Spanyol tudósok vizsgálata szerint egyre kevesebb madár repül át az őszi vonuláskor a Gibraltári-szoroson, amely az európai madárállomány fő nyugati útvonalának számít az öreg és a fekete kontinens között. Adataik szerint évente négymillió madár végzi ketrecben vagy serpenyőben, köszönhetően a spanyol földön honos barbár szokásoknak - írta a Neue Zürcher Zeitung az őszi madárvonuláshoz időzített cikkében.

A harminc évvel ezelőtt kimutatott mennyiséghez képest elsősorban a kis énekesmadarak száma csökkent a Gibraltár fölött átvonuló tömegen belül. Ez azért is megdöbbentő, mert ezeknek a fajoknak a közép- és észak-európai állománya stabil, illetve még gyarapodott is 1980 óta.

Az Ardeola című szakfolyóiratban publikáló szerzők kétféle magyarázattal szolgálnak a jelenségre. Az egyik szerint a madarak más útvonalon vonulnak dél felé, illetve Afrika helyett Dél-Európában töltik a telet. A másik magyarázat az, hogy a korábbinál jóval kevesebb madár éli túl a Spanyolország fölötti légi utat. Az utóbbi részben igaz lehet bizonyos fajok, így sarlós fecskék, pacsirták, seregélyek, énekes rigók, zöldikék, vörösbegyek, füsti és molnárfecskék esetében. A spanyol madártani szövetség, a SEO/Birdlife becslése szerint évente több mint négymillió madarat pusztítanak el az országban: lelövik, megmérgezik vagy élve befogják őket. Dacára a Spanyolországban hatályos törvényeknek, amelyek csak kevés madárfaj vadászatát engedélyezik, számos régióban eltűrik az illegális praktikákat.

Sok helyen azért fognak be tengeliceket vagy vörösbegyeket, hogy kalitkában tartva tenyésszék, majd értékesítsék őket. Az énekes madarak tenyésztése főleg Dél-Spanyolországban elterjedt hobbi. A madárkák egy része azonban nem kalitkába, hanem serpenyőbe kerül tapas vagy paella adalékaként. A Baleár-szigeteken magas hálókkal fogják a rigóféléket. Katalóniában és Aragóniában a lépvesszős madárfogás dívik. Magányosan álló fák közé vékony rudakat erősítenek, amelyeket bekennek enyvvel. A vonuló madarak számára éppúgy halálos csapda ez, mint az áttelelő fülesbaglyok, kuvikok számára. Egyes tartományi hatóságok a helyi identitást erősítő hagyománynak minősítik e barbár módszert, és még támogatják is.

A madárirtás aggasztó számai láttán a SEO/Birdlife és kilenc más spanyol természetvédő szervezet lépéseket tett annak érdekében, hogy nemzetközi síkon tudatosítsa a problémát. A Nemzetközi Természetvédő Szövetség (IUCN) legutóbbi, Dél-Koreában rendezett kongresszusán egyhangúlag elfogadta a spanyol szervezetek javaslatát a vonuló madaraknak a Földközi-tenger térségében való védelméről. A nemzetközi szövetség felszólította Ciprust, Egyiptomot, Spanyolországot, Görögországot, Olaszországot, Máltát és Marokkót, hogy szigorítsák a madarak védelmét, és hívják fel a lakosság figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre.

Az elmúlt egy hónapban négy hazai gyűrűs parlagi sast is sikerült lencsevégre kapniuk  a madarászoknak a környező országokban. Köztük van Panni is, jeladós madarunk, amely eddig messze a legtöbb adatot szolgáltatta a fiatal parlagi sasok vándorlásáról.

A másik három madár nem jeladós, azonosításuk színes gyűrűik leolvasásával történt.

z S2 gyűrűszámú sast fiókaként gyűrűzték a Bodrogközben, ...
(fotó: Horváth Márton)

... idén augusztus végén pedig Kelet-Szlovákiában sikerült lefotózni
(fotó: Mihók József)

A V1 számú madár fióka korában a Hernád-völgyében, ...
(fotó: Horváth Márton)

... és idén szeptemberben Ausztriában kifejlett
madárként
(fotó: Kaztinger Richárd)

Végül az A269-es számú fiatal madár, amely 2012-ben a Rétközben
kapott gyűrűt ...
(fotó: Juhász Tibor)

... és idén szeptemberben Kelet-Szlovákiában sikerült lencsevégre kapni
(fotó: Ervin Hrtan)

Panniról, a jeladós sasról utoljára augusztus elején adtunk hírt annak apropóján, hogy már 12 országot hódított meg és úgy tűnik, hogy az osztrák-szlovák határvidék elnyerte tetszését, mert immáron három hónapja ezen a vidéken kóborol. Sajnos a területen több szélerőmű működik sőt Ausztria keleti határához egy újabb szélerőmű parkot is terveznek építeni, pont arra a területre, ahol Panni legtöbbet tartózkodott. A szélerőművek mind az ütközés veszélye (ami keselyűk és sasok százainak a pusztulását okozta már pl. Spanyolországban és Skandináviában), mind pedig nagy területigénye miatt nem kedvez a madaraknak. Számos egyébként kiváló élőhelyet a ragadozómadarak ilyen a beruházások miatt kerülnek el, így a szélerőművek létesítése közvetlenül a helyi költőállomány csökkenéséhez vezethet, illetve gátolhatja az új költőpárok megtelepedését.

