A Duna korábban nem tapasztalt alacsony vízállása miatt jelentősen apadt a madárállomány a folyó romániai és bulgáriai szakaszán a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint.

Egy június végi expedíció során összesen 3145 madárpárt – gémeket, kormoránokat, kanalasgémeket és íbiszeket – számláltak meg, ez ötszázzal kevesebb a tavalyi állománynál – derül ki a WWF közleményéből.

Ha a folyók kiszáradnak, a madarak nehezen tudnak élelmet szerezni és szaporodni – magyarázta a Természetvédelmi Világalap Duna–Kárpátok programjának koordinátora. Ha a vízszint hosszú távon tovább csökken, annak súlyos következményei lesznek – fűzte hozzá Ivan Hrisztov. A WWF júniusi expedíciója ugyanolyan alacsony egyedszámot figyelt meg, mint 2006-ban, amikor hasonló jelenséggel szembesültek a szakemberek.

A szervezet tíz évvel ezelőtt indított „zöld folyosó” programot Románia, Bulgária, Moldova és Ukrajna közreműködésével a Duna alsó szakaszának megóvására. A cél összesen 935 ezer hektárnyi olyan vidék védelme, amely a madarak élőhelyeként ismert. A kezdeményezés részeként rehabilitáltak 224 ezer hektárnyi kiszáradt területet.

Tegnap este Tímeától kaptam egy mailt, melyben segítséget kért tőlem madár ügyben. Örömmel vettem a dolgot, hogy felém fordult, s amilyen gyorsan és részletesen tudtam, vissza is válaszoltam.

Tegnap találtak egy kis madarat, s bár szerintük valamilyen pacsirta lehet, meg kell mondanom, ha annyira fiatal volt még, akkor szinte megállapítani sem lehet, hogy miféle lehet - nekem is volt már olyan madaram, akiről határozottan csak egy héttel később tudtam képet alkotni.

Nos az e-mailben felmerült kérdések:

Mi a teendő?

Ne essünk pánikba, csak egy kis madárról van szó. Ha nincs módunk szakértőhöz juttatni, akkor nekünk kell biztosítani a helyet és élelmet.

Miben tároljunk egy kis madarat?

Nagyon fontos! Ha egy vadon élő állatról van szó, akkor olyan helyet kell biztosítani, amivel nem tehet magában kárt. Tímeáék rögtön egy dobozba tették, s bár azt hitték jobb lenne neki egy kalitkában, tudnotok kell, hogy a doboz a legmegfelelőbb. A kis fiókák általában sötét fészekben vannak, egy kalitka pedig pont ellenkezőleg, nagyon is világos hely és a növekvő kismadár egyre inkább szabadulni akar - a kalitka rácsai tönkre teszik a tollazatát, akár el is törheti valamilyét. Vegyünk egy cipős dobozt, tegyünk bele újságpapírt (az aljára egyet, illetve aprítsunk bele pluszban is, hogy legyen miben elbújnia) és ezzel meg is van oldva a dolog.

Mivel etessük a fiókát?

Nos jobb esetben a madár még olyan fiatal, hogy mindegy neki a valódi mamája vagy egy ember eteti, amint valami közeledő tárgyat lát, nagyra kitátja csőrét és várja az ételt. Rosszabbik esetben a fióka megmakacsolja magát és semmi áron nem akar enni - sajnos ez benne van a pakliban, velem is gyakran előfordul. Nagyon fontos! Sok-sok türelem kell hozzájuk. A kis fiókákat a csőrükről lehet felismerni, ugyanis legyen bármilyen madárról szó, a csőrük sarka puha, vastagabb és általában sárga színű. Az ételt is itt kell megpróbálni beadni nekik és próbáljuk meg minél hátrébb rakni, hogy lehetőleg minél könnyebben lenyelje. Felmerül a kérdés, hogy ha nem tudjuk milyen madárról van szó, akkor mit adjunk neki. Nos vannak ilyen keverékek, amelyek minden madárnak fontosak, mint például a fehérjében dús lágy eleség (recept: reszelt sajt + natúr joghurt + reszelt főtt tojás = keverjük el úgy ezeket a hozzávalókat, hogy ne legyen túl szilárd, de túl folyós sem). Ezeket az állatorvosnál olcsón beszerezhető fecskendőkből lehet adni a madaraknak.

És igazából ennyi a legfontosabb, nem olyan bonyolult felnevelni egy fiókát, általában csak az elején kell megszenvedni velük. Pár jó tanács: A szóbában, ahol a madár van, ne legyen tükör! Az ablak ne legyen nyitva, mikor etetni próbáljuk! Ne akarjunk beletömni egy csomó kaját egyszerre és gondoskodjunk a folyadék bevitelről is!

