Lenyűgözte az internetezőket Ausztráliában az a fotó, ami egy kétségtelenül bájos jelenséget, egy ugartyúkfélét mutat, amint magát bámulja a kirakat tükrében - adja hírül a BBC.

Miután nem egyszer kapták rajta a narcisztikus kis madarat önmaga látványába belefeledkezni, megjelent egy felirat is az üvegen, a következő szöveggel: Én egy bush stone curlew ( hosszúlábú ugartyúk) vagyok, minden rendben, csak szeretem nézegetni magam az üvegben.

Az ugartyúk (Burhinus oedicnemus) egyébként a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül az ugartyúkfélék (Burhinidae) családjába tartozó faj.(Wikipédia)

Nem régiben egy könyvtári könyvvásáron szereztem egy könyvet, Dr. Steinmann Henrik - Építőművészek az állatvilágban címmel, melyben természetesen madarakról is szó esik. Ennek örömére kitaláltam, hogy indítok egy rovatot, melyben ezen könyv madaras fejezeteit fogom megosztani veletek. Rövid bejegyzések egy-két érdekes képpel. Ha jól számoltam 15 ilyen bejegyzést fogok tudni tenni, remélem minél többen elolvassátok majd.

Madarak - madárfészkek

A Földet benépesítő madárvilág csaknem valamennyi tagja remek építőművész - leszámítva néhány fajt, amely nem épít fészket. Többségük ülő helyzetben épít, az építőanyagot maga köré rakja, s a csészeformát lábaival kaparva alakítja ki. Tinbergen, a madarak ösztönéletének kiváló ismerője, a következőket írja erről: "A homológia oly nagymérvű, hogy még egymástól aránylag nagy távolságra álló esetekben is kifejezett. Vegyünk például önkényesen két fajt: az európai karvalyt és a hosszúfarkú cinegét (őszapót). A karvaly, sok madárhoz hasonlóan, a gallyakat a fészek falába sajátságos remegő mozgással dolgozza be. A remegést addig folytatja, amíg a gally rögzül, és így segít szilárd szerkezet kialakításában. Ez a mozgás nem látható ilyen teljességgel a hosszúfarkú cinege fészeképítése megkezdésekor. Ez a faj mohákat használ, amit a fészek karimájára rak le. A hosszúfarkú cinege hébe-hóba megtölti a csőrét pókhálóval, fejének és nyakának sajátos mozgatásával körülfonja azzal a fészek karimáját, s így a moharészek összevarrásával teszi szilárddá a fészket. Az építés eredménye mindkét esetben nagyon hasonló: viszonylag erős, csésze alakú fészek."

Mégsem mondhatjuk, hogy a fészeképítés mindkét faj esetében homológ. A kaparó mozgástechnika homológ, de a remegés és a szövés teljesen különböző elemeként jelentkezett.

A madarak fejlett ivadékgondozási ösztöne a fajok túlnyomó többségénél az állat ösztönösen készít valamit, ami megfelel az ivadék fejlődésének, s kellő védelmet biztosít számára mindaddig, amíg el nem hagyja a fészket. Bizonyíték erre a fészeklakó és a fészekhagyó madarak egymástól különböző fészektípusa. Hiszen, amíg az előbbieké erősen megépített, tartós fészek, s benne az állat kiesés ellen is védve van, addig a fészekhagyó fészke tulajdonképpen csak költőhely, s a rendszerint egyszerű szerkezetű fészek funkciója mindössze csak a tojások és nem az ivadék védelme.

Számos ornithológus osztozik Tinbergen véleményében és nagyvonalúan kezeli a fészeképítés kérdését, homológ folyamatnak könyvelve el, azzal a megszorítással, hogy bizonyos megkülönböztető elemek vannak.

A fészek típusainak vizsgálata lehet helyszín szerint: talajban, talajon, növényzeten, falon, falban, gallyon, fában stb. Anyagok szerint készülhet fészek: homokból, sárból, növényi és állati anyagokból, tollból, virágból stb. Osztályozhatjuk őket forma szerint: nyitott, zárt, csésze alakú, félig fedett stb. Csoportosíthatjuk a fészkek építésük technológiája szerint is.

/Részlet: Dr. Steinmann Henrik - Építőművészek az állatvilágban/

Karvaly

Őszapó

A száraz évszak közeledtével megkezdik a hosszú utat.

Hazánkban 2014-ben kezdődött az Európai Unió által finanszírozott program a fokozottan védett szalakóta védelme érdekében. 2015-ben tudománytörténeti jelentőségű volt a Magyarországon első alkalommal műholdas jeladóval ellátott két madár megfigyelése. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei 2016 nyarán újabb négy szalakótát láttak el jeladóval.

