Elnézést mindenkitől, hogy így eltűntem, a madárfiókák ezerrel elvonják az összes szabadidőmet. De ez nem is baj, mert legalább valami hasznosat is csinálok most. Viszont itt az ideje, hogy beszámoljak mindenről ami az elmúlt 1 hétben történt velük, úgyhogy neki is kezdenék.

Bubi és Boba.

Immár néven nevezvén őket - Böbe, Bubi és Boba - a három kis barázdabillegető fióka fárasztó de egyben nagyszerű munkát adtak nekem. A madárnevelés lehet jobb és kevésbé jobb is, ez pedig attól függ, hogy madárkáink mennyire hajlandóak együttműködni és kitátani csőrüket a megfelelő időben. Nos Böbe, Bubi és Boba szerencsére barátságos és nem ellenkező kis lelkek, úgyhogy semmi problémám nem volt velük az elején. Később természetesen megjelent az a probléma, amely minden madárnevelőt egyszer elér, amikor is a kis fiókák már nagyobb fiókák lesznek és próbálgatni kezdik szárnyaikat, majd a lehető legváratlanabb pillanatokban etetés közben egyszer csak körbe hussannak a szobában, hogy aztán a frászt hozzák nevelőjükre, mert csak kismillió esély van arra hogy valahova beessen, összetörje magát.

Böbe, Bubi és Boba, a három barázdabillegető.

De a szárnypróbálgatás jó jel, mindig az, mert ebből tudjuk, hogy hamarosan el lehet engedni őket. Épp ezért 1 hét elteltével Bubi és Boba már tovaszállt. Sajnos Boba a véletlennek köszönhetően tegnap este kiszabadult és a függöny nem volt túl jól elhúzva, így kirepült az erkélyünkre. Volt egy halovány esély hogy még megfogjuk, mert ő maga is annyira meglepődött a friss szabad levegőtől, hogy először megállt az erkély ruhaszárítóján. Sajnos azonban megfogni már nem tudtuk, ő pedig elrepült. Mint "pótmamájuk" persze nagyon szomorú voltam hogy így kellett megválnom tőle, de biztos vagyok benne hogy jól van és élvezi a szabadságot.

Boba, a legidősebb. Kezdetben nagyon csendes volt Bubival együtt, két nap kellett mire megjött az életkedvük. Rakoncátlan, szökdösős kismadár.

Bubit pedig ma hajnalban vitte vissza apukám a munkahelyére - ugyanis a három barázdabillegetőt itt is szedte össze -, remélem Bubi majd megtalálja a szüleit és jó sorsa lesz. Természetesen Bobával együtt akartuk elengedni, hogy a két nagytesó legalább együtt legyen, de ez a véletlennek köszönhetően nem jött össze.

Bubi, a kis pelyhes fejű. Iszonyat sokat tudott enni, sokat ücsörgött és billegtette magát. Valószínűleg ő a középső tesó.

Böbe pedig továbbra is itt van, az édes kis tollgombócból ma már egy eleven kis gazfickó lett, és már ő is nagyon szépen tud repülni. Ha nem lenne törött a lába, még akkor sem lehetne most elengedni, még eléggé függ a "pótmamától". Pelyhes kis tollai és sárga szájsarkai is még azt mutatják hogy picike. De a törött láb nagyobb probléma. Sajnos az orvos nem tudott vele mit kezdeni, állítása szerint ezt nem lehet bekötni, gipszelni. Én azért tettem rá valamiféle kötést, egy fogpiszkáló letört darabja tartja most a lábát. Így legalább irreleváns módon kifordítani nem tudja, de egyenlőre jelét nem látom annak hogy ez valaha rendbe fog jönni...

Böbe, a legkisebb kisgombóc. Ez a kép még jó néhány nappal ezelőtt készült. Törött lába itt még simán egy fogpiszkálóval volt rögzítve, két helyen megkötve fonallal.

Így nem tudom mi lesz Böbe sorsa. Él és virul, hangosan és vidáman csipog, élvezi hogy ezer és ezer kukacot megehet. De a lába eléggé hátráltatja, járni szinte nem tud, másik lábát is eléggé elhanyagolja, persze lehet hogy a barázdabillegetők lábai nem annyira erősek hogy egylábon ugráljanak. Nem is tipikusan kalitka madarak, mivel ezek főként rovarevők, és hát rovarevő madarakat ritkán raknak kalitkába (macerás az etetésük, fennáll a veszélye annak, hogy megszökik egy-két kukac). De valamit kitalálok akkor is, hiába mondta az orvos hogy nem fogja túlélni, hogy jobb lenne elaltatni, én nekem nincs szívem ezt megtenni vele, főleg mert látom rajta, élvezi az életet!

Böbe. Ma készült a kép. Látható hogy mennyit nőtt néhány nap alatt. Jobb lába bekötve.

Van egy új madárkám is, egy kis veréb fióka, akit a véletlennek köszönhetően került hozzám. Párommal épp sétáltunk az utcán, amikor tök véletlenül lenéztem a földre, a fűbe és ott ült Maszat. Ha nem nézek oda, biztos hogy nem veszem észre, mivel meg se moccant, csak gubbasztott a fűben. Frissen eshetett ki a fészekből, mert elég sokat gubbaszt most is, remélem csak azért mert melege van és esetleg egy kicsit megütötte magát. De ő is rendesen eszik, hála az égnek. A mamája és a papája persze nem örültek hogy összeszedtem őt. Amint felvettem a fűből Maszatot, ő elkezdett kiabálni, mire mamája és papája is kiabálni kezdtek. Ígérem innen is kedves Mama és Papa, hogy amint erőre kap a kis Maszat, már viszem is vissza nektek, ott fogom elengedni, ahol összeszedtem.

Maszat, a kis veréb. Sokat ücsörög, remélhetőleg csak azért mert melege van. Nevét arról kapta, hogy amikor megtaláltam, csupa maszat volt a csőre.

Szóval jelenleg is megy a madárnevelés. Szeretem ezt csinálni, mert imádnivaló teremtések a madarak, főleg a fiókák. Annyi örömet tudnak okozni az embernek.