Ma sikerült a másik galambot is befogni, akit én most Sántának fogok hívni (igazából nem neveztük el, mindenki csak "fájós lábúnak" hívta). Hősies harcot kellett küzdenem, ugyanis amellett hogy Sántát be kellett csalogatnom a ketrecbe, hogy aztán a csapóajtót rácsukjam, másik három galamb is jelen volt és küzdött az élelemért. Így végül az ajtó három galambon csapódott - Sántán, Tarkán és előfordulhat hogy a harmadik a tegnapi páciensem, Kiváncsi volt, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre Tarkát és a feltételezhető Kiváncsit gyors kiszedtem a ketrecből, utána pedig Sántát ragadtam meg és behoztam az erkélyről.

Sánta a kezemben, a jobb lábán megfigyelhető a fehéres madzag ami igencsak rá van tekeredve az ujjaira.

Tegnap két-három órát, ma 1 órát töltöttem a befogásával, mégis azt mondom, hogy ami ezután jött az sokkal rosszabb volt. Öcsém volt a segédem, aki fogta a galambot, én pedig egy hegyesebb végű ollóval elkezdtem levagdosni róla a madzagot. Nem volt könnyű, ugyanis a madzag már jórészt a húsába nőtt, így majdhogynem ki kellett tépnem belőle a darabokat. De végül csak összejött, fél óráig tartott a kis "műtétünk", de most már madzag mentes. Igen ám, de ekkor jött a rádöbbenés...

A kezemben tartom a madzag darabkákat amiket "lemetszettem" a galamb ujjairól.

A rádöbbenés arra, hogy a rácsavarodott madzag addig-addig szorította egyik első lábujját, míg végül el nem halt. Már csupán egy kis "bőrdarabka" tartotta a lifegő kis ujját. Ez nekem már sok(k) volt, így hagytam hogy apám vegye át az irányítást. Először visszatettük a ketrecbe, mert azt gondoltuk majd úgy is leesik magától az az ujj (nem szokatlan galamboknál városi közegben egy-egy lábujj hiány, én már számos példányt láttam korábban, és így is képesek teljes életet élni). Azonban a ketrecben nem talált nyugovót és mikor kimentem hozzá megnyugtatni, kiderült, hogy közben a lába el kezdett vérezni. Gyorsan kivettük, majd következett az, amit nem szerettem volna - levágtuk a lifegő lábujját.

Megsínylette a galamb, néhány tolla is odaveszett a "műtét" során.

Kezeltük, bekötöttük és most itt pihen mellettem. Elég nyugodtan tűnik, de sajnos egy ideig nem fogjuk tudni elengedni. Piciny lábacskájának szüksége van egy kis regenerálásra, s majd ha már kellően begyógyult a seb, akkor majd tova szállhat a többiekkel.

Sánta, aki most fel van "lógatva", hogy tudja mozgatni lábait (a vérkeringés működése miatt) és egyúttal ne tudjon kárt tenni magában.

A "Bővebben" feliratra csak az erős idegzetűek kattintsanak (néhány képet láthattok a levágott lábujjáról és bekötözött lábáról).

A másik projektem az erkélyünkön zajlik, ugyanis amióta idehoztam a postagalambot, Turbékot, azóta ideszokott néhány másik galamb is az erkélyünkre. Turbékot már egy jó ideje nem láttam, nem tudom merre lehet, lehetséges hogy immár otthon tengeti napjait. A többi galamb azonban egyértelműen tatabányaiak, mert nem tágítanak, és nap mint nap feltűnnek, keresik az élelmet az erkélyen.

Turbék, a postagalamb.

Persze ebből rendszert nem jó csinálni, mert túlságosan el fognak kényelmesedni. A galambok a városi madarak egyik legfifikásabb madarai - nagyon gyanakvóak, de akár erőszakkal is kiharcolják és megszerzik az élelmet. Néha kikerül egy kevés magvacska az erkélyre (Turbék idején csak neki lett készítve kukoricából, búzából, rizsből, napraforgómagból stb. álló magkeverék) így van lehetőségem megfigyelni őket. És szomorúan látom a civilizáció ártalmait rajtuk.

A madzag amit ma reggel szedtünk le Kiváncsiról. Ollóval vágtuk le róla, úgy rá volt tekeredve.

Gyakran látni az interneten olyan állatokról készült képeket, amelyek valamely emberi termék, eszköz által pusztult el, például egy műanyag fóliába tekeredett madár. A galambok közül kettőnek a lábára erős madzag tekeredett, mely egyértelmű hogy nem a természetből, hanem a civilizációból származik. Az egyikük lábára ráadásul úgy van rátekeredve, hogy azt a lábát szinte használni se tudja (a hátsó és egyik első lábujja rá van csavarodva a talpára).

