Annyi műanyagszemetet önt az ember a természetes vizekbe, hogy 2050-re szinte az összes tengeri madár emésztőrendszere tele lesz hulladékkal – erre a következtetésre jutottak ausztrál és brit kutatók egy új tanulmányban.

Az ausztrál kormány tudományos ügynöksége (CSIRO) és az Imperial College London által közösen publikált kutatás számos, az 1960-as évek óta megjelent tanulmány adatát böngészte át, valamint oceanográfiai és ökológiai modellekkel igyekezett megjósolni a műanyagfogyasztás veszélyének való kitettséget 186 tengeri madárfajnál világszerte – írja az NBC híroldala.

Azt találták, hogy a tengeri madárfajok közel 60 százalékának bélrendszerében található műanyag, ez a kedvezőtlen érték 2050-re pedig 99 százalékra fog nőni. A legnagyobb veszélynek a kutatók szerint az Indiai-, az Atlanti- és a Csendes-óceán viszonylag érintetlennek hitt déli sávjának madárvilága van kitéve.

Élelemnek nézik a műanyagszemetet

A korábbi tanulmányok alapján a 60-as években a megfigyelt tengeri madarak 5 százalékának gyomrában volt jelen műanyag, ez az érték azonban 2010-ben már 80 százalékra emelkedett. Dr. Chris Wilcox, a CSIRO vezető kutatójának becslése szerint az összes ma élő tengeri madár 90 százaléka evett már városi folyókból, csatornákból és hulladéktárolókból származó műanyagokat.

A szemét között előfordulnak üvegkupakok, zacskók és szintetikus szálasanyagok. Ezeket a színes hulladékokat az állatok élelemnek nézik, ezért fogyasztják el őket. Az új eredményeket a PNAS című tudományos folyóiratban publikálták.

Hódmezővásárhely - Számos esetben mentett már meg állatot a vásárhelyi Göncz Gábor. Az Állatmentés Örökké Természet és Állatvédő Egyesület vezetője szerdán egy csatornából emelt ki egy madárfiókát.

– Délután hívtak, hogy a Szent Antal utcán az egyik csatornánál nagyon csipog egy madár – kezdte az állatvédő. Elmondta, a rács eltávolítása után belebújt a csatornába, és tésztaszűrővel mentette ki a madarat. Nem tudja, milyen madarat mentett ki, mert mint mondta, nem madárszakértő.

Az akció után ideiglenes fészket épített az állatnak egy közeli fára, nehogy egy macska elfogja. Göncz Gábor elmondta, a mentés alatt, de előtte is a közelben volt a fióka mamája.

Az egyesület munkájáról többször írtunk lapunkban. Göncz Gábor segített már réti sason, fülesbaglyon és kuvikon is. De nem csak madarak mentésével foglalkozik az egyesület. Útnak indulnak akkor is, ha egy kutyán vagy macskán kell segíteni. Az állatmentők az egész országban végzik munkájukat, de a csapatot Göncz Gábor fogja össze Hódmezővásárhelyről.

Még júniusban számoltunk be a kicsavarodott lábú kuvikkölyökről, amit szintén az egyesület gyűjtött be – a kutasi út mellől. Az állatmentőtől megtudtuk, a kuvikfióka gyorsan felépült, majd szabadon engedték.

Folyamatosan csökken a madárfajok száma. Egyértelmű, hogy a nagyüzemi mezőgazdasági művelési módok, a növényvédő szerek károsan hatottak a populációra, de talán nem olyan mértékben, amennyire ezt egyes környezetvédők túlhangsúlyozzák - jelentette ki Farkas Béla, az Agrohungária Kft. ügyvezetője a Kossuth Rádió Oxigén című műsorában. El kell döntenünk, hogy élni és enni akarunk-e, vagy madarakat megtartani. A kettőt össze kell hangolni - tette hozzá.

A madárfajok kihalásának legfőbb oka az élőhelyek átalakítása: az ezer éveken át fenntarthatónak bizonyult agrárium, a kis parcellás, vetésforgós mezőgazdaság eltűnt, a tanyahelyeket beszántották, kiirtották a mezővédő erdősávokat, a bokrosokat, monokultúrákat alakítottak ki, s nagyon erősen kemizáltak. A gazdálkodóknak az az érdekük, hogy minél nagyobb területen ipari hatékonysággal termeljenek - mondta el Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kommunikációs munkatársa.

A nagyüzemi mezőgazdaság miatt azonban a madarak elvesztik a fészkelő- és búvóhelyeiket, s a táplálékukat is. Az elmúlt bő egy évtizedben ezt súlyosbította a klímaváltozás is. A kutatásokból kiderült, hogy a sík, nyílt vidéken élő, pusztai, agrárterületek madarai - amelyek ráadásul hosszú távú vonulók is - jutottak a legkritikusabb helyzetbe.

