lelki nyugalommal folytatta az útját. Ishigakiban leszállva aztán már maga is látta, mekkora kár keletkezett a tízszemélyes kisgépben.

A fedélzeten tartózkodó kilenc emberből senki nem sérült meg, de a madár nem élte túl a találkozást.

Japán több part menti repülőterén is komoly gondot okoznak a tengeri madarak, a rajban repülő sirályok a gépek motorjait veszélyeztetik, de egy akkora szárnyas, mint a két-három méteres szárnyfesztávolságú albatrosz, akár a repülő burkolatát is át tudja ütni. A tokiói Haneda reptéren most speciális radart szerelnek fel a madarak röptének bemérésére."

Egy másik cikk pedig egy rejtélyes gólyáról szól, amelyik Tiszafüreden tűnt fel a minap:

"Valószínűleg itthon vészelte át a telet egy gólya, amely Tiszasüly egyik kéményén jelent meg.

Valószínűleg eltévedt, nem pedig idő előtt tért vissza Afrikából az a gólya, amelyik a napokban landolt az egyik ház kéményén Tiszasülyön - számolt be a Blikk. Szakemberek szerint példátlan lenne, ha januárban már megérkezne hosszú útjáról az első visszatérő madár.

Csak akkor lehet biztosan megmondani, hogy honnan hová tart egy gólya, ha van rajta műholdas azonosító vagy gyűrű - mondta Morandini Pál, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa. "Bár száz százalékosan kizárni nem lehet, hogy tényleg hosszú útjáról tért vissza a madár, nagyobb az esélye, hogy itthon vészelte át a telet és most felbukkant a településen.

Az itthon maradó állatok közül minél többet próbálunk befogni és biztonságos körülmények között átteleltetni, de az összeset nyilván lehetetlen. Véleményem szerint ez a madár Magyarországon telelt, ami annál is inkább valószínű, mert ősszel azon a környéken észleltek itthon maradt gólyákat" – magyarázta a szakértő."