Mi az MBP? ~ Az MBP, avagy a Magic Birds Program, egy olyan Madár Barát Program, melyben kifejezheted a szárnyas gerincesek iránti tiszteletedet és szeretetedet.
Mint arról korábban már többször is beszámoltunk, drasztikusan megnőtt az illegális madárbefogások száma a mediterrán országokban. Egy cipruson végzett felmérés szerint 2010-ben közel kétszer annyi hálót és lépvesszőt helyeztek ki az orvvadászok mint egy évvel korábban.
Az illegális vadászat elsősorban a Magyarországon is honos barátposzátákat érinti, de más énekesmadarak is áldozatául esnek. A ciprusi éttermek sajnos biztos felvásárlói a befogott madaraknak, ugyanis belőlük készítik az „ambelopoulia” nevű ételt.
Az alábbi videót az MME ciprusi partnere készítette, hogy felhívja a figyelmet erre az egyre növekvő problémára, amely messze nem csak a szigetország madárállományát veszélyezteti, hanem pl. a magyarországi költöző egyedeket is.
A szándékosan befogott madarak mellett számos más faj, többek között baglyok, légykapók és a ciprusi hantmadár is a hálókba akad. A szakemberek becslése szerint – a vizsgált Famagusta és Larnaca kerületekben – 1,4 millió madár esett az orvvadászok áldozatául.
A madarak csapdázása 30 éve illegális Cipruson. Az adatokból kiderül, hogy az elmúlt 9 évben nem sikerült megakadályozni az illegális madárbefogások számának növekedését, ez pedig komoly kudarc. Bár az 1990-es szinthez képest csökkenés mutatkozott, a növekedő trend előrevetíti egy ökológiai katasztrófa rémképét. Az Európai Unió tagállamaira a közös Madárvédelmi Irányelv komoly kötelezettségeket ró – különösen a költöző - madarak védelme – terén. A ciprusi rendőrség többször fellépett a „felvásárló piacot” jelentő, ambelopouliát is felszolgáló éttermek ellen, ez azonban kiváltotta a helyiek tiltakozását. Parlamenti képviselők és más közéleti személyiségek felszólalása megalapozhatja a hosszú távú állami fellépést az ügyben, ami biztosítja Ciprus biológia sokféleségének megőrzését.
54 faj 3.854 egyedét gyűrűzték meg a Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomás 11. téli-tavaszi ornitológiai és természetvédelmi táborában. Ezzel a táborban valaha gyűrűzött madarak száma 305.721-re nőtt.
A tábort 2010. december 04. és 2011. május 01. között szervezték meg a Sumony község melletti halastórendszer területén. A madarak befogása 2010. december 04. és 2011. február 27. között hétvégeken, 2011. március 06. és május 01. között folyamatosan történt, összesen 83 fogási napon.
Az újonnan jelölt madarak 32,1%-át (1.236 példány.) fogták vissza. Ezen kívül 1.020 régi magyar gyűrűs és 3 külföldi gyűrűs madarat is ellenőriztek. A faunisztikai felmérések során a tórendszeren és környékén 153 madárfaj jelenlétét mutatták ki. Újonnan megfigyelt faj nem volt.
Madártani felmérésre került sor a Túrmenti Természetvédelmi Területen. A kéthetes gyűrűző tábor alkalmával 775 - 39 különböző fajhoz tartozó - madarat sikerült befognia és megjelölnie az ornitológusoknak. A tábor közös programként jött létre a Babes-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia Kara, az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti és a marosvásárhelyi Milvus csoport között.
Márk-Nagy János, az Erdélyi Kárpát Egyesület, ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt évtizedek „divatos” folyószabályozásai ellenére, a Túr a mai napig többé kevésbé egy természetközeli mederben kanyarog, a kialakult holtágak, mocsaras-lápos területek változatos madárpopulációnak adnak otthont. A madarak olyan élőlény-csoportot alkotnak, amely a legkisebb környezeti változásra is érzékenyen reagál. Épp ezért vizsgálatuk lehetővé teszi a természeti környezet állapotának megismerését, a rendszeres felmérésekkel pedig nyomon lehet követni ennek változásait. E változások ismeretében a természetvédelmi kezelők olyan intézkedéseket hozhatnak, amelyek által megállíthatóak a nem kívánatos folyamatok, illetve megőrizhető a terület kedvező természeti állapota.