Panni és a veszélyt jelentő szélerőmű Kelet-Ausztriában augusztus végén
(fotó: Wulf Kappes)

Új technológiával, geolokátorokkal fogja követni 50 molnár és 50 partifecske útját a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A hazai fecskeállomány évente 6,9-9,1 százalékkal csökken. A negatív tendencia okai összetettek: a költőhelyeken bekövetkező élőhelyi, területhasználati változások mellett a vonulási útvonalon, pihenőhelyeken és a telelőterületeken ható tényezők is jelentős szerepet játszhatnak. Az egyesület csütörtökön bejelentette, hogy mivel a fajvédelem megszervezéséhez pontos adatokra van szükség az egyedek vonulási útvonalairól, pihenő- és telelőhelyeikről, az MME geolokátorokkal fogja követni a fecskék útját.

A geolokátorok nem műholdas vagy rádiós technológiát használnak, hanem a nappali világosságnak a Föld eltérő helyein mutatkozó időbeli különbségeiből számítják ki a madár helyzetét. Az ehhez használt berendezések fényintenzitás-érzékelőt, beépített órát, hosszú élettartamú gombelemet, valamint az adatok tárolására alkalmas memóriát tartalmaznak.

A geolokátor naponta rögzíti a világosság kezdetének és végének idejét, amely alapján megállapítható a madár kelet-nyugati pozíciója a 0 hosszúsági körtől, a napi világos időszak hossza alapján pedig a madár észak-déli pozíciója az Egyenlítőtől. A geolokátorok tömege mindössze 0,6 gramm, és a kistestű madarak hátára apró hátizsákként kerülnek fel a fiókanevelési időszak végén. Ahhoz, hogy az adatokat le tudják tölteni, a szakembereknek vissza kell fogniuk a madarakat a vonulás vagy telelés után.

A vadonatúj technológia folyamatosan fejlődik, és már több alkalommal is használták. Korábban geolokátorokkal vizsgálták például albatroszok, sarki csérek, búbos bankák, tövisszúró gébicsek, fülemülék, lappantyúk, sarlósfecskék és olyan észak-amerikai madárfajok mozgását, mint a Bicknell-fülemülerigó, a macskamadár, a rizscsöröge, vagy az északi bíborfecske.

Eredetileg Afrikában élő, békésen táplálkozó szent íbiszeket fotózott munkatársunk a balatonkenesei strandon. A pár (vélhetően egy hím és egy tojó) a bokáig érő vízben kacsák és sirályok társaságában keresgélt táplálékot.

Lendvai Csaba, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa az [origo]-nak elmondta, hogy a madarak fogságból szökhettek meg, ugyanis az állatkertek előszeretettel tartanak íbiszeket. A Veszprémi Állatkertben például a közelmúltban szaporodott az íbisz állomány, de megkeresésünkre elmondták, hogy nem onnan lógtak meg a madarak.

Lendvai elmondta, hogy nehéz eldönteni, honnan jöhettek a madarak, ugyanis az is elképzelhető, hogy nagyobb távolságból, valamelyik környező országból érkeztek. Az egyik madár lábán ugyanakkor egy gyűrű látható, ha ennek számát sikerül leolvasni, akkor esetleg fény derülhet arra, honnan származnak.

A szent íbisz (Threskiornis aethiopicus) eredetileg Afrika Szaharától déli részén fordul elő, de Dél-Európában már vannak hasonló szökevény madarakból létrejött, elvadult populációk. Hosszú csőrükkel a sekély vízben keresgélnek halak, békák után, de fogyasztanak tojásokat, kisebb madarakat és rovarokat is.

A Magyarországon megfigyelt madaraknak most ideális táplálkozóhely a sekély Balaton, mondta Lendvai. Akár a jég megjelenéséig is a tó partján maradhatnak, ha találnak táplálékot, aztán nagy valószínűséggel visszatérnek származási helyükre vagy délnek indulnak.

Százötven állatfajt listázott a nyíregyházi Sóstói-erdőben a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, s az összeállított lajstrom szerint visszatért a fekete gólya, a mókus és a holló is a város tüdejeként emlegetett 370 hektáros fás területre.

Szigetvári Csaba, az egyesület projektvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta: a fokozottan védett fekete gólya - népi nevén erdei gólya - 2011-től él ismét a Sóstói-erdőben. A hosszú távú vonuló madárnak, amely Afrikában, a Szaharától délre tölti a telet, a fészkét is megtalálták már a területen. A példányonként 500 ezer forint természetvédelmi értékű fekete gólya hazai állományát 250-300 párra becsülik a szakemberek, s a legtöbb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Szatmár-beregi-síkságon, a Tisza árterületén és nyírségi tölgyesekben fordul elő.

