Egyenes testtartás, sötét öltöny, éles szem és gyilkos karmok. A neve vércse. Kék vércse. Párja okkersárga ruhájában annyira szép, mint amennyire - a hasonlatot folytatva - a Bond-lányoktól elvárjuk. E páros talán Románia legszebb sólyomfajának büszke képviselői.

A kék vércse (Falco vespertinus) a sólyomalkatúak rendjébe (Falconiformes), ezen belül a sólyomfélék családjába (Falconidae) tartozó, kistestű ragadozómadarunk. A Falco génusznév a családra utal, amelyhez tartozik, vespertinus meg latinul szürkületet jelent: a madár aktivitása ekkor éri el a csúcsot.

A kék vércsék 66–78 cm-es szárnyfesztávolságukkal kisebbek hazánkban élő legközelebbi rokonuknál, a vörös vércsénél. A hímek tollazata sötétkékes-szürke színű, kivéve a világosabb hamuszürke evezőtollakat és a vörhenyes gatyát a has alsó részén. A tojók háta, szárnyfedői és farka hamuszürke, sötét keresztsávozással, evezőtollai barnás-szürkék. Alsóteste, tarkója és fejtetője narancssárgás színezetű, szeme körül fekete maszkot, arcán és nyakán fehér tollakat visel. A hímre és a tojóra egyaránt jellemző a vöröses-narancssárga színezetű láb és a narancssárgás-fehéres színezetű karmok.

A fiókák kikelésükkor fehér tollpihét viselnek, szivárványhártyájuk sötét színű, lábuk és a csőrük feletti viaszréteg fajra jellemzően mély narancssárga. A fiatal egyedek jobban hasonlítanak a fiatal kabasólyomra, mint a tojó kék vércsére, de a fiatal kék vércse összes farktolla keresztsávozott, lába narancsvörös, karma világos színű és sárgás szemgyűrűje van, míg a fiatal kabasólyom középső faroktollain nincs keresztsávozás, lába sárga, karmai feketék, szemgyűrűje szürkés. Röptükben, illetve nagy távolságról a két faj fiatal egyedeit csak nagyon nehezen lehet elkülöníteni.

A kék vércse költőterülete Közép-Európától az ázsiai Bajkál-tóig terjed. Területének északi határa a Balti-tenger keleti partvonala, délen pedig a Fekete-tenger északi partja. Kerüli a nagyon száraz területeket, a hegyeket és a sűrű erdőket. Az alacsony tengerszint feletti magasságokon elterülő nyílt területeket kedveli, fás mezőket, galéria- és ligeterdőket, gyümölcsösöket, ritkábban bokrosokat.

Obligát hosszútávú vonuló lévén, a telet Angola, Namíbia, Botswana, Zimbabwe, Zambia és a Dél-Afrikai Köztársaság területén tölti. Hazánkban április közepétől szeptemberig tartózkodik.

Az öreg kék vércsék szinte teljes mértékben rovarevők. Étlapjuk kedvencei a szöcskék, sáskák, szitakötők, cserebogarak, de néha elfogyasztanak kisemlősöket, gyíkokat, békákat (főként barna ásóbékát), és kisebb madarakat is zsákmányul ejthetnek. Gyakran ülnek ki oszlopokra, villanydrótokra, onnan szemelve ki az elejtendő rovarokat, illetve ezek hiánya esetén alkalmazzák az ún. szitáló repülést („helyben repül”, akár ez a vörös vércse, itt). A fiókák étrendje a szülőkéhez hasonlít, bár érdekes megjegyezni, hogy pelyhes korukban fogyasztanak inkább gerinceseket, és növekedésük során a szitakötők válnak egyre fontosabb táplálékukká.

A kék vércsék párban és koloniálisan egyaránt fészkelnek. A sólyomfélékre jellemzően nem építenek saját fészket, hanem varjúfélék fészkeit foglalják el. Telepes fészkelés esetén vetési varjak fészkeit használják, ha nincs erre lehetőség, akkor szoliter módon is költhetnek dolmányos varjú vagy szarka fészkében, elvétve sziklapárkányon vagy akár a földön is. Ha lehetőségük van rá, akkor a magasabban elhelyezkedő (13–20 m) fészkeket kedvelik.

A párok csak egy szaporodási periódus idejéig maradnak együtt. Május–júniusban 3–4, sűrűn téglavörösen foltozott tojást raknak le, melyen hím és tojó egyaránt kotlik. A fiókák 22–24 nap után kelnek ki, és körülbelül egy hónapot töltenek a fészekben. Ezalatt nevelésükben mindkét szülő részt vesz. A kék vércsék másodéves korukban válnak ivaréretté, és maximum 10–12 évet élnek.

A kék vércsét az Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a vörös listás fajok közé sorolja, státusa mérsékelten veszélyeztetett (near threatened). Romániában törvény által szigorúan védett madár.

Romániai állománya az utóbbi húsz évben csökkenő tendenciát mutatott, ez jelentős részben az emberi tevékenység számlájára írható. Az intenzív mezőgazdálkodás és a hagyományos területkezelések (pl. legeltetés) visszaszorítása miatt a kék vércsék fokozatosan elvesztik élőhelyeiket. A mezőgazdasági területekké alakított mezőkön kevesebb a táplálék, a puszták erdőfoltjainak kitermelésével szórványosabb a megfelelő fészkelőhely. Ugyanakkor a közúti balesetek, áramütések is bőségesen hozzájárultak az egyedszámcsökkenéshez.

Mivel a kék vércsék szaporodása szorosan kötődik a varjúfélékéhez (lásd fentebb), a vetési varjak állományának csökkenése is hozzájárult e csodálatos ragadozómadár állományának visszaszorulásához. Romániában a vetési varjú nem védett faj, tehát vadászati időszakban szabadon lőhető. Állományingadozása maga után vonja a kék vércsék számának ingadozását.

A két faj közötti közvetlen kapcsolat értelmében indult el 2006. január 1-én egy védelmi program (LIFE) a magyarországi és nyugat-romániai kékvércse-állomány növelése és fenntartása érdekében, melyben Románia részéről a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vett részt. A faj védelmének érdekében többek közt nagyszámú műfészket (költőládát) helyeztek ki, kezdeményezték a vetési varjak vadászatának korlátozását (amit végül Románia szenátusa elutasított), a középfeszültségű elektromos vezetékeket madárbaráttá tették, és ismeretterjesztő tevékenységeket folytattak.

A kék vércse védelmi programja 2009-ben véget ért, de a Milvus Csoport vállalta az úgynevezett LIFE+ (helyenként After LIFE – a pályázat lejárta után is elvégzendő) tevékenységeket országunkban. Idén tavasszal is elvégezték a költőládák ellenőrzését, javítását azért, hogy vércséink idén is minél nagyobb számban, megfelelő körülmények között költhessenek. A védelmi programról részletes információk a www.kekvercse.mme.hu oldalon érhetők el.

A természetben, bármerre nézünk, komplex mátrixokat látunk. Ha a bonyolult hálózatokból eltávolítunk egy elemet és a rendszerben valahol működési hibák lépnek fel, akkor… Remek példa erre e cikk alanya. Ha nem fektetünk hangsúlyt a varjak védelmére (általuk fészkelőhelyeket biztosítva), a hagyományos területkezelési módszerek megőrzésére (ezáltal táplálékot biztosítva) és a rendszer többi elemének állapotára, lehetetlen lesz hosszú éveken keresztül büszkélkedni és gyönyörködni Bond-madarunkban, a kék vércsében.