"A madár, aki a fán ül sosem fél az ág letörésétől, nem azért mert megbízik a faágban, hanem mert megbízik a saját szárnyaiban. Mindig higgy önmagadban!"

"Megérkezett Afrikából az egyetlen magyar jeladós fekete gólya: Zoltán!:) Az első fehér gólya már ugyan visszaért, de ez a  Zoltán az első fekete gólya aki jeladóval hazatért. Szóval Zoli itt van, mi pedig felhívtunk egy másik Zoltánt, Orbán Zoltánt,a Magyar Madártani egyesülettől, hogy meséljen a névrokonáról. Mennyi utat tett meg és “hol járt ahol a madár se járt”.."

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy 2010-ben jelölt túzokot fedeztek fel a napokban Dévaványa térségében. Ez a megfigyelés is bizonyítja, hogy az alkalmazott repatriációs módszer eredményes.

A túzokvédelmi tevékenység ma már elsősorban arra koncentrál, hogy a faj egyedeit természetes élőhelyi környezetükben tudja megvédeni, azaz a szakemberek biztosítják számukra a nyugalmas, tágas dürgőhelyeket, a megfelelő fészkelőhelyeket. Ráadásul mindezt olyan környezetben, ahol a vadászható szőrmés és szárnyas ragadozók gyérítésével elő tudják segíteni a még jobb költési sikert.

Mindezen törekvések ellenére óhatatlan, hogy a félénkebb tojók valamilyen okból esetleg elhagyják a fészküket. Ilyenkor a megtalált tojások a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson keltetőgépbe kerülnek, ahol mesterséges körülmények között kelnek ki majd nevelkednek fel a fiókák. Később a már majdnem anyányi fiatal madarak egy repatriációs program keretében kerülnek vissza a szabad természeti környezetbe, vad társaik közé.

Annak érdekében, hogy a Túzokvédelmi Állomáson felnevelt fiókák későbbi életét nyomon tudják követni, egy három színből álló műanyag gyűrűvel jelölik meg őket. A színes gyűrűk akár 500-800 méteres távolságból is lehetővé teszik a madarak egyedi azonosítását. A szakemberek ilyen szempontból is rendszeresen figyelik a túzokcsapatokat. A napokban egy olyan tojómadárra bukkantak, amely még 2010-ben kapott jelölőgyűrűt. Ez a madár tehát a születése utáni mintegy négy hónapig tartó emberi gondoskodás után már több mint hat évet megélt önállóan a szabad természetben. Mivel a tojók 2-3 éves korukban ivaréretté válhatnak, így lehetséges, hogy ez a madár már utódokat is nevelt.

A most megfigyelt túzok az egyik legidősebb azok közül, amelyeket eddig visszafigyeltenk. A szakemberek számára egy ilyen korú madár visszafigyelése azért rendkívül fontos, mert bizonyítja, hogy a Dévaványán alkalmazott repatriációs módszer alkalmas arra, hogy a kirepült madarak teljes értékű tagjai lehessenek a túzoktársadalomnak.

Március 31-én esti túrára, pontosabban a területen költeni készülő madarak füttykoncertjére várják a természetbarátokat Sikondán.

A késő délutáni órákban az erdő madarait hallhatjuk elsőként, amikor a barát-, a szén-, és a kék cinegék folyamatos dalolását egy-egy harkályféle dobolása, kiáltása töri meg. Alkalomadtán a kék galamb búg bele a közelgő éjszakába. A lakott területeket esti énekével varázslatossá tevő fekete rigón kívül itt még az énekes rigó hangjában is gyönyörködhetünk. Az éjszakai madarak közül a macskabagoly, és az erdei fülesbagoly hangjának megismerésére van a legnagyobb esélyünk, de olykor-olykor az ilyenkor még húzó vadludak, esetleg darvak kiáltozását is megtapasztalhatjuk - sorolja weboldalán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a mecseki erdő állandó társulatának számító madár-zenekar napszaknak megfelelően fellépő tagjait.

A túrázók nemcsak a tavaszi alkony madárhangjait ismerhetik meg a muzikális séta során, de részt vehetnek egy kollektív békamentésben is. A békamentés ugyanis több mint tíz éve visszatérő foglalatosság Sikondán, amit rendszeresen próbálnak előre meghirdetett programként megszervezni az érdeklődők számára. Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt azonban van, hogy egyetlen békával sem találkoznak a lelkes természetvédők, nemhogy menteni való példányokkal.

