A kutatók és a nagyközönség számára is elérhetővé vált a műholdas nyomkövetővel ellátott ragadozómadarak és gólyák valós idejű követésére alkalmas webes felület.

A nemzetközi összefogásban megvalósult programban jelenleg négy faj több mint nyolcvan egyedét követhetjük nyomon akár otthoni számítógépünkről a www.satellitetracking.eu oldalon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kezdeményezését az Európai Unió LIFE Nature természetvédelmi alapja valamint az Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HUSK) támogatta és már több hazai és nemzetközi madárvédelmi szervezet is csatlakozott hozzá. Az állatok követésének módszertanában a jelenlegi csúcstechnológiát képviselő rendszer alkalmazása egyedülálló a régióban, írják.

A jeladók olyan különleges, napelemmel működtetett kisméretű globális helymeghatározó rendszerrel (GPS) vannak felszerelve, melyek nem gátolják az állatokat a szabad mozgásban, miközben folyamatosan rögzítik és továbbítják az adatokat. Felbecsülhetetlen jelentőségű információkat szolgáltatnak a madarak viselkedéséről, vonulási útvonalaikról és gyakran a rájuk leselkedő veszélyekről. Az elmúlt években magyar és külföldi kutatók egyre több madár mozgását követhetik nyomon ezzel a technikával.

A fehér gólya (Ciconia ciconia), a kék vércse (Falco vespertinus), a parlagi sas (Aquila heliaca) és a kerecsensólyom (Falco cherrug) emblematikus képviselői a madárvédelemnek, sok esetben azonban még mindig hiányos a tudásunk az életmódjukról. A program segítségével sikerült meghatározni többek közt a kék vércsék afrikai telelőterületét, és a gólyák őszi vonulási útvonalát is. A nagyközönség számára most nyilvánossá tett on-line felületen 81 egyed helyzete követhető nyomon, melyek közül 20 madár jeladója jelenleg is aktív. Különleges jelentőségűnek számít a parlagi sasok követése, mivel e ritka madarak közül rengeteg esett emberi pusztítás áldozatául az elmúlt években.

Az MME Parlagisas-védelmi LIFE programjának nem titkolt célja a sasokat érő bűncselekmények, azon belül is elsősorban az illegális mérgezések felderítése, amelyben sajnos hazánk élen jár Európában. A vonulási útvonalak feltérképezése lehetővé teszi számukra, hogy az újonnan felfedezett területeken megelőző természetvédelmi intézkedéseket kezdeményezhessenek a fiatal madarak pusztulásának megakadályozása érdekében. Az idén jeladóval ellátott kilenc fiatal parlagi sas a londoni nyári olimpián aranyérmet nyert magyar sportolók tiszteletére kapta a nevét.

Webkamerán nézhetők egy Nógrád megyei madáretető vendégei.

Webkamerát helyezett el egy madáretető előtt Salgótarján Rónafalu városrészében, a Medves-fennsík pereme alatt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád megyei helyi csoportja.

A Salgótarján-rónafalui kamera előtt eddig tíz madárfajt figyeltek meg, közöttük a legritkább a közép fakopáncs (Dendrocopus medius) volt, de tél végéig a madarászok még számos faj felbukkanására számíthatnak.

A kamera képei ITT érhetők el. 

A helyi szervezet a "Madárvédelem és kutatás határok nélkül" című projekt részeként tavasszal a határ magyar és szlovák oldalán is gólyafészkeknél helyeztek ki megfigyelőkamerákat.

Hiába lobbiznak a solymászok, a kormány egyelőre hajthatatlan, és nem engedélyezi, hogy vadászati célra tartsanak kerecsensólymot. Bár a hagyományőrzők szerint ők csak fogságban tenyésztett madarakat tartanának, a miniszter osztja a természetvédők aggodalmait: DNS-vizsgálat nélkül nem lehet ugyanis kizárni, hogy fészekből kivett fiókákat adjanak el tenyésztett sólyomként.

„A magyar solymászat 2010 szeptembere óta a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében szerepel. Mégis, a már indokolhatatlan hazai szabályzók miatt a solymászat fennmaradása nehézségekbe ütközik” – tolmácsolta a magyar solymászok panaszát a vidékfejlesztési miniszternek Lezsák Sándor fideszes képviselő. Az Országgyűlés alelnöke írásbeli kérdésében arról érdeklődött, hogy a tárca engedélyezi-e a jövőben a kerecsensólyom tartását.

