Úgy vélem itt az ideje, hogy bemutassam jelenlegi állandósult madaraimat. Kiskoromban három hullámos papagáj élt velünk, egy "házaspár" és fiúk, közülük azonban csak Hugót, a fiatalabb zöld-sárga hullámos papagájt ismertem, ugyanis mire elértem gondolkodni már tudó koromat, addigra már szüleik nem éltek. Őket csak képekről ismertem (melyeket majd idővel fel is rakom az oldalra).

Hamarosan - olyan 4 éves koromban - Hugó is elhagyott minket, de nem sokáig maradt a ház madár nélkül, ugyanis jött a kis Verli, akiről talán nem nehéz kitalálni, egy házi veréb volt. Fészkéből kiesve találtuk, s talán ő volt az első, akit én fogtam és akit először gondozásom alá vettem. Fontos kijelentenem a legtöbb verebet nem tartottuk meg, csak ha komoly sérülései voltak, melyekkel nem lett volna képes a szabadban fenmaradni (és nem is szabad ketrecbe zárni őket, elvégre ezek kinti madarak, a nevük elég megtévesztő!). Ez alól csak Verli volt kivétel, ő ugyanis sokáig egy teljesen egészséges kis veréb volt. Több, mint 12 évig boldogított minket, s alig hagyott el néhány éve.

Társai is voltak, például Picur (veréb), Gyagyika (tengelic), Cormac (veréb) és még sokan mások... sajnos ők már nem élnek, s sok madarat követve érkeztünk el oda, hogy jelenleg két sirályka - Holmes (fekete) és Watson (vörösesbarna) - illetve két zebra pinty - Adler (fehér) és Blackwood (szürke foltos) - boldogítja mindennapjainkat. Mindannyian körülbelül egy évesek.

Képek róluk:

További képek:

Egy kis ismertető:

Sirályka:

"A japáni sirályka vagy sirálykapinty (Lonchura striata domestica) a hegyesfarkú bronzpintynek négy-ötszáz éve domesztikált kultúralakja. Európába mintegy 300 éve, japán tenyésztők közvetítésével érkezett meg.

A hím és a nőstény sirálykák külsőre teljesen egyforma megjelenésűek. Alapváltozatban a barna és a vörös színű madár a legelterjedtebb, napjainkra azonban egyes japán tenyésztők a legkülönbözőbb és legváltozatosabb színárnyalatok kialakítását is megvalósították.

A nemeket a hím füttye alapján lehet megkülönböztetni, hiszen elmondhatjuk, hogy ő az, aki az udvarlás során bemutatja az énekét és a hozzá tartozó „táncát”. Hangszínük is valamennyire eltérő, a hím csivitelése magasabb, vékonyabb tónusú, míg a tojó valódi madárcsicsergéshez hasonló hangot hallat.

A tojókban rendkívül fejlett a kotlási ösztön, s a hímek is szívesen vesznek részt a költésben –, sőt, ha két hímet teszünk egy kalitkába, mindkettő a párjának fogja tekinteni a másikat, a fészkükbe csempészett tojást pedig a párjának fogja tulajdonítani.

A japáni sirályka saját fészekalja 4-7 tojásból áll, melyen 14-16 napig kotlik. A fiatalok háromhetes korukban repülnek ki, de még sokáig igénylik a szüleik segítségét. Évente akár öt fészekaljra is számíthatunk, és a sirálykák viszonylag korán, 5-7 hónapos korukban válnak ivaréretté.

A sirálykák kiválóan beválnak dajkamadárnak, minden komplikáció nélkül felnevelik például a Gould-amandina és más díszpintyek fiókáit.

Tartásra, takarmányozásra igénytelennek mondható. Általános díszpintykeveréken kiválóan elél, de egézséges táplálásához adhatunk lisztkukacot, zöldeleséget és csíráztatott magvakat is.