Idén mókust is láttak a Sóstói-erdőben. Az még nem bizonyított, hogy az amerikai fekete mókus, vagy a hazai vörös mókus feketés színváltozatának példánya keresett-e élőhelyet magának. A fürge állatot többen is észrevették a fák lombjai között, s a szakemberek remélik, hogy újra letelepedik az évszázados tölgyek valamelyik odvában.

Nem zárják ki a holló újbóli megtelepedését sem a Sóstói-erdőben, mert a méltóságteljes fekete madár télen már látogatja a fás területet. Magyarországon jelenleg két-háromezer hollópár él, s Szabolcsban a lakott területektől távoli szatmári erdőkben van a madár jelentősebb fészkelőhelye. A holló természetvédelmi értéke példányonként 50 ezer forint.

Szigetvári Csaba tájékoztatása szerint a Sóstói-erdő állatvilágának "listázásával" az érdeklődők részletes információt kaphatnak a www.sostoierdo.hu honlapon a 150 erdei állatfaj életmódjáról, szaporodásukról és védettségük helyzetéről.

A fás terület számos ritka, védett, vagy fokozottan védett gerinces, denevérféle, madár, hüllő és rovar otthona. Egyebek között látható ott három-négy kotorékban vörös róka, 1-2 földbe ásott lyukban borz, továbbá keleti sün, mogyorós pele, hegyesorrú rovarevő cickány, fehérgalléros nyest, vagy sárgagalléros nyuszt.

A nagy denevérkolónia párját ritkítja, a közönséges és a korai denevér több faja, valamint szoprán-, szőröskarú-, sőt vízidenevér is él a fák odvaiban.

A madarak közül 5-7 pár macskabagoly, 7-10 pár fekete harkály, illetve egerészölyv, karvaly, héja, zöld küllő, fakopáncs, nyaktekercs, búbos banka, több rigófajta, szajkó, galambfélék, pintyek, barázdabillegető, ökörszem, fülemüle, füzikék, légykapók, süvöltő, csonttollú és gyurgyalag is él a fák lombkoronáiban.

Siklók, teknősök, varangyok, gőték, valamint a lepkék ezernyi változata, valamint a rovarok közül a szarvasbogár, az orrszarvúbogár, a cincér, az imádkozó sáska, továbbá a darazsak nagy tábora gazdagítja a nyíregyházi Sóstói-erdő állatvilágát.

Újabb négy taggal bővült a Szegedi Vadaspark pápaszemespingvin-csapata, az idén született madarak a karantén és az összeszoktatás időszaka után hamarosan csatlakozhatnak társaikhoz – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

Közel egy év telt el azóta, hogy első ízben fogadott a szegedi állatkert pápaszemes pingvineket (Spheniscus demersus). Az üvegfalú medencéjű pingvinházban bemutatott madarak azóta a látogatók kedvenceivé váltak, és az állatkert munkatársai is kitanulták gondozásukat, megfelelő tapasztalatokat szereztek ahhoz, hogy növelni merjék a csapatlétszámot.
    Rögtön az érkezés után - egy magával hozott betegségben – egy pingvin elpusztult, és nyáron a madármalária is - amelyre az északi féltekén élő madarak immunisak, a déliek viszont nem - elvitt egy példányt. A betegség terjedését gyógyszeres kezeléssel sikerült megállítani, és a többi madár egészséges maradt.
    A pingvincsapat fiókái elnyerték felnőttkori színezetüket, és kialakultak a párok is, amelyek – a gondozók reményei szerint - idővel tojásrakásba kezdenek.
    Szeptember elején négy újabb pingvin érkezett, ezúttal Franciaországból. A még ismeretlen nemű madarakat egyelőre a házban tartják, külön etetik őket, majd idővel elkezdik az összeszoktatásukat a csapat többi tagjával. A négy fiatal pingvin közül hármat Franciaországban gondozók neveltek fel, ami meg is látszik szelíd viselkedésükön, sőt egyikük kifejezetten szereti a simogatást.
    A pápaszemes pingvinek a pingvinfélék családjának egyik legkisebb termetű képviselői – testhosszuk 40-60 centiméter, tömegük 2-4 kilogramm -, Dél-Afrika partvidékén élnek, így a Szegedi Vadasparkban is tarthatók anélkül, hogy rendkívül költséges hűtést kellene alkalmazni. Egyetlen különleges igényük az eleségül kapott hering.
    A faj magyar nevét a madarak szeme fölött megfigyelhető csupasz, rózsaszínű bőrfelületről kapta, amely a testhőmérséklet szabályozásában játszik fontos szerepet.
    Az elmúlt száz évben a pápaszemes pingvinek állománya tizedére csökkent. Ennek oka, hogy az emberek tömegével gyűjtötték be ízletes tojásaikat, illetve a telepeken képződő guanó megszerzése érdekében zaklatták a madarakat.