A vadgazdálkodók és a természetvédők között régi vita a ragadozó madarak hatása az általuk zsákmányolt apróvadakra. Egy évtizede kutatja a barna rétihéja étrendjét, és a kisemlősök ill. az apróvadfajok állományváltozását Tóth László. A vizsgálat a zöldeket igazolja.

A ragadozó madarak fontos szerepet játszhatnak zsákmányállataik populáció méretének szabályozásában, ugyanakkor a prédaállatok egyedszám változása jelentősen befolyásolhatja adott területen a ragadozó madarak állománynagyságát, táplálékuk összetételét, ezen keresztül, pedig a költés sikerességét.
A vadászok, vadgazdálkodók körében általában kettő, a ragadozó-zsákmány kapcsolatrendszert végletesen leegyszerűsítő kérdés fogalmazódik meg ezzel kapcsolatosan: mennyi ragadozó madár (héja, egerészölyv, barna rétihéja) található a vadászterületen, illetve milyen fajok szerepelnek a tápláléklistájukon (zsákmányolnak-e apróvad fajokat – fácánt, foglyot, mezei nyulat – és milyen mértékben). További, azonnal felvetődő kérdés, hogy sok-e a ragadozó madár és sok-e az általuk zsákmányolt apróvad, illetve gyakran ez nem is kérdésként fogalmazódik meg, hanem állításként: szinte mindegy, hogy mennyi van belőlük és mennyi apróvadat ejtenek el, sokan vannak és sok apróvadat zsákmányolnak. Azonban a gyakori ragadozó madarak állományviszonyaira és prédaválasztására vonatkozó pontos, megbízható adatok nélkül a ragadozó madarak apróvadra gyakorolt hatása sem ítélhető meg érdemben. Ezen kérdések vizsgálatára 2000-2004 között a Szent István Egyetemen egy kutatási program keretében kerestünk válaszokat, melyet a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatott pénzügyileg. A kutatások 2005-től saját erőből a Károly Róbert Főiskolán folynak. Eredményeink közül a 2000-2012 között gyűjtött adatok alapján a barna rétihéja állománynagyságára és a zsákmánylista változásaira vonatkozóakat foglaljuk össze.

Vizsgálati terület és módszer

A kutatások a Körös-Maros Nemzeti Park területén, Dévaványa térségében, egy kb. 20 km x 20 km-es nagyságú (40 ezer hektáros) területen folynak. Az intenzíven művelt mezőgazdasági területek között kisebb-nagyobb kiterjedésű, értékes, nedves és száraz pusztai élőhelyek találhatók. A barna rétihéja megtelepedése szempontjából különösen fontos a Hortobágy-Berettyó folyót szegélyező, valamint a térség csatornarendszerében, kisebb-nagyobb tavaiban kialakuló keskenylevelű gyékényes és nádas vegetáció, amely alkalmas fészkelő helyet biztosít a faj számára. A vizsgálatok szempontjából ugyanakkor fontos, hogy a térség jellemzően apróvadas, a fácán és a mezei nyúl állománya országos viszonylatban is jónak ítélhető.

A barna rétihéja vonuló madár, a telet Észak-Afrikában, ill. a Földközi-tenger medencéjében tölti, európai költő helyeire tavasszal érkezik vissza. A költő állomány nagyságát a megépült fészkek száma alapján állapítottuk meg. A zsákmánylista megállapításához a fészkekből rendszeresen begyűjtöttük a táplálékmaradványokat (el nem fogyasztott táplálék állatokat, köpeteket, csont, toll és szőr maradványokat). A minták alapján legtöbbször faji szinten meg lehetett határozni a fogyasztott prédát. A begyűjtött mintákból több tucat prédafaj összesen több ezer példányát határoztuk meg és ezek alapján rekonstruáltuk, hogy milyen fajokat milyen mennyiségben zsákmányoltak a szülő madarak.

A barna rétihéja egyik legfontosabb táplálékcsoportjának, a kisemlősök állományának változásait is nyomon követtük. A költési időszakban, élve fogó csapdákkal havonta befogtuk egy 1 hektáros mintaterületen az állatokat, megjelöltük, majd szabadon engedtük őket, így a pontos képet kaptunk a kisemlős fajok éven belüli, ill. évek közötti egyedszámának változásairól, vagyis arról, hogy mikor, milyen fajok és milyen mennyiségben éltek a területen.