„Ez a faj minden hazafi számára nemzeti szimbólum, védelme külön figyelmet érdemel” – hivatkozott válaszában az Emese-legendára Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, akinek azonban el kellett keserítenie a solymászokat. „Az érintett ragadozómadár-fajok hazai és nemzetközi természetvédelmi helyzetére” hivatkozva ugyanis azt közölte: a tárca nem tervezi bővíteni a vadászatra használható fajok listáját sem a kerecsennel, sem más ragadozó madarakkal.

Ma Magyarországon hat, egyébként védett madárfajt lehet solymászat céljára tartani: a héját, a karvalyt, a szirti sast, az északi sólymot, a Feldegg-sólymot és a vándorsólymot. Ezek közül egyedül a héját lehet a természetből beszerezni (fácántelepek körül ólálkodó fiatal madarakat szoktak befogni), a többi faj esetében csak fogságban tenyésztett madarakat lehet tartani, de ez sem egyszerű, számos engedély és vizsga szükséges a beszerzésükhöz és a tartásukhoz.

Enyhítenének a szigoron
Az EU-irányelve különbséget tesz vadon élő és fogságban tenyésztett állatok közt, utóbbi esetben elég a madarak bejelentése - mondta Turcsányi Zoltán, a Magyar Solymász Egyesület elnöke a hvg.hu érdeklődésére. Magyarországon viszont ezt nem alkalmazzák, így költséges és bonyolult eljárás szükséges ahhoz is, hogy akár csak behozzanak az országba egy német tenyésztőtől vásárolt madarat, amit aztán újabb engedélyek nélkül nem adhatnak el, illetve nem tenyészthetnek.

A solymászok azt szeretnék elérni, hogy bővítsék ki a vadászati célra tartható madárfajok listáját. Turcsányi szerint a hazai faunából legalább 15-20 faj lenne alkalmas solymászatra, de számukra mindenekelőtt a kis sólyom, a kerecsensólyom és a hibridek (különböző fajok kereszteződéséből született madarak) engedélyezése lenne fontos. Emellett az adminisztráció könnyítését is kérik, mert például a bürokratikus szabályok miatt jelenleg lehetetlen megrendezni egy nemzetközi solymásztalálkozót.

A minisztérium azonban hajthatatlannak tűnik. „A solymászati hasznosítás még tenyésztésből származó példányok használata esetén is potenciális veszélyforrást jelentene a vadon élő állomány számára” – írta válaszában a miniszter. Ezzel arra célzott, hogy a jelenlegi ellenőrzési rendszerben nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy például egy fészekből kiemelt fiókát tenyésztett példányként dokumentálva értékesítsenek.

Kizárni a visszaélés lehetőségét is

A tenyésztett ragadozó madarakat jelenleg párnapos korukig egy egyedileg számozott, úgynevezett zárt gyűrűvel kell megjelölni, amibe a madarak belelnőnek. Az ilyen gyűrűt később nem lehet lecserélni, áttenni másik madárra, vagy eltávolítani az állat lábáról, anélkül, hogy a gyűrű sérülne – magyarázta a hvg.hu-nak Prommer Mátyás, a kerecsenvédelmi program szakértője, aki szerint a természetvédők alapvetően nem ellenzik a solymászatot, de a jelenleginél hatékonyabb ellenőrzési módszer szükséges ahhoz, hogy kizárható legyen a természetből - illegálisan - kivett fiókák legalizálásának veszélye.

Ezt a jelenlegi rendszer nem zárja ki teljesen. Prommer példaként azt említette, hogy néhány éve találtak egy olyan, szökött vándorsólymot, amelynek lábán egy, a fiatal madár valódi koránál jóval öregebb kort jelző, vagyis nyilvánvalóan újrahasznosított gyűrű volt. Szerinte csak egy DNS-alapú nyilvántartással lehetne nagy biztonsággal kizárni a visszaélések lehetőségét, hiszen így ellenőrizni lehet minden egyes madár származását.

A minisztérium a jelek szerint a természetvédők érveit fogadja el. „Ha a védett madárfajok egyedeivel bárki korlátozás nélkül rendelkezhetne arra hivatkozással, hogy nem természetes körülmények között élő, hanem tenyésztett egyedekről van szó, akkor nem garantálható, hogy a Magyar Állam a felelőssége által megkövetelt szinten tudja biztosítani a védett fajok védelmét” – írta a már idézett levélben Fazekas Sándor.

Turcsányi Zoltán szerint viszont épp a tiltás miatt lehetnek veszélyben a kerecsensólymok, hiszen igény lenne rájuk, de legálisan nem lehet hozzájuk jutni. A solymászegyesület elnöke ugyanakkor azt mondja, a fogságban jól szaporodó kerecsensólymok piaci értéke nem túl magas, vagyis nem fenyeget az a veszély, hogy valaki elkezd fészkeket fosztogatni az arab sejkekkel kötött üzlet reményében. Ők például ingyen is kapnának madarakat tenyésztés céljára, de általában 50 ezer forintba kerül egy madár legálisan. A solymászok egyébként Turcsányi szerint állnak elébe a DNS-vizsgálatoknak is.