Az állománycsökkenések drámaiak, s látványos példa erre Magyarország - hangsúlyozta Orbán Zoltán. Míg Nyugat-Európában a közös agrárpolitika, illetve annak elődje legalább harminc éve működik, addig nálunk csak az uniós csatlakozás óta érvényesül. A szakember a fogolyállomány csökkenését hozta fel riasztó példának, amelynek egyes becslések szerint több mint kilencven százaléka halt ki.

Most még van esélyünk beavatkozni, de lehet, hogy ötven év múlva már nem lesz. Szerencsére nagyon egyszerű technikákkal lehet látványos eredményeket elérni: olyan mezőgazdasági megoldásokat kell visszahozni, amelyek ezer éven át jól működtek, például mezővédő erdősávokat kell telepíteni, általuk a felmelegedő klímában a mögöttük lévő szántóban jelentős párolgáscsökkenés érhető el. Alapvetően azonban a gondolkodásmódunkon kell változtatni - hívta fel a figyelmet Orbán Zoltán.

"Egy kiscica és egy bagoly annyira jóban lettek, hogy még a délutáni pihenőt is összebújva töltik. Fuku bagoly és legjobb barátja, Marimo cica egy osakai kávézóban csalnak mosolyt a vendégek arcára, ugyanis ott laknak."

A harkály hátán lovagló menyét sikerén felbuzdulva egy ravasz vörös szárnyú feketerigó akcióba lépett, mert elege lett a szárnycsapkodásból, és tett egy kört egy vörös farkú sólyom hátán. Mike White fotózta le egy nebraskai vadasparkban, és az amerikai belügyminisztérium osztotta meg az Instagramon.

A coloradói rendőrség seriffjei levideózták, hogy miért nem tudtak haladni járőrözés közben. Egy fiatal kanadai kuvik kényszerítette megállásra az autójukat, és percekig nem volt hajlandó elállni az útjukból.

Támadni akart?!

Az esemény rendkívüliségét tovább fokozta, hogy a fészek nem volt üres. Egy kirepülés előtt álló fióka is volt benne, és ez a madár nem más volt, mint „Kelemen”, akinek hányatatott sorsáról már többször beszámoltunk, és akit több ezren figyeltek egy fészek webkamera segítségével.

„Kelemen” már tojás korában elárvult. A magára hagyott fészekből szerencsére időben kimentették és mesterségesen kikeltették a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei. Később egy meddő párnak adták sikerrel örökbe a kis túlélőt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

„Kelemen” történetének legutóbbi állomásáról június végén számoltunk be, akkor kapott színes jelölőgyűrűt és egy webkamerát a fészek fölé, hogy az érdeklődők a kirepüléséig élőben figyelhessék.

A kutatók azt remélték, hogy „Kelemen” sorsa ennyi hányattatás után a továbbiakban normális mederben halad tovább a nyárközépi jó időben. Nem így történt …

Július 2.
A kamera alig néhány napos működést követően meghibásodott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ekkorra tervezett műholdadó-felhelyezés, amikor amúgy is fel kellet menni a fészekhez, lehetőséget kínált a kamera megjavítására is. A kamerarendszer ismét működik, „Kelemen” hátán pedig aktív a műholdas jeladó.

"Kelemen" a frissen felhelyezett műholdas jeladóval (Fotó: Fatér Imre).

Július 5. (vasárnap) 
A délelőtt csendesen telt, a kamera élő közvetítése alapján „Kelemen” a fészekben ide-oda mászkálva várta etető szüleit.

14:05 - a kamera képén a fészek minden előzmény nélkül, egyik pillanatról a másikra megmozdult, majd a dőlés néhány másodpercre megállt. A fióka nem ijedt meg különösebben, szárnyával egyensúlyozva megoldotta a helyzetet. A nyugalom rövid pillanatai után a fészek immáron végérvényesen dőlni és zuhanni kezdett. „Kelemen” rendkívül ügyesen a megdőlő fészek felső részére gyalogolt, majd a zuhanást kezdeti szakaszán kiugrott a fészekből.

Az esemény olyan gyorsan zajlott le, hogy a fészektől kb. 1 km-re figyelő önkéntes sasfészekőrök a hőségtől vibráló levegőben a teleszkópon keresztül sem látták, és nem is hallottak a fészek leszakadását.

Szerencsére az internet népe a kamera képe alapján riasztotta a szakembereket. A projektvezető, aki hivatalos úton éppen Bulgáriában, Szófiában tartózkodott, a szállodájából szervezte meg a mentést. Mivel nyárközép és vasárnap volt, az egyik kollégánk a szabadságát megszakítva, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területileg illetékes őre pedig több mint száz kilométer távolságból, rokonlátogatásról sietett a helyszínre. Az ő megérkezésükig a sasőrök és a projektparner Nemzeti Nyomozó Iroda közelben lakó nyomozója kezdte keresni „Kelement”.

A fióka szerencsésen túlélte a mintegy 15 méteres zuhanást, és mivel kiugrott a leszakadó fészekből, elkerülte a lehulló gallyak tömegét is.

