Hogy lehet azonos a huszársas, az egerész vércse, a tarlókánya és az közönséges ölyv? Mit kell tudni a madarak farkáról? A zelnicemeggyet pedig eszik-e vagy isszák? Mi köze van a gyöngyvirághoz és a bűzhöz? Azt is megtudhatjuk, a népi etimológia szálai hogy vezetnek Franciaországból Magyarországra.

Május a ballagások, érettségik és a házasságkötések ideje. A tantermekben izzadó, a nagykorúság küszöbén álló diákok és a virágzó fák alatt boldogan a közös jövőt tervezgető párok talán nem is gondolnak arra, hogy ilyenkor mást is ünneplünk rajtuk kívül. Újabban minden évben megválasztják az év madarát, fáját, rovarát, vadvirágát, denevérét, halát, sőt gombáját is. Most a madarak és fák napja alkalmából 2012 madarát és fáját mutatjuk be.

Madarat tolláról?

A Magyar Madártani Egyesület 1979 óta minden évet egy bizonyos madár védelmének szentel. Ennek a fajnak a szükségleteire és védelmére abban az évben különös figyelmet fordítanak. Az utóbbi időben az év madarát egy szakmai szempontok szerint kijelölt listából a nagyközönség szavazatai alapján választják. Mint korábban a nyest is beszámolt róla, „Év madara 2013” címért az erdei fülesbagoly, a fürj és a gyurgyalag van versenyben, a szavazatokat május 15-ig lehet leadni. Az idei év madara pedig az utak mentén gyakran látható egerészölyv (Buteo buteo).

Az ölyv szó a A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz) szerint valószínűleg ótörök eredetű, a magyarba *iläγ (ejtsd kb. [ileg]) alakban kerülhetett. A különböző területeken különböző magánhangzókkal jelent meg, pl. ëlű, ülű, ölű, Előfordultak ezek ly-s változatai is. Ebből lett az ölyv, sőt örv változatot is feljegyezték. Az ölyv elnevezést ma az ölyvformák (Buteoninae) alcsaládjának egyes tagjaira használják. Az alcsalád leggyakrabban látható tagja a valaha közönséges ölyű-nek is nevezett egerészölyv.

Az egerész- előtag egyértelműen arra utal, hogy a ragadozó madár fő tápláléka az egér. A madár más elnevezései közül is több a táplálkozásra utal: egerésző, egerész kánya/vércse, nyulászu kánya. Kiss Jenő szerint a madár legkorábbi neve 1590-ből való, ekkor nyul vadaszo sas-nak titulálták. A sikoltókánya, siókánya nevekben a madár hangja jelenik meg. Az állat élőhelyére utal a parlagi kánya vagy tarlókánya elnevezés. A huszársas név viszont minden bizonnyal népetimológiásan keletkezett a német nyelvjárási Busaar [buszár] ’ölyv’ szóból – a huszár szót értették bele. De hogy kerül az egerészölyv nevei közé a vércse, a kánya meg a sas?

A huszársas név forrásaként megjelölt német nyelvjárási Busaar szó szintén népetimológiával alakulhatott ki a franciából a németbe került Bussard [buszart] ’ölyv’ szóból a TESz szerint. A szó végére feltehetőleg a német Aar [ár] ’sas’ szót értették. A franciában a busard [büzár] pedig a latin buteo [buteo] ’ölyv’ származéka.

Hasonló kavarodást találunk a népi játékok szövegében is. Az ülü több gyerekjátékban is megjelenik, szerepe hasonló a libás játékokban szereplő farkaséhoz – el kell ragadnia egy gyereket. Egy ilyen felelgetős-elragadós szerepjáték egy változata az I. világháború idejéből a következőképpen hangzik. A párbeszéd végén az ülü megpróbál egyet elragadni a tyúkanyó mögött gyülekező csirkékből.

Héjázás

Kotló: – Mit keversz, ülü?
Ülü: – Málét.
Kotló: – Mihez a málét?
Ülü: – Tyúkhúshoz.
Kotló: – Hol van a tyúkhús?
Ülü: – Odafel a pócon.
Kotló: – Kánya, ma húst nem eszel!