Az igazi turulmadár
A kerecsensólyom fontos szerepet játszik a magyar mondavilágában, hiszen valószínűleg ez a faj lehet a Turul, amely álmában megjelent Emesének, és megjósolta fia, a magyarokat az új haza kapujáig vezető Álmos születését. A faj élőhelye az eurázsiai sztyeppe, Kínától a Morva-medencéig fordul elő. Európában két jelentősebb populációja van, az egyik Magyarországon (és részben a szomszédos államok hazánkkal határos területein), a másik Ukrajnában.

Az 1970-es években a kerecsen majdnem kipusztult Magyarországról: 1980-ban mindössze 13 párt ismertek. A sólymokat, természetes élőhelyeik elvesztésén túl, leginkább a növényvédő- és rágcsálóirtó szerek tizedelték, de a szigeteletlen elektromos vezetékek, illetve az illegális lelövés is pusztította az állományt. Az elmúlt 30 évben hatalmas munkával – mintegy 1100 önkéntes vett részt a védelmi munkákban, például a fészkek őrzésében – sikerült elérni, hogy több mint 200 pár fészkel. Magyarország, pontosabban ma már a Kárpát-medence az egyetlen hely a faj elterjedési területén, ahol lassan növekszik az állomány, máshol folyamatosan - sok helyen drasztikusan - csökken.

A Magyar Madártani Egyesület honlapján olvasható leírás szerint a kerecsen elsősorban a ligetes erdőkkel, fasorokkal, legelőkkel tarkított élőhelyeket kedveli. Nem épít fészket, hanem egerészölyv, holló, varjú, esetenként parlagi sas vagy rétisas elhagyott fészkeit foglalja el. Az 1980-es évek elejétől a holló állománya jelentősen növekedett, és megtelepedett a síkvidéken húzódó magasfeszültségű oszlopokon, amihez a kerecsensólyom is alkalmazkodott. Legkedveltebb táplálékállata az ürge, de a galambokat is nagy mennyiségben fogyaszt.

Az öreg madarak egész évben a fészkelő területen maradnak, bár rendkívül hideg időjárás esetén, táplálkozási lehetőség hiányában nagyobb térségben mozognak. Az elsőéves fiatalok messzire kóborolnak: egy Heves megyei fészekből kirepült fiatal példányt például Líbiában fogtak be solymászati célra. A kóborlási időszak után a fiatalok a kirepülési helyük közelében telepszenek meg. Így a védelmi intézkedéseknek köszönhetően egy-egy térség állománya növekedhet. Kovács Áron

Egy vörösnyakú lúd esett áldozatul annak az átgondolatlan vadászati megállapodásnak, aminek köszönhetően több védett vadlúd faj is lőhető ettől az évtől.

Semjén Zsolt, mint a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes és nem kevésbé az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként 2011 óta próbál minden szálat megmozgatni annak érdekében, hogy számos védettséget élvező állatfaj újra vadászható legyen. Ehhez a kezdeményezéshez első körben nem nagyon kapott támogatást, sőt civil természetvédő szervezetek kifejezetten ellenezték a vadászható fajok listájának bővítését, ám 2012 elején mégis sikerült egy olyan megállapodást létrehozni a természetvédelmi és a vadgazdálkodási ágazat képviselői között, amit elfogadott és aláírt minden az előkészítésben résztvevő fél.

A megállapodás nem aratott osztatlan sikert, ugyanis a két civil természetvédő szervezet, melyek küldöttei úgy gondolták, hogy képviselik a teljes hazai civil természetvédelmi szektort, a folyamat során olyan alkukat kötött, amit sem szakmailag, sem erkölcsileg nem lehet elfogadni. A Magyar Madártani Egyesület és a WWF Magyarország nevével fémjelzett megállapodás már korántsem tükrözi azokat az elvárásokat, amiket annak idején a civilek megfogalmaztak, lassan és csendesen belekerült szinte az összes Semjén-féle kívánalom álgaranciákkal biztosítva a védett és mégis vadászható fajok állománynövelését: több védett madárfajnál is szerepel, hogy az állománygyarapítást támogatni kell, így pótolva a vadászat miatti gyérülést. Ez gyakorlatilag alapjában kérdőjelezi meg a legfontosabb indokot, ami a vadászat mellett szólna, mely szerint azért is kell és lehet többek között a nyári ludat, nagy liliket, vetési ludat is vadászni, mert az állomány nagysága már komoly mezőgazdasági károkat okoz.