Tegnap nagyjából ezeket az infókat meg is írtam Tímeának, de nem tudom mi lett azóta a kis csöpp madárral. Ezúton is üzenem neki, ha olvassa ezt a bejegyzést, hogy remélem elérkezett hozzá az üzenetem és várom a további fejleményeket!

Egy új kutatás szerint a varjak felismerik a veszélyt jelentő ember arcát, és a tudást társaiknak is továbbadják.

A varjak emlékeznek a fenyegető emberek arcára, és gyakran "szidással" reagálnak, illetve a társak összegyűjtésével támadják meg a delikvenst – mutatta ki egy új kutatás, mely a Királyi Társaság folyóiratában jelent meg.

Mivel a csoport tagjai gyakran közvetett módon szereznek ismereteket a fenyegetést jelentő személyről, az eredmények azt demonstrálják, hogyan terjed el az információ egyetlen madár embert érintő rossz tapasztalatáról az egész varjúközösségekben.   Ha azt vesszük, hogy a madarak lenyűgöző memóriával rendelkeznek, az állatokat ingerlő ember évekig számíthat megtorlásra.

John Marzluff, a vizsgálat vezetője szerint, a mérges madarak először ”éles kiáltásokat hallatnak, melyek odavonzzák a többi madarat, akik csatlakoznak a csoporthoz. Ezt követően 2-15 madárból álló csoport üldözi az embert, néha az égből csapnak le és néhány méterre vagy még közelebb merészkednek. Az üldözés mintegy 100 méteren tart.”

Marzluff a Washingtoni Egyetem kutatója. A vizsgálathoz ős és két kollégája - Heather Cornell és Shannon Pecoraro – ősember maszkot húzott, mielőtt csapdába ejtette, meggyűrűzte és szabadon engedtevolna a madarakat. Ezt követően a „veszélyes” maszkot, vagy egy semlegeset használtak, és megfigyelték hogyan reagálnak a varjak, ahogy ők végigsétáltak a területen.

Az ősember maszk kollektív reakciót váltott ki a madarakból. Károgtak és rikoltoztak, mérgesen csapkodtak szárnyukkal, farok lebbentéssel figyelmeztettek a veszélyre. Ám a semleges maszk nem váltott ki reakciót.

A csapat ezt követően négy másik helyszínre bővítette ki a kísérletet az egyetem területén kívül, ez alkalommal más és más maszkokat használva. Az arcok hétköznapi kinézetűek voltak, női vagy férfi, ázsiai vagy kaukázusi. Negyvenegy madarat fogtak be, és gyűrűztek meg. Ahogy telt az idő, a „veszélyes” arcot szidalmazó madarak száma nem csökkent, sőt éppen az ellenkezője történt. Az egyetemi helyszínen a gyűrűzést követő 20 százalékról, öt év elteltével megdöbbentő, 60 százalékra nőtt a mérges madarak száma. Marzluff szerint más helyszíneken, ahol csak fél évig teszteltek, a varjak 20-40 százaléka „szidta” a veszélyes arcot.

A mérges madarak némelyike a gyűrűzött varjak utódja volt, amelyek tollasodó fiókaként megfigyelték, szüleik hogyan reagálnak a felismert veszélyre. Azonban voltak nem gyűrűzött varjak is, melyek 1,2 kilométeres távolságban éltek a helyszíntől. Ezek is csatlakoztak, az üldözésen keresztül nyilvánvalóan tudomást szerezve a veszélyről.  

A tanulmány szerint az arcfelismerés nagyon fontos a varjak számára. Amint egy ilyen arc bekerül a varjú memóriájába, valószínűleg ott is marad. Marzluff szerint vizsgálatuk kimutatja, hogy az emlék legalább öt éven át fennmarad. „Az egyes varjak, melyek már kifejlett egyedek, 15-40 évig élhetnek a vadonban – a legtöbb fiatal korában elpusztul, ám amelyek felnőnek, hosszú élettartammal rendelkeznek -, és valószínűleg életük végéig emlékeznek a fontos társításokra.”   

A korábbi kutatások már kimutatták, hogy a varjak rendkívül intelligens madarak. „Mások demonstrálták, hogy néhány madár eszközöket készít és használ, előre jelzi a jövőbeli eseményeket, megérti más állatok tudását, és jelen esetben, egyéni tapasztalás, illetve a szülők és társak megfigyeléséből tanul. Ezek mind olyan fejlett kognitív feladatok, melyeket csak nagyon kevés állatnál figyeltek meg” – mondja Marzluff.

A kutató azt gyanítja, hogy más, hosszú életű fajok, melyek az emberek közelében élnek, szintén hasonló módon oszthatják meg az információkat. A lehetséges fajok között megtalálhatóak a prérifarkas, mosómedve, sirály, galamb és patkány. Mindegyik faj a szociális tanulást és a problémák próbálkozások sorozatával történő kombinációját alkalmazhatja. Ezen utóbbi nyújtja a legpontosabb információt, ám sokkal kockázatosabb, mint a közvetett, szociális tanulás.