A gyűrűző tábor két helyszínen is „aratott”. A Túrterebes-Szőlőhegy melletti legelő a közeli folyóval, holtágakkal, bozótosokkal és mocsaraival ideális élőhely számos madárfaj számára. Az első hét fogásainak ez a vidék adott otthont, míg a következő hetet a biológusok az Újberki-halastavak kevésbé használt részein töltötték, a nagyobb állóvizek lakóival ismerkedve.
Szabó D. Zoltán, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia Karának oktatója szerint a madárgyűrűzés az egyik legrégebbi kutatási módszer, mely a fajok monitorizálásával foglalkozik. Alapja a madarak egyedi jelölése. A több helyszínen történő gyűrűzés átfogóbb képet ad a terület madár faunájáról.
Az évente megszervezett gyűrűző tábor alatt befogott madarakkal jól modellezhetőek úgy a területi, mint az éghajlati változások. Az ilyen jellegű táborok többségében a tudományos célú madárbefogás és -gyűrűzés a központi tevékenység, számunkra azonban ugyanolyan fontos cél az utánpótlás kinevelése is.
Az első hét erdős, bokros, sásos és nádas területe sikeres fogást biztosított a madarászok számára. A felállított 268 méter háló, – amit igyekeztek úgy felállítani hogy a lehető legtöbb típusú élőhelyet érintse – több mint 600 madár befogását biztosította, melyek 36 különböző fajhoz tartoztak.
Az adatok arra engednek következtetni, hogy sikerült megtalálni a füsti (Hirundo rustica) valamint a parti (Riparia riparia) fecskék éjszakázó helyét, de nagyobb számban kerültek kézre: őszapók (Aegithalos caudatus), széncinegék (Parus major), vörösbegyek (Erithacus rubecula), kisposzáták (Sylvia curruca), barátposzáták (Sylvia atricapilla), mezei poszáták (Sylvia communis). A védett fajok közül sikerült befogni 9 tövisszúró gébicset (Lanius collurio), 8 jégmadarat (Alcedo atthis) és 3 törpegémet(Ixobrychus minutus).
Az Újberki halastavak egy újabb életközösséget mutattak be. A nádasokba felállított 142 méter háló, 174 madarat számlált a hét végére. Itt főleg foltos nádiposzáták (Acrocephalus schoenobaenus), nádi sármányok (Emberiza schoeniclus), nádi rigók (Acrocephalus arundinaceus) voltak nagyobb számban, ám 31 sárga billegető (Motacilla flava), 4 tövisszúró gébics (Lanius collurio) és 2 jégmadár (Alcedo atthis) is képviselte a védett madarakat.
A táborban való részvétel mindenki számára lehetséges, aki szakmai elhivatottságot érez a madarak iránt. Például, az idei tábor csapatához több másod- és harmadéves biológia szakos hallgató is csatlakozott, hogy elsajátítsa a madárgyűrűzéshez szükséges tudást. Az ő feladatuk volt a madarak hálókból való kiszedése és gyűrűzésre szállítása. A szállítás kisméretű vászonzsákokban történik, melyben az állatokat sérülésmentesen lehet tárolni.
Bărbos Lőrinc a BBTE Biológia Karának harmadéves hallgatója úgy véli, ahhoz, hogy valaki gyűrűző legyen szüksége van gyűrűző engedélyre, melynek megszerzéséhez a komoly felkészültség, a széleskörű fajismeret és a tapasztalat elengedhetetlen feltétel. Sajnos az egyetemeken nem tanítják sem a hálóállítás, sem a madarak kiszedésének vagy gyűrűzésének fortélyait. A szükséges tudást csak több éves gyűrűző táborokban való részvétellel lehet elsajátítani.
A madárgyűrűzés folyamata alapvetően két részből tevődik össze. Az első lépés a madarak befogása, amely vékony függönyszerű háló segítségével történik. A speciális hálókon zsebek találhatóak. A nekirepülő madár ezekbe a zsebekbe esik bele, ahonnan kivéve kis vászonzsákokban tárolják őket a gyűrűzésig.
A második rész maga a gyűrűzés. A befogott madarakat előbb pontosan meghatározzák, megbecslik a korát, s amennyiben lehetséges az ivarát. Csak ez után kerülnek fel az egyedi sorszámmal ellátott alumínium gyűrűk a madaraknak a bal lábára. A folyamat ezzel nem ér véget. A minél átfogóbb adatsorok érdekében a kutatóknak szükségük van olyan változókra, melyekkel nyomon követhetőek a madarak fiziológiai változásai. Ilyen változók a testtömeg, a szárnyhossz, a farkhossz. Az így nyert adatokkal a későbbi megfigyelések, visszafogások sokat elárulnak az egyedek életéről, vonulási szokásairól, valamint élőhely-preferenciáiról.