Mivel a nemzeti park munkatársai a békák vonulására nem tudtak hatást gyakorolni, ezért inkább a stabilan a helyszínen tartózkodó madarak megfigyelésére, hallgatózására épülő program részévé tették a békák átsegítését. Így lesz ez most pénteken is.

Találkozás: Sikondai tavak nagy parkolójában, este hat órakor
Túra hossza: 3-4 km, időtartama: 3-4 óra

Pete, a széncinege, akit jelenlegi gazdája mentette meg egy macska elől, most boldogan éli mindennapjait, nézzétek meg alább:

A tavasz beköszöntével a vándormadarak első fecskéi, a gólyák már érkeznek, de a fecskékre még várni kell. A szakemberek egyébként már a villás farkúak vonulását is pontosan követik, néhány vándor hátán folyamatosan működő geolokátor is van.

A leggyorsabban hazaérkező jeladós madár, Báró útját sokan követték a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján – mondta el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában Orbán Zoltán, az egyesület szóvivője.

Ennek természetvédelmi haszna is van, mert világviszonylatban is több ezren követhetik figyelemmel az eseményeket, ami segíti a szakemberek munkáját.

Elmondása szerint Afrika déli csücskéből egy gólya, ha nagyon muszáj, egy hét alatt hazatérhetne, de ennél sokkal lassabban érkeznek. A fecskéknél tudvalevő, hogy egy nap akár 1000 -1080 kilométert is megtesznek.

Báró a Nógrád megyei Csitár határában 2017. március 4-én. A madár a legkorábban hazaérkezett jeladós fehér gólya. (MTI Fotó: Komka Péter)

A fecskék esete jól mutatja, miért is fontos tudnunk, hol járnak a nálunk honos vándorló madarak, hiszen egyedszámuk drámaian lecsökkent hazánkban és Európában is. Az MME és a Svájci Madártani Intézet közös kutatócsoportja Dr. Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem professzora vezetésével a világon elsőként alkalmazott sikeresen kis tömegű, alig 0,6 grammos geolokátort két hazai fecskefajnál a vonulási és telelési terület megismerésére.

A szakember a műsorban elmondta, a készülék ötpercenként méri, hogy mennyi fény éri, ennek alapján megállapítható a napkelte és napnyugta ideje, amiből kikövetkeztethető a madár tartózkodási helye.

A legtöbb vonuló madár olyan apró, hogy nem lehet rájuk műholdas nyomkövetőt tenni, indirekt módszerekkel kell dolgozni. A geolokátor viszont olyan pici tömegű, hogy nem okoz jelentős problémát a szárnyasnak. Egy évig van rajtuk, a kihívás, hogy az év leteltével vissza is kell tudni fogniuk az érintett egyedeket – magyarázta.

Fecske pihen egy kajakon a Szegedi Olimpiai Központ csónakházában 2016. június 30-án. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Orbán Zoltán kifejtette, a hazajött gólyák megfigyelése sok izgalmas felfedezni valót kínál. Alulról, kívülről nézve barátságtalan gallyhalomnak tűnik fészkük, a szülők azonban belül minden évben kibélelik gyeptéglával. Vannak olyan fészkek nálunk is, amelyeket bizonyítottan több mint száz éve használnak a gólyagenerációk.

A madarak 30-35 évet is elélnek a vadonban, ha lehet, egy életre választanak párt. A hím és a tojó nem együtt vonul, ősszel elválnak útjaik, majd tavasszal találkoznak. Kelepeléssel üdvözlik egymást, a hím pedig rituális ajándékokat hord a tojónak, úgymint pici ágacskákat, gyeptéglát, később pedig táplálékot – tette hozzá.

A vékonycsőrű póling annyira ritka madárfaj, hogy fészkének eddig alig féltucatnyi ismert észleléséről lehet tudni.

Vékonycsőrű póling (Fotó: Chris Gomersall)

Valamennyi fészket a szibériai Omszk mellett találták a múlt század fordulóján. Ennek fényében nem meglepő, hogy a madár költési területének határait eddig nem sikerült pontosan meghatározni, holott ez egy nagyon fontos lépés lenne ahhoz, hogy ezt az elveszettnek hitt madárfajt újra fel lehessen fedezni.  

