Úgy vélem itt az ideje, hogy bemutassam jelenlegi állandósult madaraimat. Kiskoromban három hullámos papagáj élt velünk, egy "házaspár" és fiúk, közülük azonban csak Hugót, a fiatalabb zöld-sárga hullámos papagájt ismertem, ugyanis mire elértem gondolkodni már tudó koromat, addigra már szüleik nem éltek. Őket csak képekről ismertem (melyeket majd idővel fel is rakom az oldalra).

Hamarosan - olyan 4 éves koromban - Hugó is elhagyott minket, de nem sokáig maradt a ház madár nélkül, ugyanis jött a kis Verli, akiről talán nem nehéz kitalálni, egy házi veréb volt. Fészkéből kiesve találtuk, s talán ő volt az első, akit én fogtam és akit először gondozásom alá vettem. Fontos kijelentenem a legtöbb verebet nem tartottuk meg, csak ha komoly sérülései voltak, melyekkel nem lett volna képes a szabadban fenmaradni (és nem is szabad ketrecbe zárni őket, elvégre ezek kinti madarak, a nevük elég megtévesztő!). Ez alól csak Verli volt kivétel, ő ugyanis sokáig egy teljesen egészséges kis veréb volt. Több, mint 12 évig boldogított minket, s alig hagyott el néhány éve.

Társai is voltak, például Picur (veréb), Gyagyika (tengelic), Cormac (veréb) és még sokan mások... sajnos ők már nem élnek, s sok madarat követve érkeztünk el oda, hogy jelenleg két sirályka - Holmes (fekete) és Watson (vörösesbarna) - illetve két zebra pinty - Adler (fehér) és Blackwood (szürke foltos) - boldogítja mindennapjainkat. Mindannyian körülbelül egy évesek.

Képek róluk:

További képek:

Egy kis ismertető:

Sirályka:

"A japáni sirályka vagy sirálykapinty (Lonchura striata domestica) a hegyesfarkú bronzpintynek négy-ötszáz éve domesztikált kultúralakja. Európába mintegy 300 éve, japán tenyésztők közvetítésével érkezett meg.

A hím és a nőstény sirálykák külsőre teljesen egyforma megjelenésűek. Alapváltozatban a barna és a vörös színű madár a legelterjedtebb, napjainkra azonban egyes japán tenyésztők a legkülönbözőbb és legváltozatosabb színárnyalatok kialakítását is megvalósították.

A nemeket a hím füttye alapján lehet megkülönböztetni, hiszen elmondhatjuk, hogy ő az, aki az udvarlás során bemutatja az énekét és a hozzá tartozó „táncát”. Hangszínük is valamennyire eltérő, a hím csivitelése magasabb, vékonyabb tónusú, míg a tojó valódi madárcsicsergéshez hasonló hangot hallat.

A tojókban rendkívül fejlett a kotlási ösztön, s a hímek is szívesen vesznek részt a költésben –, sőt, ha két hímet teszünk egy kalitkába, mindkettő a párjának fogja tekinteni a másikat, a fészkükbe csempészett tojást pedig a párjának fogja tulajdonítani.

A japáni sirályka saját fészekalja 4-7 tojásból áll, melyen 14-16 napig kotlik. A fiatalok háromhetes korukban repülnek ki, de még sokáig igénylik a szüleik segítségét. Évente akár öt fészekaljra is számíthatunk, és a sirálykák viszonylag korán, 5-7 hónapos korukban válnak ivaréretté.

A sirálykák kiválóan beválnak dajkamadárnak, minden komplikáció nélkül felnevelik például a Gould-amandina és más díszpintyek fiókáit.

Tartásra, takarmányozásra igénytelennek mondható. Általános díszpintykeveréken kiválóan elél, de egézséges táplálásához adhatunk lisztkukacot, zöldeleséget és csíráztatott magvakat is.

A háziasítás itt nem vezetett olyan meghökkentően széles alak- és színváltozatossághoz, mint a házigalambnál vagy a kanárinál, de a japáni sirályka is ismertes számos változatban, főleg a modern tenyésztői munka eredménye képpen."

/Forrás: Wikipedia/

Megjegyzés: ez a leírás tökéletesen visszaadja a valóságot - Holmes és Watson (nevükből adódóan) mindketten hímek és mégis az állatoktól szokatlanul, de tökéletesen békességben élnek, sőt együtt szoktak fészkelni is.

Zebrapinty:

"A zebrapinty (Taeniopygia guttata) a madarak (Aves) osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez, ezen belül a díszpintyfélék (Estrildidae) családjához tartozó faj.

Ausztráliában szinte mindenhol előfordul, kivéve a tengerpart nedves bozótosait és az esőerdőt. Megtalálható az indonéziai Kis-Szunda-szigeteken is.

Betelepítették Naurura. Sikertelen betelepítési kísérletek történtek Új-Zélandon és Tahitin is.

A zebrapinty hossza 10 centiméter, testtömege 8–9 gramm. A hím feje oldalt gesztenyebarna, fejének első része fehér, elől és hátul függőleges fekete vonal határolja. A torok és a begy ezüstszürke, fekete hullámokkal; a mellkas fekete. A tojó többnyire szürkésbarna, szeme alatt fekete függőleges csíkkal. A farok mindkét nemnél fekete-fehér sávos. A csőr rövid, kúp alakú, ideális a magevő madár számára, a hímeknél világító piros, a nőstényeké világosabb, narancssárga.

E madár társas lény, a szabadban kolóniákban és tartós párkapcsolatban él. Egymagában tartani állatkínzás, kalitkában maximum két madár tartható, a nem nem számít. Több pár együtttartásához röpde szükséges. Tápláléka fűmagok és néhány rovar, a zöldeleséget is szereti (pl. salátalevél). Az egészséges madár éberen figyeli környezetét, állandó mozgásban van: ugrál, tollászkodik, hangoskodik, fürdik és sokat eszik. Fogságban 10–12 évig is elélhet.

A fiatal madár az ivarérettséget 11 hetesen éri el. A költési időszak különböző. A fészek fűből és ágacskákból lazán összefűzött kupolaforma, oldalsó bejárattal. Tollal, gyapjúval vagy szőrrel bélelik, a talajtól kettő, de néha akár kilenc méteres magasságban is épülhet az eukaliptuszfákon. A fészekalj 3–7 fehér tojásból áll, amelyeket a madár tetszőleges időben rak. A száraz területeken többnyire az esős évszak után, amikor jó a táplálékellátás. Mindkét szülő kotlik 12–16 napig a tojásokon. A fiatal madarak 22 naposan repülnek ki, de a szülőkkel maradnak a következő fészekalj felneveléséig."

/Forrás: Wikipedia/

Megjegyzés: ez a leírás is megállja a helyét, csupán csak annyi különbség van, hogy a mi tojónk (Adler) - talán mert genetikailag már kevésbé hasonlít vadon élő társaihoz - teljes mértékben fehér, halovány barna foltokkal illetve a szemei alatt fekete csík húzódik.