Ebben a játékban is felcserélhető névként használják a héja, ülü és kánya szavakat. Mi lehet ennek az oka? Kiss Jenő szerint a ragadozó madarak neveit gyakran használták általános ’ragadozó madár’ értelemben, és ez a jelenség más nyelvekben is általános. Ezen kívül az egyes neveket más-más fajokra is használták az idők során még a szakemberek is (solymászok, majd tudósok), mint az Vönöczky Schenk Jakab munkájából kiderül. Az ölyv szót az ő kutatásai szerint korábban az héjaformák (Accipiter) alcsaládjába tartozó madarakra, azaz a héjákra és a karvalyra használták. Az 1700-as években azonban már inkább ’ragadozómadár’ értelemben fordul elő, az 1800-as évektől kedve pedig a Buteo-fajokra kezdték használni, mint manapság. Az alábbi dalban a héja és a karra (karvaly) szerepel:

Ez a nevezéktani bizonytalanság könnyen érthető, ha a ragadozó madarak életmódjára gondolunk. Azt még viszonylag könnyű megállapítani, hogy a fent keringő majd hirtelen lecsapó madár egy ragadozó. De ahhoz, hogy ennél pontosabban megállapítsuk, milyen madárról van szó, nagyon jó megfigyelőnek kell lenni, jól ismerni kell a faji bélyegeket és a madár életmódját. Ugyanis a ragadozó madarakat csak igen ritkán lehet közelről, hosszasan megfigyelni. A Madárhatározó így biztatja a terepi madarászokat: „Ne reméljük, hogy valaha is megbízható módon meghatározhatjuk az összes, terepen látott ragadozó madarat.”

Ha mégis valami közelebbit akarunk tudni a madárról, a mérete és a repülés módja mellett a farok és a szárny alakját kell megfigyelnünk. A madár színe is fontos, de ezt nagy távolságból szinte lehetetlen megállapítani. Mint a kerékfarkú ölyv elnevezés is mutatja, az egerészölyv farka viszonylag széles és kerek, ha szétfeszíti repülés közben. Összehúzott állapotban a farka szögletes, inkább téglalap alakú. Ám sajnos ugyanez a héjákról és a karvalyról is elmondható, bár az ő farkuk hosszabb. Ezzel szemben a kányák farka szétnyitott állapotban háromszög alakú, összecsukva pedig villás. A vércséké összecsukva kissé lekerekített, szétnyitva pedig fajtától függően kerekded (vörös vércse) vagy inkább téglalap alakú (kék vércse). A sasok farka is lekerekített, de ezek a madarak általában nagyobbak, mint más vágómadárfajok.

A kánya szláv eredetű, valószínűleg hangutánzó szó. Az ősszláv *kanja szóból származó alakok ma több szláv nyelvben – például a szlovénben (kanja [kányá]) vagy az oroszban (канюк [kanyúk]) – ’egerészölyv’ jelentéssel bírnak. Ma a magyarban a Milvus-fajokra használják. A ma az Accipiter-fajok egy részére használt héja elnevezés is a madár rikoltó hangjára utal.

A vércse elnevezés a vér szóból kicsinyítőképzővel keletkezett, a madár vöröses tollazatára utal. Ma a Falco-fajokra használják. A sas szó bizonytalan eredetű, esetleg finnugor örökség. Ma az Accipitridae-család egyes tagjaira használják (Aquila, Haliaeetus stb.). A karvaly (Accipiter nisus) szó pedig valószínűleg egy ótörök szó származéka.

Díszfa vagy gyümölcsfa?

Az „év madara” kezdeményezéshez hasonlóan 1996 óta Dr. Bartha Dénes kezdeményezésére az Országos Erdészeti Egyesület is megválasztja az év fáját. Ők egy német hagyományt követnek, és céljuk a kevéssé ismert fafajok népszerűsítése. Napjainkra már egyre több oktatási intézményben közölnek ismereteket az adott év fájáról a gyerekeknek.

2012-ben az év fája a zelnicemeggy, vagy más néven májusfa (Prunus padus syn. Padus avium) lett. A városlakók számára ez a fa tényleg nem túlságosan ismert. A minden iskolatípusban használható és a tantervek követelményeinél több fajt ismertető Növényismeret tankönyv sem tartalmazza ezt a fát. Kertes házaknál viszont gyakran ültetik, és északi erdeink patakvölgyeiben is őshonos.

A fa zelnice(meggy), zselnice(meggy) elnevezése TESz szerint bizonytalan eredetű, a szelence ’gyöngyvirág, orgona’ szóval nem rokonítható. A szótár szerint esetleg szlovén jövevényszónak lehet, a zeleníca [zeleníca] 'puszpáng' szóhoz kapcsolódóan. Az online szótárak szerint ennek a szlovén szónak a jelentése ma ’zöld, füves terület épületek, sziklák között vagy sivatagban’, míg a puszpáng szlovén neve pušpan [puspan]. A szlovén zeleníca szó töve a zelena [zelena] ’zöld’, mely a proto-szláv *zelenъ szóból keletkezett, csakúgy, mint számos szláv nyelv ’zöld’ jelentésű szava.