A háziasítás itt nem vezetett olyan meghökkentően széles alak- és színváltozatossághoz, mint a házigalambnál vagy a kanárinál, de a japáni sirályka is ismertes számos változatban, főleg a modern tenyésztői munka eredménye képpen."

/Forrás: Wikipedia/

Megjegyzés: ez a leírás tökéletesen visszaadja a valóságot - Holmes és Watson (nevükből adódóan) mindketten hímek és mégis az állatoktól szokatlanul, de tökéletesen békességben élnek, sőt együtt szoktak fészkelni is.

Zebrapinty:

"A zebrapinty (Taeniopygia guttata) a madarak (Aves) osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez, ezen belül a díszpintyfélék (Estrildidae) családjához tartozó faj.

Ausztráliában szinte mindenhol előfordul, kivéve a tengerpart nedves bozótosait és az esőerdőt. Megtalálható az indonéziai Kis-Szunda-szigeteken is.

Betelepítették Naurura. Sikertelen betelepítési kísérletek történtek Új-Zélandon és Tahitin is.

A zebrapinty hossza 10 centiméter, testtömege 8–9 gramm. A hím feje oldalt gesztenyebarna, fejének első része fehér, elől és hátul függőleges fekete vonal határolja. A torok és a begy ezüstszürke, fekete hullámokkal; a mellkas fekete. A tojó többnyire szürkésbarna, szeme alatt fekete függőleges csíkkal. A farok mindkét nemnél fekete-fehér sávos. A csőr rövid, kúp alakú, ideális a magevő madár számára, a hímeknél világító piros, a nőstényeké világosabb, narancssárga.

E madár társas lény, a szabadban kolóniákban és tartós párkapcsolatban él. Egymagában tartani állatkínzás, kalitkában maximum két madár tartható, a nem nem számít. Több pár együtttartásához röpde szükséges. Tápláléka fűmagok és néhány rovar, a zöldeleséget is szereti (pl. salátalevél). Az egészséges madár éberen figyeli környezetét, állandó mozgásban van: ugrál, tollászkodik, hangoskodik, fürdik és sokat eszik. Fogságban 10–12 évig is elélhet.

A fiatal madár az ivarérettséget 11 hetesen éri el. A költési időszak különböző. A fészek fűből és ágacskákból lazán összefűzött kupolaforma, oldalsó bejárattal. Tollal, gyapjúval vagy szőrrel bélelik, a talajtól kettő, de néha akár kilenc méteres magasságban is épülhet az eukaliptuszfákon. A fészekalj 3–7 fehér tojásból áll, amelyeket a madár tetszőleges időben rak. A száraz területeken többnyire az esős évszak után, amikor jó a táplálékellátás. Mindkét szülő kotlik 12–16 napig a tojásokon. A fiatal madarak 22 naposan repülnek ki, de a szülőkkel maradnak a következő fészekalj felneveléséig."

/Forrás: Wikipedia/

Megjegyzés: ez a leírás is megállja a helyét, csupán csak annyi különbség van, hogy a mi tojónk (Adler) - talán mert genetikailag már kevésbé hasonlít vadon élő társaihoz - teljes mértékben fehér, halovány barna foltokkal illetve a szemei alatt fekete csík húzódik.

És itt van az előző cikk folytatása, hogy hogyan is próbálnak segíteni a bajba jutott pingvineken:

"Kétségbeesett küzdelem folyik az északi sziklaugró pingvinek megmentéséért a Nightingale- és az Inaccessible-szigeten, jelentette a helyszínről Katrine Herian, a brit Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB) programkoordinátora.

Eddig mintegy 5000 egyedet szállítottak a legnagyobb szigetre, Tristan da Cunhára, de még több ezer madár szorul segítségre. A helyi lakosság éjjel-nappal dolgozik a március 16-án zátonyra futott Oliva teherszállító hajó okozta környezeti katasztrófa elhárításán. A baleset során mintegy 1135 tonna olaj ömlött a tengerbe.

