Papp Ferenc hozzátette: a madarak jeladója az után kezdett el újra működni, hogy olyan területekre értek, amelyeknek jobb a GSM-hálózat-lefedettsége. A koordináták alapján a madarak már megkezdték a telelést a Szaharától délre eső területeken.

http://www.blikk.hu/data/cikk/2/00/84/12/cikk_2008412/golya-535.jpg

„A legnyugatabbra a Varbó nevű öreg madár jutott, de előtte csaknem három hónapon keresztül nem tudtunk róla semmit. Utoljára a Nílus mellől, Szudánból szolgált adatokkal, de utána távolra került a GSM-tornyok hatósugarától. Jelenleg a Csád-tó maradványának közepén tartózkodik, Csád, Niger és Nigéria hármas határán. Ez azért is érdekes helyszín, mert itt találkoznak egymással a Boszporusz felett vonuló közép- és kelet-európai, illetve a kontinenst Gibraltárnál elhagyó, a németországi Weser folyótól nyugatra fészkelő fehér gólyák” – mondta a programkoordinátor.

A magyar fehér gólyák vonulási útvonalának korábban ismeretlen kitérőjéről Csád déli részére csak a 2012 augusztusában a Nógrád megyei Nemti község határában befogott, majd jeladóval ellátva szabadon engedett, Zagyva nevű gólyának köszönhetően tudnak a szakemberek. A madár vándorútja során kétszer is felkereste a Száhel-övezet ezen részét. Zagyva jeladója ez év június 7-e óta nem működik, akkor a madár a Sínai-félszigeten tartózkodott. Másfél év alatt azonban 11 603 GSM-koordinátát szolgáltatott, képet adva tartózkodási helyeiről.

http://static.origos.hu/s/img/i/1411/20141127allat-allatfoto-evszak-foto-fototema.jpg?w=666&h=444

Papp Ferenc hozzátette: a madarak „bejelentkezésével” az is kiderült, hogy az összes öreg nógrádi fehér gólya nyugatabbra, Csád irányába vonul, míg a fiatal madarak többsége, így Picur és Keszi, valamint a Szlovákiában jelölt Peter a Nílus mentén, Szudánban választott telelőhelyet.

Az MME munkatársai 2012 óta 44 fehér gólyát láttak el GSM-alapú jeladóval a Madárvédelem és kutatás határok nélkül magyar–szlovák, illetve az Északi gólyahír című projekt részeként a két országban. A fiatal madarak jelentős része elpusztul az első őszi vándorút során, de a térképen is nyomon követhető példányok mellett még több mint tíznek aktív a jeladója.

A madarak tartózkodási helye itt követhető nyomon: http://www.satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_169=169&check_164=164&check_171=171&check_168=168&check_116=116&check_167=167&check_165=165&check_158=158&check_170=170&check_166=166