Mivel az ehető termés keserűanyagokat tartalmaz, és ezért összehúzza az ember száját, Európában a fát nem tartják nagy becsben. Ezt tükrözi a kutyacseresznye vagy kutyameggy elnevezés is, ahol a kutya előtag egyértelműen pejoratív értelmű. Bár a fa április második felében vagy hűvösebb helyeken május elején virágzik, nem csak az általánosan használt májusfa elnevezése ismert, hanem néhol márciusnak is nevezik. A régi szaknyelvi elnevezés, a tyúkszemfa a német Hühneraugenbaum [hűneraugenbaum] ’zelnice’ szó szerinti fordítása. A gyöngyvirágfa elnevezés arra utal, hogy a fa tavasszal nyíló fehér, fürtös virágai az ugyancsak ekkor virító gyöngyvirágra hasonlítanak. Annak nem sikerült nyomára bukkannunk, hogy a Dunántúlon használt csórmány szó honnan ered. A büdöshárs név pedig arra utal, hogy ha a fa kérgét megsebezzük, az kellemetlen szagot áraszt.

A zelnice egész Észak-Európában és Ázsia északi felén elterjedt. Termése ehető, a madarak is kedvelik. Míg hazánkban és tőlünk nyugatabbra csak díszfának ültetik, Oroszországban a gyógyításban – például hasmenés ellen – és a táplálékként is használják. A gyümölcsöt nyersen fogyasztják, italokba keverik, sőt a szárított, magos termés őrleményéből lisztet is készítenek, valamint levelét teaként használják. Érdemes megkóstolni!

A zelnice finnugor rejtélye

A zelnice különös szerepet játszik a finnugor nyelvtörténetben. Sajnos a növény alapnyelvre rekonstruált neve a magyarban nem maradt fenn (de az északi szamojéd nyelvek kivételével gyakorlatilag minden más uráli nyelvben megvan). A zelnicét jelölő uráli alapnyelvi szó a rekonstrukció szerint olyan mássalhangzóval kezdődött, mellyel egyetlen más rekonstruált szó sem.

Ez a hang a klasszikus rekonstrukció szerint körülbelül úgy hangzott, mint az angol the névelő kezdő mássalhangzója, csak „lágyan”: nagyjából úgy viszonyult az angol mássalhangzó pontos megfelelőjéhez, mint a mai magyarban az [ny] az [n]-hez, a [ty] a [t]-hez vagy a [gy] a [d]-hez. Ma már erről kicsit másképp gondolkodnak, és úgy vélik, hogy nem az angol the hangjához hasonlított, hanem egy olyan hanghoz, mely egyes hanti és manysi nyelvjárásokban ma is megvannak: ezt kb. úgy képezzük, mint az [l]-t, azaz a levegő a nyelv két oldalán távozik, de ennél a hangnál jóval nagyobb zajt keltve (és a hangszalagok nem rezegnek). (Ínyencek kedvéért: a zöngétlen laterális frikatíváról van szó.)

Akárhogy is, ezzel a mássalhangzóval kapcsolatban nem csupán az a furcsa, hogy mindössze egyetlen szó elején tudjuk rekonstruálni, hanem az is, hogy „kemény” párját egyetlen szó elején sem. Márpedig az általános tendencia, hogy az egyszerűbb képzésű hangok a gyakoribbak. Feltételezhetjük tehát, hogy előfordult szó elején a „kemény” is, de mindkettő igen ritka volt: csak a véletlennek köszönhető, hogy egy olyan szó maradt fenn ezek közül, mely éppen „lágy” kezdetű volt. (Természetesen az, hogy csak ezt az egy szót tudjuk rekonstruálni, nem jelenti, hogy ez volt az egyetlen – de ha az egyetlen lenne, abban sem lenne semmi különös. A mai magyarban például csak egy szó kezdődik [ty]-vel, a tyúk.)

Mióta ünnepeljük a madarakat és fákat?

Az Egyesült Államokban már 1894-ben megünnepelték a madarak napját egy a pennsylvaniai Oil Cityből induló kezdeményezés nyomán. Hazánkban a madarak és fák napjának meghonosítása Hermann Ottó és Chernel István nevéhez fűződik. Hermann Ottó 1900-ban kezdeményezte egy ilyen nap kijelölését. 1902-ben pedig Chernel István szervezte meg Kőszegen az első rendezvényt azt követően, hogy néhány hónappal előbb Párizsban elfogadtak egy egyezményt a mezőgazdaság számára hasznos madárfajok védelméről. Egy 1906-ban született miniszteri rendelet előírta a magyar népiskolák számára az ünnep megtartását május elején. Az 1996-os LIII. törvény pedig kimondja: „64. § (3) Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság — különösen az ifjúság — természet védelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia.” Napjainkban a május 10. körüli hétvégén számos iskolai és civil szervezésű rendezvénnyel, versennyel emlékeznek meg a madarakról és a fákról.