Az időközben befutó többi stábtag egy ideiglenes műfészek megépítése mellett döntött, amit folyamatos munkával néhány óra alatt sikerült elkészíteni egy közeli erdőtag fájára. Közben a sasőrök teljes táborát (!) is át kellett telepíteni, mert a régi helyről nem lehetett szemmel tartani az új fészket, ami viszont nélkülözhetetlen volt a fióka életben tartásához.

A műfészek fel-, és az őrtábor áthelyezését követően az egészséges, de érthetően zilált idegállapotú „Kelemen” bekerült az új fészekbe. Mivel az órákig tartó keresési és mentési munkálatokat nem lehetett a saspár elől rejtve végezni, a fióka mellé egy táplálékmaradvány fél nyúl is bekerült. Ezzel a fióka akár több napot is kibírhatott újabb etetés nélkül.

A rohammunka sajnos nem tette lehetővé a kamera áttelepítését, így ettől a naptól kezdve az élő közvetítés megszűnt.

Július 7.
A fészekőrök látták, amint a szülők többször is a fészek felett köröztek és hallották, amint kiáltásokkal kommunikáltak a fiókával, de nem látták, hogy a fészekbe szálltak és etettek volna. A teleszkópban viszont látszott, hogy „Kelemen” táplálkozott, valószínűleg a mellé helyezett nyúlmaradványból. A madár jól érezte magát, szárnyait próbálgatva többször is állva csapkodott.

Július 8.
Az év vihara csapott le az országra, de a műfészek, a fióka és a saspár kitartott, a család gond nélkül átvészelte az ítéletidőt.

Július 9.
A szülők az ilyen korú, kirepülésre kész fiókák esetében megszokott módon nem szálltak be a fészekbe, egy közeli ágra ültek a táplálékkal, így próbálták „Kelement” rávenni a fészek elhagyására, az első repülésére. A fióka kérte az eleséget, a szárnyaival csapkodott, de nem repült ki.

Július 10.
Újabb ok az izgalomra és a beavatkozásra - a sasőrök teleszkóppal nem látták, nem találták „Kelement”. Két kutató óvatosan megközelítette az erdő azon részét, ahonnan a műholdas adó jelei érkeztek, és egy kidőlt fa csonkján üldögélve meg is pillantották a fiatal madarat.

Július 12.
A fióka egy kidőlt fa törzsén, alig egy méter magasan ücsörgött. Szülei láthatóan etették, begye tele volt, előtte pedig egy friss táplálékmaradvány feküdt.

Július 14.
A területen az utolsó napjukat töltő sasőrök reggel az egyik öreg madarat látták beszállni az erdőtagba. „Kelemen” 9 órakor az erdő sarkának egyik fáján, 10 méter magasan üldögélt. Ez, valamint a mozgását közvetítő jeladó adatai is azt bizonyították, hogy egyre jobban repül.

A fészekből kirepült "Kelemen" július 16-án (Fotó: Fatér Imre).

Amint „Kelemen” röpképessége eléri azt a szintet, hogy több kilométeres távokat is stabilan megtesz és elhagyja a fészek környezetét, műholdas adójának adatait, mozgását a nagyközönség is nyomon tudja majd követni a www.satellitetracking.eu oldalon.

Maszat elhunyt. Tegnap azt hittem hogy jobban volt már. És szerintem jobban is volt. Tegnapelőtt igencsak megszenvedtem vele, mert semmi étel nem akart megmaradni benne, szinte mindent kiöklendezett. Tegnap viszont evett rendesen és amennyire láttam, szinte semmi nem köszönt vissza. Így kicsit értetlenül, de talán már nyugodtan állok a helyzet előtt. Az elmúlt két hét alatt amit itt töltött velem Maszat, a kis veréb, szinte csak azt láttam hogyan romlik az állapota. Innen is bocsánatot kérek a szüleitől, akik hangosan visítottak mikor két hete összeszedtem. Sajnálom hogy nem tudom visszavinni. Nyugodj békében Maszat.

Már csak egy kis madárkám maradt - akit nevelni is kell, hiszen rajta kivül van 8 madarunk - Böbe a barázdabillegető. Ő viszont nagyon vidám, nagyon lelkes, örül az életnek, csak úgy kivirágzott az elmúlt hetek alatt. A lába amennyire látom változatlanul törött állapotban van, viszont ennek ellenére nagyon ügyesen megoldja a problémáit, igenis fel tudja magát ügyeskedni a rúdra, felrepül a kis kosárkába, befészkeli magát egyedül, le is tud onnan jönni, eszik, iszik - habár azért még elvárja hogy etessem, még félig-meddig kisbabának képzeli magát - és boldogan billegteti kis farktollait és csipog megállás nélkül. Imádom, és köszönöm hogy egy ilyen angyali teremtésem van és nagyon nagy hiba lett volna elaltatni (mert ugyebár az orvos ezt javasolta). Csak így tovább, Böbe!