Ha közeledik a tavasz, a madarak párba állanak, udvarolnak, fészket építenek, tojásokat raknak, társukkal költik ki és nevelik fel a pelyhes kis fiókákat. A madárcsalád lassan kibújik a fészekből és repülni tanul a szülők gondos figyelme alatt, akik még kirepülésük után is etetik őket. A családi kötelékek lassan felszakadoznak, ki-ki a maga útjára indul, néhány pár a következő költésre is együtt marad. De ha valaki azt hinné, hogy a függőcinege családoknál is ilyen szent a béke, hát akkor téved.

Máthé Orsolya

A függőcinege első látásra aranyos kis madár (és hát az is), ki hinné, hogy ennyi csalafintaság rejtőzik az álarca mögött? Szaporodási rendszere egyedülálló és sok kérdést vet fel. Ugyanis ennél a fajnál a két nem közti szexuális konfliktus olyan mértékben kiütközik, hogy minden esetben egyik fél “megcsalja” a másikat, sőt, leggyakrabban le is lép, amilyen hamar csak teheti.

Ez az énekes madár a függőcinege-félék (Remizidae) családjába tartozik, a közismertebb cinegékkel csak névrokon. A tollazata talán némileg a tövisszúró gébicsére emlékeztet, szürkés-fehéres fejével és fekete maszkjával. Eurázsiában több helyen előfordul, kontinentális, sztyepp és mediterrán éghajlaton egyaránt. Eléggé elszórtan él, folyók, csatornák, tavak, mocsarak környékén és deltákban, főleg édesvíz-, de enyhén sós víz környezetében is. Kedveli a fűzzel, nyárral tarkított nádasokat. Északon vonuló, délen állandó, a középre a kettő közé eső populációk részben vonulók. Dél- és Délnyugat-Európában telel.

Romániában elsősorban a Duna-Deltában vannak nagyobb populációi, de az ország déli és keleti részén és Erdélyben is fészkel. Jelenlétére fészke alapján is következtethetünk, hiszen télen is lehet látni őket. Eléggé gyakorinak mondható, ennek ellenére védett.

A függőcinege kosárszerű fészkét különböző növényi anyagokból szövi. Fotó: naturlichter.de

Táplálékát különböző rovarok, lárvák, pókok, a költési időszakon kívül magok alkotják. A fiókáit főleg lárvákkal eteti. Általában csoportosan jár a költési időszakon kívül, néha magányosan. A hímek valamivel a tojók előtt érkeznek a költőterületre, és költőhelyet keresnek. Április végén, május elején kezdenek a fészeképítéshez. A tojó is segít a munkában.

Amikor a hím a fészekben van, ott is hallatja viszonylag egyszerű énekét. A függőcinege fészke mestermű: egy ágvilla köré szőtt, kosárszerű fészek, lefele néző, csőszerű bejárattal a tetején. A fészek anyaga nagyrészt komló, csalán, fű, különböző fák termései és esetleg állatszőr, szorosra fűzve, szőve. Sokszor víz fölé építi, a fészek biztonságos és ragadozóktól védett. Régen a függőcinege fészket papucsként is használták.

A függőcinege fészeképítés közben:

A függőcinege párzási rendszere nagyon bonyolult, sorozatos poliandria (többférjűség) és poligínia (többnejűség) kombinációja, még mindig nem teljesen tisztázott. A hímek szinte állandó fészeképítéssel újabb és újabb tojókat csalogatnak magukhoz. A párok kapcsolata laza, általában csak a fészeképítés idején nyilvánvaló, 5-10 napig tart. A fészeképítés és párzás után a tojó agresszíven kezd viselkedni a hímmel szemben.

A lerakott tojások sorsa kérdéses, hiszen a fészekaljak mintegy 30%-át mindkét szülő magára hagyja. A hím gyakrabban elhagyja a kotlott tojásokat, mint a tojó, ők az esetek 65%-ban kiköltik az első fészakaljat. A hím hamar új fészket épít és új tojót kerít magának. Az elhagyott tojó sem hagyja magát, sokszor új párt keres néhány napon belül, akár „foglalt” hímet is.

A hím egy költési időszakban akár 5-6 tojóval is sikeresen párzik, míg a tojók körülbelül 30%-a párzik újabb 2-3 hímmel.

A párok a legöbb esetben csak néhány napig maradnak együtt

Vajon mi okozza ezt a viselkedést a két nem között? Ez egy szexuális konfliktus, amely annyi más állatnál is jelen van. Mindkét szülő viselkedése arra irányul, hogy a másik fél végezze a több munkát. Így szabadulni próbálnak a fiókaneveléssel járó költségtől, amely a szülők túlélését is befolyásolja. Mivel a tojók hűsége nagyon kérdéses, a hímnek előnyös elhagyni a fészket és több tojóval párzani. Rátermettségüket – ami egy egyed túlélési és szaporodási sikerét fejezi ki, amit az egyed génjeinek arányával lehet mérni, amellyel a következő generációban képviselteti magát – növelik nem csak azzal, hogy elhagyják párjukat és újra párosodnak, hanem másokkal is párzanak, miközben még együtt vannak.

Sok tényező befolyásolja azt, hogy egy fészekalj elpusztul-e, vagy a szülők felnevelik a fiókákat. A vonzóbb hímek inkább elhagyják a fészket, mivel nagyobb esélyük van pártalálásra. A kevésbé vonzó hímeknek jobban megéri, ha felnevelik a fiókáikat, még akkor is, ha nem mind az övék, mert így biztosítják a génjeik továbbadását.

Amikor a tojó több hímmel a párzott, a hímnek kevesebb veszteséget jelent, ha otthagyja a tojásokat. Viszont a kutatások azt mutatják, hogy a hímek nem tudják, hogy a tojó „megcsalta-e” őket, így a fészek elhagyása nem jár ok-okozati összefüggéssel.

A hímek képtelenek felismerni, hogy az adott tojások és fiókák hány százaléka az övék. A hím jól kell időzítsen: ha túl hamar lép le, a tojó inkább otthagyja a tojásokat, vagy nagyobb annak az esélye, hogy egy másik hím újra párzik a tojóval. Ha viszont túl későn indul, akkor valószínüleg kevesebb tojót fog találni további párzásra.

Arra még nem derült fény, hogy a tojóknak miért is előny több hímmel párzani, hiszen a több hímtől származó fészekaljak nem voltak sem nagyobbak, sem sikeresebbek. Viszont neki is előnyös a tojásokat a hímre hagyni, így új párt találhat és több utódja lesz.