Budapest - Lehet, hogy soha többet nem repülhet társaival a messzi Afrikába az a gólya, ami lőtt sebekkel került a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére.
A védtelen állat testében összesen négy golyót találtak az állatorvosok, amelyek olyan szerencsétlen helyekre fúródtak be, hogy azokat képtelenség eltávolítani.
- A szerencsétlenül járt madarat azonnal megröntgeneztük, és kiderült, hogy két légpuskából és két, feltehetően sörétes puskából származó lövedékek vannak a testében elszórtan - magyarázta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat-és Növénykert szóvivője. - Úgy döntöttünk, hogy a golyókat nem vesszük ki a gólyából, mivel azok olyan fontos izmok alá kerültek, hogy ha eltávolítanánk őket, azzal többet ártanánk szegénynek, mint segítenénk.
Az állatkert gondozói is értetlenül állnak az eset előtt, hiszen a természetvédelmi fajhoz számos pozitív gondolat kapcsolódik.
- Érthetetlen, hogy miért lő valaki egy gólyára, hiszen már az óvodások is tudják, hogy a gólyát a magyar gyerek gyógyítja, nem is beszélve a rengeteg hagyományról, ami hozzá kötődik - mondta Hanga.
A sérült vándormadár sorsa teljesen bizonytalan, mert még a szakembereket is megosztja, hogy képes lesz-e újra repülni.
- Egy biztos, hogy ősszel nem indulhat útnak a madár, de hogy repülhet-e újra, az csak három hónap múlva derül ki biztosan - tette hozzá a szóvivő - Az akár 100 ezer forintos eszmei értékkel bíró madár addig pedig az állatkert Szavanna kifutójában lábadozik.
Tüzesfejű királyka fészkel Baranyában, a püspökszentlászlói arborétumban, bár a faj néhány példányát már korábban is látták a megyében, költését csak most sikerült bizonyítani. A királykák Európa legkisebb madarai, itthon mind a két fajuk (sárgafejű, tüzesfejű) előfordul, de nagyobb számban csak vonulás idején találkozhatunk velük.
Az MME Baranya Megyei Csoportjának munkatársai májusban, költési időszakban hallottak egy éneklő hímet az arborétumban létesített odútelep ellenőrzése közben. Önkénteseik később magnóval behívták vélhetően ugyan azt az egyedet, aki a feltételezett vetélytárs hangjára néhány méter távolságra meg is közelítette őket. A revírt védő magatartás alapján a tüzesfejű királyka költése biztosra vehető az arborétumban. A baranyai madárfauna tehát újabb fészkelő fajjal gyarapodott.
A királykák elsősorban a hegyvidéki fenyvesekben, főleg lucosokban fészkelnek. A sárgafejő királyka a gyakoribb, kis számban még az alföldi telepített fenyvesekben is költ. Egy korábbi felmérés alkalmával Baranyában három település (Hosszúhetény, Pécsvárad, Tormás) határában mutatták ki fészkelését. A tüzesfejű királyka - a mostani észlelést leszámítva - az ország nyugati (Alpokalja, Zalai-dombság) és északi(Börzsöny, Pilis) részén költ kis számban. Néhány éve a Bakonyban is bizonyították fészkelését.
Mától kezdve péntekig nem fogok itthon tartózkodni, így azt sem tudom megígérni, hogy fogok tudni jönni, de remélhetőleg egy-két frissel azért látni fogtok. Addig is, hogy ne unatkozzatok, itt van néhány jó kis youtube-s videó, érdemes őket megnézni (szerkesztői ajánlat: az utolsót mindenképp nézzétek meg!):
Borzalmas arról olvasni, hogy egyes helyeken mennyi védett madarat képesek legyilkolni, csak azért, hogy feketén eladják őket. A szalakóták gyönyörű madarak, s az Európai szalakóta ráadásul még fokozottan védett is (a többi is, de ez kiemelkedően, az én kistestű top10-es védett madaras listámon is rajta van az 5. helyen). Következzék egy nem túl szép cikk:
"Az elmúlt hónapokban megszaporodtak a mediterrán régióból érkező sokkoló hírek az európai madárállomány tizedeléséről. Madaraink a közel-keleti régióban sincsenek biztonságban, legutóbb Szaúd-Arábiában lőttek ki egy Szerbiában gyűrűzött, de a hazai populációval is kapcsolatban álló szalakótát.