Egy gólya műanyagba "csomagolva"...

A jó hír, hogy a könnyebbik esetű galambot ma reggel elkaptuk egy ketrec segítségével. Anyám egyszerűen Kiváncsinak nevezi őt, amely találó, hiszen rendkivül bátor és még a ketrectől se ijedt meg. Szinte magát csalta csapdába, mivel a csapóajtó a ketrec mozgása közben csapódott be. Persze azonnal ki is szedtem onnan, mivel nagyon megijedt szegénykém, és ezután eltávolítottuk lábáról a madzagot. Szerencsére neki nem okozott nagy problémát, neki csupán körbe volt tekeredve az ujjai körül.

A ketrec amibe becsalta saját magát a galamb (most épp fordított állapotban, a fal felöli oldalon van a csapóajtó).

Olyan jó lenne ha a galambok, de úgy az összes állat megértene minket, és értenék vagy éreznék azt ha segíteni akarunk rajtuk. Ha tudnák hogy kitől kell és kitől nem kell félniük. A sántikáló galambot (akinek első és hátsó lábujja ráfonodik a lábára a madzag miatt) hetek óta próbálom megfogni, egyszer majdnem sikerült kézzel, de a majdnem nem volt elég, sőt, komoly következményei voltak az esetnek - ugyanis ezután a galamb már nem bízott bennem. A vadászt látta bennem, azt aki el akarja kapni - pedig ha tudná, hogy nem akarom bántani...

Remélem őt is sikerül még időben befogni, sajnos a hetek múlásával azt is jól megfigyelhettük, hogy fogyott le egyre jobban, a társai ugyanis elüldözik, hiszen ő a gyenge, aki csak egyik lábát képes használni.

Két nagyobb "projektben" vagyok benne - azért használhatom talán ezt a kifejezést, mert ezek nem rövidtávú "munkálatok", hanem folyamatosak - ezek közül most az egyiket szeretném nektek bemutatni.

Sok helyről hallhattátok már, többek között a Magic-Birds.gp oldalon is, hogy a fecskék egyre kevesebben és kevesebben vannak, illetve pontosabban egyre kevesebb fecske dönt úgy a tavasz közeledtével hogy visszajönne kis hazánkba. Miért is tennék, hiszen délen mindig jó idő van. De a fecskék mégis kötődnek hozzánk - akárcsak a többi vándorló madár - hiszen ez (is) az otthonuk. Ha az embereknek lehet honvágyuk, a madaraknak miért ne lehetne?

Molnárfecskék munka közben.

Az elmúlt években a fecskék azonban igencsak megsínylették a magyar szélsőséges időjárást. Természetesen nem csak ők, a túl forró vagy épp a hideg, esős nyarat az emberek is megérzik, ha máshol nem a pénztárcájukon biztosan. A szélsőséges időjárás ugyanis az élelmiszeriparban és mezőgazdaságban is komoly károkat képes okozni. Akárcsak a fecskék életében - a szeles viharok leverik a fészkeiket, melyek hosszú idő alatt épülnek fel, a hideg idő kevesebb táplálékot (bogarakat) biztosít nekik, a forró nyár és esőmentes tavasz pedig nem segít nekik a fészeképítésben.

Molnárfecskék sáros csőrrel.

Hogy miért fontos nekik az eső?

A legtöbb fecske - környékünkön elsősorban molnárfecskék - sárból építik a fészkeiket. Az esővíz lehullta után fecskék százai támadják meg a sarasabb vidékeket és piciny csőrükkel viszik egyik pontból a másikba fészekalapjukat. Nem egy könnyű munka ez, gondoljunk csak bele. Mennyi sár fér el egy fecske csőrében? Milyen messze építkezik a fecske a saras vidéktől? Hányszor kell fordulnia mire elegendő sarat visz a fészekhez? Rengetegszer, az biztos.

Sároscsőrű molnárfecskék serényen dolgoznak.

Hogy miről szól az én projektem?

Nem bonyolult és bármelyik hétköznapi ember meg tudja ezt csinálni, és ezzel rengeteget segíthet a fecskéknek. Elég változó mostanság az időjárás, de köszönhetően az esős idő után következő igen meleg és száraz időnek, a sárgyűjtő helyek pocsolyái hamar felszáradnak, eltűnnek. Mi tudunk ez ellen tenni, csupán napi egy-két flakon vizet kell levinni nekik. S ha ezt megtesszük, ezért nem csak a fecskék, de más madarak is hálásak lesznek, ugyanis ezáltal ivóvízhez és fürdőhelyhez is jutnak.

Én, amint vizet locsolok a fecskék pocsolyájába (és fecskés pólóban virítok).