Tegnap igen borzalmas napom volt... a két zebrapintyünk közül a tojónak súlyos problémái akadtak, mely mára a vesztét okozták...

Tegnap délután lettem figyelmes rá, hogy valami történt. Adler hátsófele vérzett és egy hatalmas elváltozás vöröslött rajta. Nem kellett sokat kutakodnom, szinte az első pillanatban rájöttem, hogy egy rosszul sikerül tojásrakásról volt szó. Bár a madaraknál nagyon természetes a gyakori tojás, tudni kell róluk, hogy igencsak megviseli őket. Adler esetében ez csak rosszabb volt, ugyanis a kedvező körülmények között ő egész évben, megállás nélkül végezte ezt. Valószínüleg a megterhelés hatására a szülőcsatorna megsérülhetett, s ez most jött ki rajta. Az éjszaka folyamán pedig eltávozott közülünk, sajnos esélytelen volt, hogy segítsünk rajta. A fenti képen a sérülést is láthatjátok, de nem akarom hogy közelebbről is megszemléljétek, mert igen sokkoló.

Vannak helyzetek, mikor kénytelenek vagyunk tehetetlenül végig nézni a történéseket. Blackwoodnak, a fiú zebrapintynek különösen fog hiányozni, remélem ez a tragédia nem okozza az ő vesztét...

De hogy ne legyen ez a bejegyzés annyira tragikus, itt van egy riport a Fókuszból, melyben igencsak magamra ismertem (nálunk is általában nagy állatkert van, persze nem ekkora...):

Röntgenvizsgálatok fosszíliákban fennmaradt pigmenteket tártak fel, többek között egy 120 millió éves madárban.

A brit kutatók vezette csapat jó állapotban fennmaradt megkövesedett leleteket vizsgált meg. A Science folyóiratban megjelent kutatás felfedte azon pigmentek kémiai összetételét, melyek valamikor az ősi madár tollait színezték. 

Az ősi élőlények színelrendeződése mellett a pigmentek alapvető adatokat tártak fel azon kémiai reakciókról, melyek szervezetükben mentek végbe, és a táplálékról, amit elfogyasztottak, és amelyek kiváltották ezen reakciókat. Dr. Phil Manning, valamint Roy Wogelius és Uwe Bergmann vezették a nemzetközi kutatócsapatot.

Nagy teljesítményű röntgensugarat – szinkrotront – alkalmaztak, mely felfedte az ősi fosszilis tollakban lévő fémeket. „Ezek a nyomokban fennálló fémek, különösképpen a réz, a sötét pigment (eumelanin) jelei.” – mondja Wogelius.

A röntgensugarak szondákként funkcionáltak, és észlelték az egyes kémiai építőkockákat, melyek a fosszíliát alkották. Amikor a sugarak fosszíliát érnek, a visszaérkező jel függ attól, hogy milyen az egyes molekulák alakja és mérete, illetve milyen kisebb befolyással vannak rá a környező vegyületek.

A csapat ezt a nagy teljesítményű szondát alkalmazta két ősmadár maradványainak elemzésére. Az egyik a 110 millió éves Gansus yumenensis, a modern madarak legidősebb képviselője a fosszilis adatokban, a másik a 120 millió éves Confuciusornis sanctus, a legkorábbi csőrös madár.

Mindez felfedte, hogy a sötét pigment molekulák nemcsak a madár tollazata kémiai mátrixának lényeges részét képezték, hanem mintegy 120 millió éven át tökéletes állapotban fennmaradtak. Ez lehetővé tette, hogy a kutatók mindkét ősi fajról monokróm képet fessenek. Wogelius szerint, az eumelanin szabályozza egy állat sötét és világos színrendszerét, így a Confuciusornis sanctus esetén például azt láthatjuk, hogy a test és a nyak fekete, míg a szárnyak foltosak.

A korábbi kísérletek a hosszú ideje kihalt állatok színének megállapítására elsősorban a tollakban lévő pigment „tartályokra”, a melanoszómákra koncentráltak. Ám ezek a biológiai festékes üvegek Manning szerint nem maradnak jó állapotban fenn az ősi fosszíliákban. „Ám a pigmentek, melyeket valamikor tartalmaztak fennmaradnak a bennük lévő réznek köszönhetően, még akkor is, ha az őket tartalmazó melanoszóma elpusztul.”

Az új technika lehetővé teszi, hogy a kutatók még több lelet kémiáját vizsgálják át a jövőben anélkül, hogy károsítanák őket a minták eltávolításával. Számos fosszília esetén, ez nagyon fontos szempont. Például, a csapat által tavaly tanulmányozott egyik Archaeopteryx lelet becsült értéke hatmillió dollár.