A pingvinek rehabilitációja az erre a célra átalakított uszodában, raktárépületekben és szabad területeken folyik. Egy halászbárka 24 órában halat fog a lábadozó madaraknak, de a rossz idő és az erős hullámzás nehezíti a halászok munkáját. A helyi lakosok minden félretett halkészletüket felajánlották a pingvineknek, ez mégis kevés, hiszen az Egyesült Királysághoz tartozó szigetcsoport lakossága kevesebb mint 300 fő.

Mivel Tristan da Cunhán nem lehet repülővel leszállni, az élelmiszerellátás öt-hét nap alatt ér a helyszínre a 2400 kilométerre keletre fekvő dél-afrikai Fokvárosból. A háborgó tenger és az 50-60 csomós széllökések a mentési akciót is akadályozták, mivel a hajókról nem lehet partra szállni az olajtól szennyezett Nightingale- és Inaccessible-szigeten. Ezért az összeterelt pingvinek egy részét szabadon kellett engedni, kevesebb madarat tudnak megóvni az olajos víztől. Szükség lenne egy helikopterre, de ezt eddig nem sikerült megoldani.

Az RSPB és a SANCCOB (Dél-Afrikai Alapítvány a Tengerparti Madarak Megmentéséért) részéről technikai segítség és ellátmány érkezik a lábadozó madaraknak, de jóval több segítségre lenne szükség. A fő problémát az jelenti, hogy a világ ez ideig nemigen szerzett tudomást a környezeti katasztrófáról, pedig ez a Föld második legnagyobb madárpopulációját érinti. A sziklaugró pingvineken kívül sok más olajtól csöpögő ritka madarat és fókát is láttak, számos faj sorsa forog kockán."

Egy kicsit régebbi cikk, de egy igen komoly témát ír le, egy nagy kiterjedésű problémáról számol be, mely idén márciusában történt. Egy olajszállító hajó zátonyra futott Tristan da Cunha-szigeteknél, s rakományának egy igen jelentős része az óceánt illetve a sziget élővilágát veszélyezteti. Köztük is a pingvineket a legjobban:

"2011. március 16-án a Tristan da Cunha-szigeteknél zátonyra futott egy görög teherszállító hajó. A 73 ezer tonnás Oliva szójababot szállított a brazíliai Santosból Szingapúrba. Máig kiderítetlen, miért tért el ilyen mértékben eredeti útvonalától, s hogyan futhatott zátonyra a szigetcsoportnál.

Március 17-ére az Oliva széttört a Nightingale-sziget szikláin; 1135 tonna olaj szivárgott a tengerbe. A legénység tíz tagját egy helyi halászhajó, 12 főt pedig a másnap arra járó Prince Albert II. sétahajó mentett ki a tengerből.

Tristan da Cunha a világtól távol eső lakott vidék, 2400 kilométerre a dél-afrikai Fokvárostól. Apró kis szigetcsoport az Atlanti-óceán déli részén, semmilyen hajózási útvonal nem vezet erre. Egészen mostanáig igazi földi paradicsom volt ez a hely, kiváltképp a szigetcsoport egyik tagja, a Nightingale-sziget. Itt tanyázik a világ egyik leglátványosabb és legjelentősebb madárpopulációja, köztük számos veszélyeztetett, illetve csakis itt honos faj, mint az északi sziklaugró pingvin. Itt él még szélescsőrű cethojsza, húszezer ritka albatrosz-pár, köztük a szépséges sárgacsőrű albatrosz, és a kihalás szélén álló, világszerte mindössze 50 párt számláló Tristan-sármánypinty. A 15 kilométerre fekvő szomszédos Inaccessible-sziget világörökségi helyszín.

Március 18-ra a tengerbe ömlő olaj teljesen körbevette Nightingale szigetét, és egy 15 kilométer átmérőjű olajfolt a szomszédos Middle-szigetet is megközelítette.