A megállapodás aláírásával a két civil szervezet valós madár- és természetvédelmi célkitűzési szakmai hozzáértésük és főleg lobbi értékük vált alapjaiban megkérdőjelezhetővé, hiszen a vadászható fajok listájának kibővítésénél csak a fajokat vették alapul, figyelmen kívül hagyva azok természetes viselkedését, összetéveszthetőségét.

Az őszi-téli szezonban az alkonyi vagy a hajnali ködös égbolton a több száz vagy ezer liba között szinte lehetetlen felismerni a „veresnyakút”, vagy a szintén hasonló védettséget élvező, épp a kipusztulás szélére sodródott kis liliket. Ezek a fajok napi mozgalmuk során együtt mozognak, együtt vonulnak. E két fajból hazánkon általában alig 30-50 példány vonul keresztül, és még a több éves terepi gyakorlattal rendelkező, gyakorlott szemű madarászoknak is komoly kihívást jelent ilyen körülmények között az észlelésük. Ha ezekre az ökológiai, biológiai tényezőkre a vadászati védegylet nem is figyelt oda, a természetvédőként és a sok esetben a legnagyobb szakértőként tetszelgő két civil szervezet képviselői nem hagyhatták volna figyelmen kívül. Sajnos ez a megállapodás csak egy a sok közül, amelyek naponta születnek alkuképes civil szervezetek közreműködésével felülírva a józan ész érveit a szakmaiságról nem is beszélve. Hogy ez a megállapodás mekkora károkat okozhat, és hogy az ellenvéleményt és félelmeiket megfogalmazók által előrevetített kép mennyire jelent reális veszélyt, jól bizonyítja ez az eset.

A vadludak vadászati idénye december 1-én kezdődött, és alig pár napra rá már elő is került az első fokozottan védett, söréttel sebzett lúdfaj a Hortobágyi Nemzeti Park közvetlen szomszédságában. A sérült madarat a 33-as főút mellett egy autós találta meg és vitte be a hortobágyi Madárkórházba. Az egyek-pusztakócsi mocsarak mellett talált vörösnyakú lúd, melynek eszmei értéke egymillió forint, talán rámutat az új vadászati rendelkezéssel kapcsolatos valós hibákra és főleg a valós felelősökre. Azokra, akik mindentudóként nem figyeltek a mindezt már egy évvel ezelőtt megjósoló jó szándékú észrevételekre, a figyelmeztetésre, hogy ezt a megállapodást ilyen feltételekkel nem szabad elfogadni.

Ilyenkor az első nyuszi, amit ki lehet húzni a kalapból, a lövést leadó vadász, pedig nem elsősorban azokat a vadászokat kell majd büntetni, akik kellő képzés hiányában nem tudják felismerni a hatalmas csapatban a védett fajokat. Sokkal inkább kellene „büntetni” az álcivileket, akik bármit megtesznek azért, hogy egyenlőbbek legyenek az egyenlők között, és azokat a politikusokat, akik a saját érdekeiket akarják szolgálni, nem pedig a hazájukét.

A 2011-es szélsőséges szárazság több vonuló madarat feltartott abban, hogy Dél-Afrikából időben érkezzen Észak-Európába – derült ki egy tanulmányból.

Tövisszúró gébicseknek és nagy fülemüléknek kellett például az Afrika szarvánál, a Szomáli-félszigetnél lévő pihenőhelyükön a szokásosnál tovább tartózkodniuk – írta a nemzetközi kutatócsoport a Science című szaklapban.

A madaraknak több időre volt szükségük, hogy feltankolják energiatartalékaikat, mert a szárazság miatt kevesebb táplálékot találtak. Ez ahhoz vezetett, hogy később kezdték meg a költést Európában – fejtette ki Anders Tottrup, a Koppenhágai Egyetem kutatója a munkatársaival nyilvánosságra hozott tanulmányban.

2011-ben néhány vonuló madár, amely átszelte a Szaharát, jelentős késéssel érkezett észak-európai költőhelyére. A szakértők szerint 1950 óta ez volt az egyik legkésőbbi érkezés. Azért volt ez különösen meglepő, mivel a klímaváltozás következtében sok énekesmadár éppen hogy korábban érkezett a költőhelyre.