Én ezt csinálom nap-mint-nap, fogom a kis két literes flakonjaimat, és viszek le vizet oda, ahol tudom hogy esős idők után rengetegen meg szoktak fordulni. Ha pedig tápláljuk ezeket a pocsolyákat, akkor a madarak sokkal tovább tudnak majd sárhoz jutni, s ezáltal hamarabb és könnyebben felépítik kicsiny fészkeiket.

A stabilabb (agyagosabb, kavicsosabb) talaj olyan szempontból praktikusabb lehet, hogy nem szívódik be azonnal a földbe az általunk kilocsolt víz.

Beszélhetnék itt most arról, hogy az emberek néha mennyire nem gondolkodnak. Vannak ugyanis olyanok, akik csak azért mert ablakuk sarkába építkezett fecskénk, s ezáltal oda-odapiszkít a párkányra, képesek leverni a fészkeiket. De kérdem én! Mit gondolnának ezek az emberek, ha ők lennének a fecskék helyében? Hogy éreznének ha látnák ahogy piciny tojásaik a földön landolnak? Tudják ezek az emberek, hogy a sárból épített fészek nem két nap alatt készül el? Miért kell tönkretenni egy boldog madárcsalád életét?

Akár órákon keresztül elnézhetjük hogyan tevékenykednek.

Én amíg élek, nagyon fogom szeretni a fecskéket, tisztelem is őket, mert rengeteg munka van egy-egy fészek felépítésében, mert rengeteget güriznek hogy etetni tudják kicsinyeiket, mert évente kétszer hosszú utat megtesznek csak hogy hazatérjenek (itt jöhetne a sokszor felmerülő kérdés: a fecskék magyarok vagy külföldiek?).

Ez a néhány liter víz nem oszt, nem szoroz a vízszámlán se már.

Láthatjátok nem bonyolult kicsit támogatni a fecskéket, s ezáltal segíteni a fennmaradásukat. Ha segítenétek rajtuk, elég megfigyelni hol vannak a környéketeken fecskék, esős idő után hova mennek sarat gyűjteni és csak táplálni kell a pocsolyát. Napi néhány liter bőven elég a legforróbb napokon is, ha meg többen támogatjátok a fecskéket, ez a néhány liter is osztódni fog. Ha pedig van a közelben tó vagy patak, akkor onnan ingyen is lehet hordani a vizet. Mert nem minden fecske él vízpart közelében.

Se én, se a közelben száguldozó autók nem zavarják meg őket.

Támogassátok a fecskéket, megéri, az egyik legtüneményesebb madárfaj, amit ismerhetek. Számos fiókával volt már dolgom, voltak könnyebb és nehezebb eseteim, de az összes kisfecskét imádtam. Csodálatos madarak!

S már csak azért is megéri támogatni őket, mert ezek a madarak tizedelik meg nekünk a szúnyog állományt.

Ott röpködnek mindenütt.

A fecskékről készített teljes albumomat az alábbi linkre kattintva érhetitek el:

FECSKÉK ^^

Nem vagyok egy nagy fotós, de ha természetben fotózok akkor a madarak érdekelnek a legjobban. Van egy kisebb fecskeparadicsom tőlünk nem messze, ahova előszeretettel járnak a kis fekete-fehér madárkák, s ahol könnyen lencsevégre kaphatja őket az ember. Ez a kis hely számomra is fontos, több szempontból, a hely jelentőségéről, a fecskék tevékenységéről és az én kis projektemről hamarosan bővebb beszámolót is kaptok, most itt van néhány kép előzetesben. Hogy lássátok vannak még fecskék Magyarországon és vannak akiknek lehet segíteni!

Ma van a Környezetvédelmi Világnap! Talán elég egyértelmű miért olyan fontos a környezetvédelem a madarak, minden állat és növény szempontjából is. Számos madárfaj (és persze más állatfaj) van ma már veszélyeztetett állapotban, melyeket igen nehéz dolog megmenteni a kihalástól már. Mindez többnyire az emberiség átka, a legtöbb faj azért jut el erre a szintre, mert az emberiség elpusztítja az élőhelyét, megváltoztatja azt, vagy csak az adott állatfajra vadásznak addig amíg már csak néhány védett példány nem marad belőlük az egész világon (lásd az orrszarvúkat).

A környezetvédelem mint tevékenység persze ennél sokkal összetettebb, számos területen lehet képviselni, támogatni. Én például most végeztem a Corvinuson, most szereztem meg a diplomámat, mint biomérnök, és remélem, hogy a jövőben valamilyen módon majd a környezetvédelemben el tudok helyezkedni. Számomra fontos ez a dolog, szeretnék tenni a természetért és a benne élő összes állatért és növényért. Elvem az, hogy ha nincs természet mi sem fogunk sokáig élni. Ha nem védjük a környezetünket, hamarosan mi is megkapjuk a kihalás szélén jelzőt, mint ahogy számos faj neve mellett szerepel ez.