A Bird Conservation International folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerzői (Buchanan et al. 2017), akik a brit Királyi Madárvédelmi Társaság Természetvédelmi Tudományos Központjának (RSPB Centre for Conservation Science) jelenlegi és volt munkatársai, a madarak tollának stabil izotópos vizsgálatával próbálták kideríteni a vékonycsőrű póling származási helyét. A vizsgálatok sok évvel ezelőtt kezdődtek a természetvédelmi tudományos központ laboratóriumában.

A múzeumok a világ számos tájáról küldtek vékonycsőrű póling tollmintákat a kutatásokhoz. A fiatal madarak elsőrendű evezőtollai a költési területen alakulnak ki, ezért a tollakon talált kémiai nyomok a költési területhez vezethetnek el. A kutatók hidrogén nyomait keresték a tollakon. Ezzel egy időben, Geoff Hilton, aki ma már a Wildfowl & Wetlands Trust (WWT) munkatársa, expedíciókat vezetett gázlómadarak tollainak terepi gyűjtésére Oroszországban és Kazahsztánban a madár ismert előfordulási területein. A tollakat jegyzékbe vették és rögzítették a koordinátájukat.    

Steve Brookes és Ian Begley végezték a terepen gyűjtött és a múzeumoktól kapott tollak hidrogén izotópos összehasonlító vizsgálatát az Egyesült Királyságban található Iso-Analytical laboratóriumában. A hidrogén területenként változó izotóparányairól, amelyeket terepi megfigyelések és interpolációs eljárások segítségével állapítottak meg, globális térképi adatok állnak rendelkezésre. A terepen gyűjtött tollak mért értékeit ezekkel a térképi adatokkal összevetve kaptak egy kalibrációs egyenletet. Ebbe az egyenletbe illesztették a múzeumi minták értékeit, hogy beazonosíthassák a származási területüket.  

A vizsgálatok meglepő eredményeket hoztak. A költési terület központi részeként nem Omszk környékét jelölték meg, hanem egy sokkal délebbre fekvő területet az erdő és a sztyepp határán, Észak-Kazahsztánban. Néhány madárnak valóban Omszk volt a származási területe, azonban az eredmények azt mutatták, hogy Omszk a költési területnek csupán a határát jelöli. Az újonnan meghatározott költési magterületen már korábban is találtak más madárfajok nagyobb rejtett populációit, például a szintén kihalófélben lévő lilebíbicét (Vanellus gregarius). Felvetődik a kérdés, hogy vajon a vékonycsőrű póling egyedei is itt élnek-e. A lilebíbichez köthető vizsgálatok nem találtak erre utaló nyomokat. Azonban tudni kell, hogy a vékonycsőrű póling egy nehezen beazonosatható madárfaj, másrészt elképzelhető, hogy az élőhelyük kis mértékben eltér a lilebíbic élőhelyétől.

A pólingfélék és más gázlómadarak egyre nagyobb veszélyeknek vannak kitéve világszerte, és úgy tűnik, hogy sokan közülük a vékonycsőrű póling sorsára juthatnak (Pearce-Higgins et al). Ezeknek a veszélyeztetett fajoknak minden segítséget meg kell adni, ezért a kutatók a környéken járó madarászokat arra biztatják, hogy nyitott szemmel járjanak, hátha ők lesznek azok a szerencsések, akik megpillanthatnak egy vékonycsőrű pólingot. Minden jegyzet, fotó hasznára lehet a kutatóknak, mert ezek is segíthetnek visszaigazolni a most kapott eredmények hitelességét. A kutatócsapat minden információt szívesen fogad a következő email címen: [email protected]. További információ és letölthető ismertető kiadvány a madárfajról az alábbi linkeken érhető el: LETÖLTHETŐ HATÁROZÓ LAP (angol nyelven), www.slenderbilledcurlew.net.

A szerző, Graeme Buchanan, gyakorló madarász, a brit Királyi Madárvédelmi Társaság vezető szakértője.

Az eredeti cikk: http://osme.org/content/where-did-slender-billed-curlews-breed

Vékonycsőrű póling (Grafika: Kókay Szabolcs)

Lilebíbic (Grafika: Kókay Szabolcs)