Eredmények

A barna rétihéja költő állománya 2000-2012 között széles tartományban, 12 és 34 pár között ingadozott. Létszámuk különösen alacsony volt 2000-2006-2012-ben (15, 16, ill. 12 pár). Legnagyobb számban 2008-ban telepedtek meg, abban az évben közel háromszorosa költött (34 pár) a 2012-es évi állománynak. Magas számban költöttek még 2001-ben, ill. 2002-ben (26, ill. 27 pár). A barna rétihéja létszámában tapasztalt nagy ingadozásokat a mezei pocok létszámában megfigyelt rendkívüli változásokkal magyarázhatjuk. A csapdázások eredményei szerint a területen a kisemlős fajok közül a mezei pocok dominált, arányuk a 2000-es év kivételével 80-100% -os volt a többi faj összlétszámához képest. Mindezek mellett a mezei pocok létszáma óriási mértékben ingadozott a különböző években: a költési időszakban állománya 0 és 58 példány/ha között változott. Így például 2000-ben egyetlen mezei pocok sem volt a csapdákban, számuk nagyon alacsony volt még 2006-2012-ben (11, ill. 5 példány/ha). Ugyanakkor létszámuk 2001-ben, 2002-ben, ill. 2008-ban megtöbbszöröződött a korábbi évekéhez képest (ezek un. gradációs évek voltak): 34, 57, ill. 36 példány/ha-os volt sűrűségük. Látható tehát, hogy a vizsgálati területen megtelepedő, költő barna rétihéják számát egyértelműen a mezei pocok létszáma határozza meg: azokban az években, amikor a mezei pocok óriási mértékben elszaporodik (gradáció alakul ki), a barna rétihéja létszáma is magasabb, amikor viszont nincs, vagy nagyon kevés a mezei pocok, akkor a rétihéja költő állománya is jelentősen lecsökken.

A zsákmánylista fajösszetételének, ill. a zsákmányolt fajok mennyiségének, arányának a változásai is igen szoros összefüggést mutatnak a terület pocoklétszámával. A fészkekből begyűjtött több ezer prédamaradvány alapján, a zsákmánylistán a mezei pocok dominál. Azokban az években (2001-2002-2008-ban), amikor a mezei pocok létszáma magas volt, a zsákmánylistán arányuk 70-95%-os volt, a fácán, fogoly és mezei nyúl együttes aránya pedig 0-4% között változott. A pocokszegény években lecsökkent ugyan a mezei pocok aránya (de még akkor is kb. 30-50%-át tették ki a prédáknak), azonban helyette elsősorban kistestű madarakat (vízimadár és énekesmadár fiókákat, fiatalokat kb. 30-60%-ban) ill. kisebb arányban (6-10%-ban) kétéltűeket-hüllőket (elsősorban gyíkokat) zsákmányoltak. A három apróvad együttes aránya ezekben az években sem volt jelentős, átlagosan 5-10%-át tették ki a rétihéja táplálékának. A 2000-es év volt az egyetlen, amikor az apróvad arány számottevőnek ítélhető, akkor a táplálék 20%-át tették ki, azonban az az év egy különösen szélsőséges év volt, mivel a költési időszakban rendkívül alacsony volt a mezei pocok létszáma (a csapdákkal egyetlen példányt sem fogtunk április-május-június hónapokban). Ugyanakkor a megnövekedő apróvad zsákmányolás elsősorban azokban a pocokszegény években jelentkezett, amikor a barna rétihéja költő állománya jelentősen lecsökkent, ezért a rétihéja állomány hatása is nagymértékben csökkent az apróvadra (jóval kevesebb rétihéja összességében sokkal kevesebb fiókát nevelt azokban az években).

Röviden összefoglalva a 13 éves, részletes vizsgálatok eredményeit, megállapítható, hogy a barna rétihéja létszámát és az általa zsákmányolt fajok arányát a vizsgált apróvadas, alföldi területen egyértelműen a mezei pocok létszáma és annak változásai határozzák meg. A fészkekből begyűjtött, több ezer táplálékmaradvány vizsgálata alapján a barna rétihéja apróvad (mezei nyúl, fácán, fogoly) zsákmányolása még a pocokban szegény években sem tekinthető jelentősnek. Annak ellenére, hogy a szélsőségesen pocokszegény években a barna rétihéja zsákmánylistáján megjelenik az apróvad, mint alternatív préda, a zsákmányolás az apróvadállomány létszámára, annak változására nem gyakorolhat lényeges hatást.

Dr. Tóth László -   Károly Róbert Főiskola, Agrár- és Környezettudományi Intézet
és Tóth-Könczey Csongor  -  Németh László Gimnázium, Budapest