Az MME vajdasági társszervezetével és nemzeti parkokkal együttműködve azon dolgozik, hogy felmérje a dél-magyarországi és vajdasági szalakóta, illetve kék vércse - mint Natura 2000 jelölőfajok - állományát. A fotókat elnézve felmerül a kérdés, hogy a szakemberek megfeszített munkája a faj megmentése érdekében vajon nem hiábavaló-e.
A szalakóta csóka nagyságú madár (30- 32 cm), szárnyfesztávolsága 66-73 cm. Feje, nyaka, és hasoldala égszínkék, háta gesztenyebarna. A szalakóta jellemzően erdőssztyeppeken, öreg ártéri ligetekben, fehérnyár csoportokkal tarkított homok pusztákon, illetve erdőfoltokban bővelkedő lápréteken és kaszálókon fordult elő. Ezek hiányában, napjainkban leginkább a mozaikos gyepekkel, extenzív szántókkal, facsoportokkal, öreg magányos fákkal tarkított élőhelyen találja meg az életfeltételeit. Mivel odúban költő faj, fontos számára az öreg fák megléte. Zsákmánya főleg nagytestű bogarakból és egyenesszárnyúakból áll, de ezen kívül rágcsálókat, siklókat, gyíkokat és kétéltűeket is elkap. Vártamadár, vagyis egy kiemelkedő ponton ülve les a prédájára, majd hirtelen lecsapva kapja el azt.
Monogám faj. Többnyire faodúban fészkel, de esetenként megtelepszik partfalban, homokfalban is. Elsősorban a zöld küllő és a fekete harkály elhagyott odúit használja és megtelepíthető mesterséges szalakóta odúban is. Évente egyszer költ május vége és július vége között. A költési időszak elején figyelhetjük meg jellegzetes bukfencező nászrepülését. Fészekalja leggyakrabban 4-5 fehér, kerekded tojásból áll, melyek 18-19 nap alatt kelnek ki. Az utódok gondozásában mindkét szülő részt vesz. A fiókák kb. 28-29 nap alatt repülnek ki."
Továbbá hoztam újabb képeket a csicsőrkéről, a tengelicről és a széncinegéről, melyeket külön-külön megtaláltok az említett madarak leírásaiban, vagy ide kattintva a magyar madarak képeinél. A legjobbakat ide is ki teszem. A képeket 1-től 5-ig pontozni is tudod, csak menj a képtárba hozzá:
Hóbaglyok születtek Veszprémben - nagyon aranyosak és látványosan elütnek a szüleiktől, hiszen a kicsik még szürkék szoktak lenni:
Illetve itt van újabb négy leírás, ezúttal kiemelten védett madarakról van szó - a bal oldalon látható általam összeállított listákon is megtaláljátok -, két nagyobb testű és két kisebb testű madarak. Magyarországon úgy ahogy előfordulnak:
Hoztam újabb magyar madarak leírásokat, köztük az idei év madarát, a széncinegét is megismerhetitek. Tudod melyik énekes madárnak van a leghosszabb farka? Vagy azt, hogy melyik váltogatja nyári és téli "ruháját"? Ha nem, akkor nézz körül. Egy nagyobb testű madárról is, a fehér gólyáról (Ciconia ciconia) is olvashattok már. Az új leírások a következők:
Végre igazán belekezdtem a tartalmi bővülésbe, s hamarosan jó sok új dolgot találhattok majd az oldalon, de addig is itt van első körben hat Magyarországon is megtalálható madárfaj leírása - igyekszem ezt is és a többit is folyamatosan bővíteni, hogy minél több leírás megtalálható legyen az oldal. Az alábbi madarak mindegyike az énekes kategóriába sorolható. Ezeket a Magyarország madarai menüpontban találhatjátok meg majd a továbbiakban:
Illetve itt van egy nagyon csúnya cikk arról, hogy nem rég meglőttek egy gólyát többször is:
"Négy lövedék egy sérült gólyában - Valaki meglőtte, az állatkert gyógyítja.
Lőtt sebbel került be egy fehér gólya a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére. Az állatban négy idegen testet találtak, amelyek légpuskából, illetve sörétes fegyverből származhatnak. Bár a meglőtt madarat ellátták az állatorvosok, a sérülés jellege miatt repülni valószínűleg már nem lesz képes.
