|
Japáni sirálykapinty
Lonchura striata domestica
(Származása: Kína; előfordulása: Ázsia, Európa)
A japáni sirálykapintyet - mely az egyik legrégebben domesztikálódott kalitkamadár - több mint 250 évvel ezelőtt tenyésztették ki Kínában a hegyesfarkú bronzpinty (Lonchura striata) néhány alfajából. Ezután került Japánba, majd kb. 100 évvel ezelőtt Európába, ahol is több bronzpintyfajjal keresztezték később.
Az évszázadokon át tenyésztett és keresztezett sirálykapinty mindezek ellenére alig változott valamelyest. Megőrizte kedvességét, szelídségét, igénytelenségét és hihetetlenül jó szaporodási és nevelő képességét, valamint számos szín- és alakváltozata alakult ki.
Mivel a japáni sirálykapinty alapvetően egy kultúr formának tekinthető, alfajokról nem beszélhetünk esetében. A hím és a tojó a tollazat színezetét tekintve teljesen egyforma. A nemeket elkülöníteni bizonyossággal csak a hím éneke alapján lehetséges. Érdekességként megemlítjük Robiller (1972) megfigyelését, aki a hímek és tojók eltérő hívóhangját említi, miszerint a tojók csilingelő "brrt-brrt" hangot, a hímek pedig mély "quoi-quoi"-t hallatnak.
A japáni sirálykapinty egy végtelenül jámbor madár, így akár nagyobb csapatokban is tarthatjuk őket, akár ketrecben, akár volierben. Amennyiben tenyészteni is akarjuk madarainkat, mindenképpen párosával kell elhelyeznünk őket, ugyanis barátságos természetük miatt több pár is ugyanabba a fészekbe tojja tojásait, ül be éjszakára, amivel természetesen tönkreteszik a költést. Az alacsony hőmérsékletre nem érzékenyek, ám semmi esetre se tartsuk őket 15°C alatt. A nyári hónapokban külső kerti röpdében nyugodtan tarthatjuk a sirályapintyeket. Tartásának körülményeivel szemben nem mutatnak különösebb igényeket, ám kimondottan érzékenyek a huzatra.
Táplálékuk kölesből, fénymagból, muharból, vörös és fehér fürtös kölesből, kevés négermagból áll. A nyári hónapokban szívesen fogadják a félérett fűfélék magjait, tyúkhúrt, pásztortáskát, muharmagvakat.
A fiókák felneveléséhez legtöbb tenyésztő csupán tojásos eleséget ad, melyhez némi csíráztatott magot is kínál. A japáni sirályka e nevelőeleséggel kiválóan neveli fiókáit, sőt más pintyfélék fiókáit is.
Tudvalevő, hogy sok tenyésztő igénybe veszi a japáni sirálykapintyek szolgálatait, amikor is nehezen tenyészthető, drága, egzotikus pintyfélék tojásait keltetik ki és neveltetik fel velük. Amikor a sirálykák által felnevelt idegen fiókákat önállóvá válásuk után fajtársai közé tesszük, valószínüleg nem kell azzal a problémával számolnunk, hogy azok inkább a sirálykákhoz vonzódnak majd a későbbiekben.
Tenyésztésükhöz mindenképpen párban való elhelyezés szükséges a már említett okok miatt. Nagyon könnyen költésre bírható akár kisebb ketrecben is.
Egy nagyon fontos dologra kell azonban a figyelmet felhívnunk. A tenyésztésbe vett madarak semmi esetre se legyenek 10 hónaposnál fiatalabbak, sőt még jobb, ha már elmúltak egy évesek.
Sokszor tapasztaltuk mi is, hogy a fiatalon tenyésztésbe vett tojók (a sirálykák már 4-5 hónaposan is fészket rakhatnak) esetében gyakoriak voltak a tojásrakási nehézségek, és a terméketlen tojások száma is nagy volt.
Kalitkájukba félig nyitott odút helyezve a madarak csakhamar költéshez látnak kókuszrostot, száraz füveket használnak legszívesebben a fészek megépítéséhez. Miután a tojó lerakta első tojását érdemes kivennünk a megmaradt fészekanyagokat, mert előfordulhat, hogy tovább építve a fészket betemetik a már lerakott tojásokat.
Robiller szerint már az első tojás után megkezdik a kotlást a madarak, ám valójában a 3.-4. tojás lerakásakor veszi kezdetét a költés. A szülők felváltva kotlanak 4-6 hófehér tojásukon. Megfigyelték azt is többször, hogy amennyiben két hím madár alá tesznek tojásokat, kotlani kezdenek azokon, és a fiókákat is felnevelik.
A kotlási idő 12-13 nap. A kotló madarak a fészekkontrollra egyáltalán nem érzékenyek, sőt gyakran alig lehet elmozdítani őket a fészekről.
A fiatalok kb. 24 napos korukban teljesen kitollasodva repülnek ki a fészekből, ezután szüleik még 3 hétig etetik őket. Mivel folyamatosan költenének egész évben, a fészekodút a 3. esetleg a 4. költés után vegyük ki a ketrecből, hogy madaraink pihenhessenek.
Több Lonchura fajjal is sikerült már keresztezni, köztük például muskátpinttyel, barnamellű nádipinttyel, apácapintyekkel, malabári pinttyel, ezüstcsőrű pinttyel, sőt rizspinttyel is.
Színmutációi: albínó, mogyoró, vörösbarna, szürke, kréminó, tarka, sötétszemű fehér, gyöngy, dilute.
A tollazatban mutatkozó mutációk pedig a következők: kontyos, mellfodros, torokfodros és ezek kombinációi.
/Forrás: Varga Sándor - Díszmadarak - 159-160. oldal/
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