Szívszorító képek járták be a világot: olajtól csöpögő pingvinek vergődnek a partra a tengerből, a populáció felét érinti a katasztrófa. Számtalan olajos tollazatú albatroszt is láttak, és fókákat, amelyek „furcsán viselkedtek”. Komoly veszélyt jelenthetnek a hajóról a partra jutó patkányok is. Eddig nem élt patkány Nightingale szigetén, így a rágcsáló igen veszélyes a költő madarakra: fölfalja a tojásokat és a kisebb madárfiókákat. Az olajömlés a kisebb élőlényeket is veszélyezteti, például a langusztát, amely a sziget legfőbb exportterméke. Becslések szerint csupán a Nightingale-sziget halászait évi 75 tonna veszteség éri.

Tristan da Cunha Természetvédelmi Minisztériumának vezetője, Trevor Glass hansúlyozta: egyáltalán nincsenek felkészülve egy ilyen súlyos katasztrófára. Ráadásul a szigetcsoporton gyakorlatilag nincs olyan partszakasz, ahol egy mentőhajó kiköthetne. A március 17-én Fokvárosból elindított mentőhajó március 21-én ért a helyszínre. A mentőcsapat mintegy 500 madárnak tud segítséget nyújtani 3-5 napra. Trevor becslései szerint azonban legalább 20000 madár szorul segítségre. Márpedig a mentés sikere nagyban függ attól, hogy milyen gyorsan tudnak lépni."

A széncinege (Parus major) lett a 2011-es év madara. Kedvelt énekes madarunk 14-15 cm nagyságú, erdőkben, kertekben egyaránt megtalálható, rovarokat, hernyókat eszik. Évente kétszer 8-12 tojást költ, a fiókákat mindkét szülő eteti,egész nap. A magyar állomány nem vonuló, de a tőlünk északabbra élő széncinegék egy része télire hozzánk költözik.

Nos még a legfelkészültebb és legtapasztaltabb állatbarát, madárszerető emberek között is előfordul, hogy nem tud segíteni a bajba szorultan... Sajnos ma reggel arra ébredtem, hogy a kis Csatti elpusztult. Ami azt illeti ezt lehetett sejteni, ugyanis elég fura állapotban volt, máskülönben meg van egy tény: a rigók fészekhagyó madarak, épp ezért TILOS őket összeszedni, mert nagy valószínűséggel a mamája ott van valahol...

Az én, azaz hogy Csatti esetében ez azért volt más, mert egy olyan nyílt terepen találtuk, ahol közel s távol egy rigó sem volt. Ha a kedves mamája ott lett volna, akkor minden bizonnyal hangos rikácsoló hangon csivitelt volna nekünk, hogy hagyjuk békén a kicsinyét. Én azért örömmel fogok emlékezni rá! ^^

Mert az élet megy tovább: elkezdődött ugyanis a madarak szaporodó idénye, így várhatóan nemsokára érkezik a következő jövevény. Addig pedig igyekszem régi látogatóimat bemutatni majd - számuk talán a 100-at is átlépte már.

Alighogy megnyitottam az oldalt, meg is talált - vagy inkább apum talált rá - az első kis madárka, ami ezúttal egy énekes rigó. Nagyon aranyos, jó nagy hangja van, de jellegzetesebb csattogásai - épp ezért a Csatti nevet kapta.

Fontos tudnivaló: Ha befogadsz egy fiókát, szükséged van néhány dologra.
1. egy doboz - madártól függően lehet hogy elég egy cipős doboz, de az én esetemben annál kicsit nagyobbra volt szükség
2. újságpapírra - a doboz aljába ^^
3. egy kis kajára - ez megint madártól függő, meg kell ugyanis állapítani róluk, hogy rovarevők, magevők vagy mindenevők
4. a legfontosabb: kitartásra! Akárcsak az emberek között, a madarak között is előfordul a kedves, aranyos, engedelmes példány, s a rosszcsont, virgonc, enni-nem-akaró fiókák... sajnos benne van a pakliban, hogy az utóbbi fajtából kerül hozzánk.