A kutatók a késés hátterében egy okot találtak vizsgálatuk során. Összesen 18 tövisszúró gébicset és 8 nagy fülemülét láttak el mini adathordozóval, amelyek segítségével megfigyelték Afrika és Európa közötti vonulásukat 2009 és 2012 között. Végül egyeztették a kapott eredményeket a klímaadatokkal. Megállapították, hogy késői érkezésük az Afrika szarván 2011 tavaszán kialakult szárazságra vezethető vissza.

A tövisszúró gébicsek például 2011-ben átlagosan kétszer olyan sokáig maradtak a területen, mint egy évvel korábban. A nagy fülemülék a szokottnál egy héttel maradtak tovább. Más vonuló madarak, amelyek megpihentek a Szomáli-félszigeten, pontosan érkeztek meg költőhelyükre.

A környezeti feltételeknek azokon a területeken is döntő hatásuk lehet a költözési rendszerre, ahol a madarak csak rövid időt töltenek. A késlekedés lépcsőzetesen kihathat a költés sikerére és az elhullásra.

Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára sok esetben Magyarország jelenti a telelőterületet. Bár a ház körül is gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészelnék a telet, az etetés nagy könnyebbséget és biztonságot jelent számukra − nekünk pedig rengeteg megfigyelési élményt −, különösen itatással és mesterséges odúkkal együtt, de csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük.

Folytatást lássátok itt!

A Diatryma óriás madárnak tulajdonított lábnyomok azt jelzik, hogy az állat „szelíd növényevő” volt, nem pedig vad ragadozó.

Amerikai kutatók megvizsgálták azokat a lábnyomokat, melyek egy 2009-es földcsuszamlásban kerültek elő. A korábbi vizsgálatok azt sugallták, hogy az óriás madár húsevő ragadozó vagy dögevő volt. Azonban a raptorszerű karmok hiánya a lábnyomokon alátámasztja az elméletet, mely szerint a Diatryma nem volt húsevő.

A 2,13 méter magas, hatalmas fejjel és csőrrel rendelkező, röpképtelen Diatrymát – mely néhány kutató szerint a Gastornis nemhez tartozott – általában vad ragadozóként festik le a tudományos publikációk és a média. A madárról gyakran azt gondolják „felváltotta a dinoszauruszokat mint csúcsragadozó” – mondja George Mustoe geológus és a kutatócsapat tagja.

A Paleontology folyóiratban megjelent tanulmányban az alsó eocén időszakban – 55,8- 48,6 millió éve - hátrahagyott lábnyomokat elemezték. A homokkőben fennmaradt nyomok Washington északnyugati részén a Chuckanut-formáció részét képezték. A csapat arra a következtetésre jutott, hogy a számos, jó állapotban fennmaradt nyomot nagy valószínűséggel a Diatryma hagyta hátra. Így ez az egyetlen ismert lábnyomlelet az óriási madártól, amely új adatokat szolgáltathat étkezése felől.

„A nyomok egyértelműen tanúsítják, hogy az állatnak nem voltak hosszú karmai, csak rövid lábujjai – mondja David Tucker, a Nyugat-Washingtoni Egyetem kutatója. – Ez ellentmond a zsákmányállatokat elkapó és lefogásukra karmait használó madár képének. A ragadozó madarak mindegyike éles, hosszú karmokat hordoz.”

A Diatryma-fosszíliákat tanulmányozó korai paleontológusok arra a következtetésre jutottak, hogy az óriási madár ragadozó volt mérete, hatalmas feje és nagy csőre miatt. Az első Diatryma-csontvázat Amerikában találták meg apró lovak és más kisebb emlősök csontjai mellett. Néhány kutató úgy vélte, ezek a madár zsákmányállatai lehettek – mondja Mustoe.

Azonban a Diatrymának relatíve rövid lába volt, emiatt mások azt sugallták, a madár nem tudott elég gyorsan futni a zsákmány elfogásához, ennélfogva növényevő volt. A további elemzések azt mutatták, hogy a madár csőrének végén nem volt horog, mely minden ragadozó madárra jellemző, és mely elősegíti, hogy lefogják a zsákmányállatokat és széttépjék a tetemeket.

A kutatócsapat konklúziója szerint az állatnak nem voltak karmai, ami további bizonyítékot nyújt a növényevő-hipotézisre – mondja Tucker. „Sokkal valószínűbb forgatókönyv, hogy szelíd madár volt, mely csőrével a leveleket, gyümölcsöket és magvakat gyűjtött be a szubtrópusi erdőkben” – mondja Mustoe.

A csapat úgy hiszi, hogy a Diatryma és a ragadozó, dél-amerikai Phorusracidák – azaz terrormadarak – hasonlóságai vezethették a korai paleontológusokat arra a feltételezésre, hogy a két faj ökológiailag hasonlított egymásra.