Miért jó az emberiségnek ez? Miért nem figyel oda minden ember? Persze mondhatnátok, hogy mint egyén nem sokat tudok tenni az esőerdők kiirtása ellen. De ez nem igaz! Ha nem is közvetlenül, de közvetetten nagyon sok mindent tehetünk a természetért, csak egy kis odafigyelés kell. Egy kicsit minden családnak tudatosabban kellene élnie.

Vegyünk egy példát: ha minden ember kevesebb vizet fogyasztana (és ezalatt most nem a tényleges víz ivást értem, hanem minden egyéb tevékenység során felhasznált vízhasználatot) akkor kevesebb víz szennyeződne. Ha minden ember kevesebb vegyszert, mosószert, egyéb detergenseket alkalmazna takarításkor, mosogatáskor, ruha mosáskor vagy épp hajmosáskor, kevésbé szennyeződne a víz. Mondhatnátok, hogy ez nem probléma, hiszen a szennyvíztisztító telepek azért vannak, hogy ezeket a vízeket 100%-ban megtisztítsák és visszaengedjék a természetben! De tévedésben él az aki azt hiszi hogy a szennyvizet 100%-ban meg lehet tisztítani. Sose lehet teljes mértékben visszaállítani az eredeti állapotába a vizeket, csupán le lehet csökkenteni annyira hogy az a határértékeknek megfeleljen (és a szabályozás lehet EU-s szintű, vagy országonként eltérő, ami szintén bonyodalmat jelent). Épp ezért ha egy kicsit több foszfát marad a vizekben (márpedig tisztított szennyvizeknél ez előfordul visszaengedéskor), akkor az akár eutrofizációhoz (vízvirágzáshoz) vezethet, mellyel egy teljes tavi ökoszisztéma kipusztulhat. Mindezt miért? Mert mi szeretünk jó nagy kád habfürdős vízben fürdeni, jó sok mosóport használni a ruhák tisztításakor, jó sok vizet engedni a koszos-habos tányérokra.

De ez csak egy példa a sok közül. A lényeg, hogy rajtunk múlik lesz-e jövő, lesz-e hol élniük a leszármazottainknak. Nem kell sok hozzá, csupán egy kis odafigyelés, egy kis önuralom, a pazarlás megakadályozása, az hogy ne az erdőben dobjuk el a műanyag palackunkat hanem a szelektív hulladékgyűjtőbe, mert az erdő nem tudja hasznosítani a polietilént, de a PET palack-gyűjtő helyeken újabb palackokat tudnak belőle gyártani. Tényleg olyan nagy fáradtság egyeseknek ezt megtenni? Tényleg olyan bonyolult kicsit válogatni, aztán a szelektív gyűjtőkbe bedobni a megfelelő hulladékokat? Szerintem nem. Ahogy annak sem kellene bonyolultnak lennie, hogy ha látunk egy szemetet a földön és öt lépésre van tőle a kuka, akkor felkapjuk és kidobjuk.

Nem akarok én lenni a világmegváltó, de ha már egy emberben felébred a felismerés, akkor már megérte leírnom ezt a sok mindent. Óvd a természetet, védd a környezetet, és ha máskor nem, akkor legalább ezen a napon, a Környezetvédelmi Világnapon tegyél egy kicsit a környezetért, szedd fel azt a szemetet ami majd kiszúrja a szemedet, és dobd ki a kukába, a fürdésnél pedig használj a megszokottnál egy kicsit kevesebb vizet.

"1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A Nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel: „Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.” A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP-pá nyilvánította."

Véletlenül rekedt a nagymacskák területén egy állatkertben, és végül nem ő futamodott meg.

A „legjobb védekezés a támadás” elvét követte egy mandzsu daru (más néven japán daru), miután egy erős széllökés besodorta a tigrisek közé a kínai Csöcsian tartományban található Fuyang Vadasparkban. Azok a látogatóknak azonban csalódniuk kellett, akik már kezdték azt hinni, hogy nemsokára a nagymacskák táplálkozási szokásairól láthatnak bemutatón. A daru ugyanis nem csak nem adta fel küzdelem nélkül, hanem ellentámadásba lendült. Az összecsapást az egyik látogató örökítette meg.

A darunak sikerült többször is megfutamítania a tigriseket, és végül az állatkert gondozói menekítették ki a ragadozók közül. A beszámolók szerint a madár csak kisebb sérüléseket szenvedett.

Az összecsapást több száz látogató nézte végig. Miután az eset nagy nyilvánosságot kapott, a vadaspark munkatársai arra figyelmeztették az emberek, senki se próbálja meg utánozni a daru akcióját, és ne szálljanak szembe tigrisekkel.