Természetesen egy kis tapasztalat sem árt. A fenti pontokról és más hasznos tippekről hamarosan bővebben is olvashattok majd az oldalon. Addig is itt van egy kis ismertető az énekes rigóról:

"Az énekes rigó (Turdus philomelos) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a rigófélék (Turdidae) családjába tartozó faj.

Egész Európában, Ázsia egy részen, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában él, a Kárpát-medencében rendszeres fészkelő március-október hónapokban, de néha áttelel.

Betelepítették Ausztráliába és Új-Zélandra. Sikertelenek voltak a betelepítési kísérletek, melyekkel meg akarták honosítani e fajt az Egyesült Államok, a Dél-afrikai Köztársaság és Szent Ilona területén.

Testhossza 23 centiméter, szárnyfesztávolsága 33-36 centiméter, testtömege 65-100 gramm. Háta sötétes olajbarna, hasa és a torka fehéres, a mellen rozsdasárga, szív- és csepp alakú sötét foltozattal. A szeme fölött világosodó szemöldökvonás látható, szárnya belül rozsdasárgás. Csőre és lába sárgásbarna.

Hernyókat, csigákat, gilisztákat zsákmányol, de elfogyasztja a bogyókat és gyümölcsöket is. Nevét onnan kapta, hogy nagyon szépen énekel. Jellegzetes szokása, hogy az apróbb házas csigákat gyűjti és azokat a csőrében egy arra alkalmas helyre (kőhöz, köves úthoz pl.) viszi és ott magasra emelve hozzáverdesi kopogva, feltöri és úgy fogyasztja el.

Fenyőerdők, lomberdők fáira, bokraira rakja fűszálakból álló, csésze alakú fészkét. A fészek belsejét sárral simára tapasztja. 4-5 tojásán 12-13 napig kotlik.

Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 Ft."

/Forrás: Wikipedia/

Majd holnap hozok Csattiról képeket is, illetve még több hasznos információt!

Nem csak a fantázia szárnyalhat szabadon: itt a bizonyíték, repkedhetünk örömünkben! Amikor madarat nem tolláról...

Juan Jary magyar származású argentin ortológus meglepő, mi több, szenzációs felfedezést tett Ecuadorban. A trópusi esőerdő mélyén, La Paztól alig kétszáz kilométerre található banánfaligetben egy olyan, alig kétszáz főt számláló kakadufajra lelt, mely magyarul beszél. Mint a kakaduk elmondták, ők az Emesét megtermékenyítő turul leszármazottai, akik a repülésüket zavaró állandó nyílzáporok miatt költöztek Amerikába. Mint elmondták, annak idején magukkal hozták Attila koporsóját is, de ezt három évvel ezelőtt egy román expedíció történelemhamisítás céljából lefoglalta, és ismeretlen helyre szállította. Azóta az értékes kincset a vatikáni Kreml pincéiben őrzik.

Bár kénytelenek voltak új lakóhelyükhöz alkalmazkodni, így például fő táplálékukká a bambuszrügy és az eukaliptuszlevél vált, igyekeztek megőrizni néhány ősi magyar szokást: karácsonykor bejglit fogyasztanak, húsvétkor kifestik tojásaikat, és a mai napig a szárnyuk alatt puhítják a lóhúst.

Az ENSZ is elismerte, hogy a felfedezés bizonyítja a magyar nyelv ősiségét, illetve a magyar és a madár szavak etimológiai összetartozását.

A Magyarok Világszövetsége azonnal reagált a felfedezésre, és két konténernyi Wass Albert-kötetet küldött a kakaduk magyarságának megőrzését támogatandó. Egyelőre nem világos, kapnak-e a kakaduk magyar állampolgárságot, illetve szavazati jogot.