A Fővárosi Állat- és Növénykert madármentő tevékenységének keretében a közelmúltban több sérült, orvosi ellátásra szoruló madár is került a kert mentőhelyére a Hortobágyi Nemzeti Park górési madárrepatriáló állomásáról. Az egyikük, egy kifejlett fehér gólya (Ciconia ciconia) vizsgálata során kiderült, hogy sérülése lőtt seb, mi több, az állatorvosok meg is találták a lövedékeket, illetve az ólomsörétet a madár testében. Összesen négy ólomdarabot mutatott ki a Röntgen-felvétel, ebből kettő a légfegyverekhez használt ún. szoknyás lövedék, kettő pedig nagyobb kaliberű sörétes fegyverből származó ólomsörét. A meglőtt gólya természetesen megfelelő állatorvosi kezelésben részesült, és bár jó állapotban van, mivel az egyik lövedék épp a hollóorrcsontot (os coracoideum) érte, valószínűleg már nem lesz röpképes.
A fehér gólya Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi eszmei értéke 100.000 Ft.
A Fővárosi Állat- és Növénykert évtizedek óta folytat kiterjedt madármentő tevékenységet, amely a szárnyasok mellett emlősökre (sünök, mókusok, pelék, denevérek stb.) és hüllőkre (pl. mocsári teknősök) is kiterjed. A sérült, vagy elárvult állatokat meggyógyítják, kondíciójukat felerősítik, s ha az állatok állapota lehetővé teszi, ismét szabadon engedik őket. Az elmúlt évtizedben a Magyarországon mentett madarak kétharmadáról a Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei gondoskodtak. Egyedül a tavalyi évben 82 madárfaj 623 egyede, 13 emlősfaj 296 egyede, valamint 4 hüllőfaj 44 egyede került be mentett állatként a kert természetvédelmi mentőhelyére.
Miért lőnek gólyára?
Sok jó érzésű ember számára valószínűleg érthetetlen, miért lő bárki is gólyára. Hiszen közismerten természetvédelmi oltalom alatt álló fajról van szó, ráadásul Magyarországon számos kulturális hagyomány is kapcsolódik a madárhoz, sőt annak védelméhez is. Már az óvodások is tudják, hogy a „magyar gyerek” gyógyítani szokta a gólyát, még ha mások bántják is.
A természetvédelmi szakemberek azonban az elmúlt években azt tapasztalják, hogy némelyek kifejezetten helytelenítik, ha a gólyák lakóhelyük közvetlen közelében fészkelnek, hiszen ez némi szennyeződéssel, madárpotyadékkal is együtt járhat. Akadnak, akik ilyenkor légpuskával, vagy más eszközökkel igyekeznek a madarakat elzavarni, ami igen sajnálatos, hiszen nem is olyan régen még büszkeségre okot adó eset volt, ha valakinek a portáján, akár a villanypóznán, akár a kéményen, akár másutt gólya fészkelt."
Cím: Magic-Birds Host: GPortal Admin: Fawkes Téma: madarak Nyitás: 2011.05.11. Szünet: - Zárás: - Elérhetőségem: itt az oldalon a chatben, illetve másik oldalaimon
Birds World
1. Főoldal
A legfrissebb hírek és cikkek a madarak világából
2.Madarak osztálya
Mindent amit tudni lehet a madarakról általában
3. Fawkes madarai
Akik már megfordultak nálam - hasznos tippek a madárnevelésről
Elite szektor: Ha szeretnél kikerülni az elite részlegbe, csak jelentkezz a chatben. Többnyire teljesen biztos, hogy elfogadom az igénylést, de ritka kivételek mindig akadhatnak (pl. valamiért elkerülte a figyelmemet a csere igénylés, vagy mert teltház van stb.). A cserét akkor is elfogadom, ha Te nem képpel teszel ki, mert teszem azt nem képes az elite részleged.
Szabályok:
- Ha kiteszel, kiteszlek, de természetesen türelmes vagyok, viszonzásképpen ugyanezt elvárom! (Egyetemista révén nem sok időm van ezzel foglalkozni. Megértéseteket köszönöm!)
- Kitehetsz képpel vagy linkkel, mindegy, csak ha már elite, akkor az legyen elérhető mindenki számára.
- Ritka esetek előfordulhatnak, hogy visszautasítom az igénylést, de 99%, hogy ez nem fog bekövetkezni.
- Korlátolt számú hely van! Ha tele vagyok, akkor nem fogadok el cserét, viszont ha felszabadul egy hely, érdemes újra megpróbálnod (illetve ha épp emlékszem rád, lehet én magam kereslek fel).