E madarak picinyek, testsúlyuk átlagosan 130-180 gramm között mozog.

A 2015-ben jeladóval ellátott, Csele és Pétör névre keresztelt apróságok el elérték Afrikát. Pétör 2016 májusában visszatért Orosháza környéki fészekrakó helyére, később azonban áramütés érte és elpusztult. Csele sorsa ismeretlen.

A tavalyi jeladós szalakóták a madarak a Bukfenc, Artúr, Eleven és Fehérlófia nevet kapták. Közülük hárman tavaly szeptember elején keltek útra és szűk egy hét alatt mindhárom leért első afrikai megállóhelyre. Ezeken több mint egy hónapot töltöttek, majd a fekete kontinensen „szétszéledtek”. A negyedik madár – Fehérlófia – jóval később, szeptember 19-én kezdte meg hosszú útját. Neki kicsit hosszabb idő kellett, de jeladója szerint 2016. október 10-én hajnalban már ő is “bőven” Afrikában szárnyalt, azóta pedig a déli földrészen éli mindennapjait.

Bukfenc jeladója január 2-án küldött utoljára jelet, sorsa azóta ismeretlen, míg Fehérlófia Angolában, Artúr Namíbiában, Eleven pedig Botswanában készül a hazatérésre.

Az afrikai száraz évszak közeledte már jelzi, hogy lassan útnak indulnak. Néhány héten belül ez megtörténik, és várhatóan májusban mindenképp elfoglalják magyarországi költőhelyüket.

A szalakóták útját IDE KATTINTVA követheted nyomon.

Volt egyszer egy varjú, aki az erdőben élt. Elégedett volt az életével, soha nem akart semmit se.

De egy napon látott egy galambot.

- Ez a galamb olyan fényes és gyönyörű - gondolta a varjú. - Összehasonlítva magammal én olyan sötét és unalmas vagyok.

A varjú megközelítette a galambot és így szólt.

- Olyan gyönyörű vagy. Bizonyára te vagy a legboldogabb madár aki valaha élt.

A galamb így válaszolt.

- Azt hittem én is, hogy én vagyok a legboldogabb madár a világon, de aztán láttam a vörösbegyet. A mellkasa olyan vörös és élénk, olyan egyszerűnek érzem magam mellette. Úgy gondolom a vörösbegy a legboldogabb madár aki valaha élt.

Így hát a varjú meglátogatta a vörösbegyet.

- Olyan gyönyörű vagy - mondta a varjú. - Bizonyára te vagy a legboldogabb madár aki valaha élt.

- Azt gondoltam én is, hogy én vagyok a legboldogabb madár - mondta a vörösbegy. -, addig amíg nem láttam a pávát. Lenyűgöző és gazdag a színezete. Az én vörös mellkasom olyan unalmas őhozzá képest. Úgy gondolom a páva a legboldogabb madár aki valaha élt.

Így hát a varjú elrepült az állatkertbe és felkereste a pávát. Sok ember sereglette körül a pávák ketrecét és fényképeket készítettek. Mikor a tömeg elvonult, a varjú így szólt a pávához.

- Olyan gyönyörű vagy. Te lehetsz a legboldogabb madár aki valaha élt.

A páva felsóhajtott és így szólt.

- Azt gondoltam én is, hogy én vagyok a legboldogabb madár aki valaha élt, de aztán ketrecbe dugtak engem a szépségem miatt. Néha felnézek az égre és látom a varjakat szabadon repülni, és ilyenkor minden vágyam, hogy én is varjú legyek. Úgy gondolom a varjú a legboldogabb madár aki valaha élt.

Összehasonlítva magunkat másokkal, elveszíthetjük a saját örömeinkre való rálátásunkat. A boldogság titka az, hogy legyünk hálásak azért amink van, és ne legyünk szomorúak azért amink nincs.

Ma reggel találtak rá, akkor még életben volt. Tünetei megegyeztek a korábban tapasztalt mérgezéses tünetekkel (http://madarpark.hu/mergezes-a-debreceni-nagyerdon/). Sajnos rajta már nem lehetett segíteni, a méreg gyorsabb volt. Bár a megtalálás után 40 perccel már kórházunkba érve, kezeink közt, közvetlenül az ellenszer beadása előtt eltávozott közülünk...

Kórházunk állatorvosa és az MME mérgezésekkel foglalkozó munkatársa a jelen pillanatban is a helyszínen vannak, és a mérgezés forrását kutatják egy speciálisan erre a célra kiképzett keresőkutya segítségével (Ld korábbi cikkünk: http://madarpark.hu/kutyaval-a-mereg-nyomaban/).