Manning szerint az eredmények azt mutatták, hogy „lehetőség van a prehisztorikus színpaletta feltérképezésére”, ám még alapvetőbb adatokat is elárultak az ősi életről. Betekintést engednek abba a biokémiába, mely több tíz vagy akár százmillió évvel ezelőtt szabályozta az életet. Mivel a fémek, többek között a cink és a réz, számos állat táplálkozásának részét képezi, így feltérképezésük a fosszíliákban fényt vethet arra, mit fogyasztottak az állatok 100 millió évvel ezelőtt. Mivel pedig a pigmentáció kulcsfontosságú szerepeinek egyike az álcázás, így még többet elárulhat az állat környezetéről, és arról, mibe próbált beleolvadni.

Manning szerint a technikában megvan a potenciál, hogy a fosszíliákat a különböző környezetekbe eltemetett szerves összetevők hosszú távú kísérleteként vizsgálják, és tanulmányozzák, mi történik velük a geológiai idők folyamán. Ez segíthet megismerni, mi történik mondjuk a biohulladékkal a talajban.

Ma mutatkozott be a nyilvánosságnak a Magyar Madármentők Alapítvány. A Fővárosi Állat- és Növénykert által életre hívott alapítvány célja, hogy támogatásokat gyűjtsön a városligeti intézmény madármentő tevékenységének támogatására.

Magyarországon az elmúlt tíz évben a mentett madarak több mint kétharmadával a Fővárosi Állat- és Növénykertben foglalkoztak.

A Fővárosi Állat- és Növénykert évtizedek óta foglalkozik madármentéssel. Ezt a tevékenységet mindenki jól ismeri, aki rendszeresen nyomon követi a híradásokat, hiszen évente többször hallani arról, hogy a városligeti intézmény szakemberei mentett állatokat, gólyákat, ragadozó madarakat, esetleg kisemlősöket engednek szabadon. Erre a mentőmunkára elsősorban a sérül, például csonttöréses, mérgezéses tüneteket mutató vagy áramütött, rossz kondíciójú, esetleg elárvult madaraknak van szüksége. A mentőtevékenység emellett kisemlősökre (sünök, mókusok, pelék), valamint különféle hüllőkre is kiterjed.

Az ilyen okok miatt az Állatkertbe került állatok száma évente csaknem ezer körül szokott lenni. Állapottól függően nagy részüket sikerül megmenteni, illetve jelentős számú egyedet, amelyek az önálló életre alkalmasak, vissza lehet telepíteni a szabad természetbe. Ha csak a számokat nézzük, az elmúlt tíz évben a Magyarországon mentett madarak több mint kétharmadának gyógyítását és gondozását a Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei végezték, így az intézmény egymaga több madarat mentett, mint a többi, ilyen tevékenységgel is foglalkozó szervezet együttvéve.

Mivel a mentett állatok többnyire védett, esetenként fokozottan védett fajok képviselői, az évente megmentett, és a természetbe sikeresen visszajuttatott egyedek természetvédelmi eszmei értéke – a fajok arányától függően – több tízmillió forint. A kert által végzett mentő tevékenység így természetvédelmi értékben is kifejezhető hasznos közfeladat.
A Fővárosi Állat- és Növénykert természetesen több más szervezettel, így a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME), illetve az egyes nemzeti parkokkal is együttműködik a madármentő tevékenység terén. Az állatok gyógyítását és a gyógyulási, illetve felerősítési időszakban történő gondozását azonban az Állatkertben végzik, így az ezzel kapcsolatos költségek is itt jelentkeznek. A kert évente több mint tízmillió forintot költ a mentett állatokkal összefüggő költségekre, az állatgyógyászati készítmények beszerzésétől kezdve a takarmányon és munkaerő költségeken át egészen a szükséges szállítások üzemanyag igényéig. Mivel az Állatkert e költségek fedezetét a működés mellett egyre nehezebben tudja előteremteni, egy alapítványt hozott létre az állatmentő tevékenység támogatására.

A Magyar Madármentők Alapítvány célja, hogy támogatásokat, adományokat gyűjtsön a Fővárosi Állat- és Növénykert madármentő, illetve állatmentő tevékenységhez. Mivel országos szinten itt történik a legtöbb madármentés, ráadásul a szakmai munka a lehető legnagyobb esélyt nyújtja a szabadon engedett madarak sikeres túléléséhez, az egész hazai madár- és állatmentő tevékenység eredményessége szempontjából fontos, hogy ehhez a fontos természetvédelmi munkához megfelelő források álljanak rendelkezésre.

A tippért köszönet Elynek: