A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei több mint 96 ezer vadludat számoltak össze a Hortobágyon és a Nagykunságban, ebből 79 volt vörösnyakú lúd.

A vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája alapján a veszélyeztetett, csökkenő állományú fajok közé tartozik. Magyarországon a védett madárfaj természetvédelmi értéke 500 ezer forint. Világállományát a telelőterületeken lebonyolított számolás alapján 30 és 60 ezer példány közé becsülik. A faj fő veszélyeztetői a vadászat, valamint a költőterületeken és telelőterületeken bekövetkezett élőhelyromlás - olvasható a park közleményében.

A madár Oroszország közép-szibériai arktikus területein, elsősorban a Tajmir-, Gidan- és Jamal-félszigeten költ, azon belül is az állomány 70 százaléka a Tajmiron. Az 1950-es évek előtt ez a színpompás vadlúdfaj elsősorban a Kaszpi-tenger nyugati partjainál telelt, majd a telelőterület – főképpen a túlzott vadászat és a telelőterületek tönkretétele miatt – fokozatosan áttevődött a Fekete-tenger nyugati partvidékére. A telelőterület nyugatra tolódásával egyidejűleg egyre többször vetődik el Európa nyugatibb felére, ennek megfelelően a Kárpát-medence területén is egyre gyakoribb jelenségnek számít ez a csökkenő világállományú madárfaj.

Magyarországon először 1916-ban bukkant fel a Hortobágyon, mely azóta is egyik legfontosabb előfordulási helyének számít. Hazánkban leginkább a nagy lilik (Anser albifrons) csapataiban fordul elő, megjelenésére október végétől lehet számítani, a legmagasabb egyedszámok pedig novemberben észlelhetőek.

A hazánkban időző madarak száma az 1980-as évektől növekszik, a 2000-es években már elérte a 200 példányt is. A madarak a hajnali órákban az éjszakázóhelyekről a táplálkozóterületekre húznak ki, mely általában egy frissen kizöldülő szikes puszta vagy gabonavetés. Napos időjárás esetén a vadludak ivás és pihenés céljából valamilyen vizes élőhelyet keresnek fel,  számolásuk ott a legbiztosabb.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) munkatársai a madártani monitoring keretében minden hónap közepén végeznek vízimadár-számlálásokat, ám tekintettel arra, hogy a számolás alá vett területek nem fedik le az egész Hortobágyot, ezek nem minden esetben adnak pontos képet egyes ritkább madarak egyedszámáról. Ezért volt szükség arra, hogy a Hortobágy és a Nagykunság területén, elsősorban a pihenőhelyeken elvégezzék a vörösnyakú ludak felmérését. A szinkronszámlálásban a HNPI Természetvédelmi Őrszolgálata és a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület önkéntesei vettek részt.

A megfigyelés során összesen 96 ezer 380 vadludat számoltak meg a felmérők, melyből 79 vörösnyakú ludat észleltek. A számadat a szakemberek számára kissé csalódást okozott, mert november elején, szórványmegfigyelések alapján minimálisan 140 példány tartózkodott a térségben. Az eltérés egyik oka az lehet, hogy a nagy szél miatt a nagyobb kiterjedésű tavakon a vadlúdcsapatok a víztömegek közepére húzódtak, ami miatt nehezebbé vált a vörösnyakú ludak megtalálása az olykor több tízezer madár között.

A felmérés érdekessége, hogy észlelték a világviszonylatban sérülékeny madárfajnak számító kis lilik (Anser erythropus) 12 példányát. A vadászható vetési lúdból (Anser fabalis) egyetlenegy példány, míg a frissen vadászhatóvá vált nyári lúdból (Anser anser) összesen 1265 példány került a távcsövek elé. Ritkaságnak számít az apácalúd (Branta leucopsis) egy és az örvös lúd (Branta bernicla) két megfigyelt egyede.

A tatai Öreg-tó a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott, úgynevezett Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik, és része az Európai Unió Natura 2000 hálózatának. Talán az egész kontinensen nincs még egy ilyen hely, ahol a félénk madaraknak ismert vadludak a város szívében, szinte testközelből láthatóak. Aki eljön vadludat figyelni, nemcsak a madárvonulás lenyűgöző jelenségének lehet tanúja, de egész napos bemutató madárgyűrűzési programon is részt vehet, illetve madártani előadásokat hallgathat meg.  Az idei rendezvény díszvendége a 35 éves Bükki Nemzeti Park!

Az itt telelő vadludak - Hollandia és Németország érintésével- Skandináviából és Szibériából érkeznek. Az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg, és márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelőterületeikre.

A Tatai Vadlúd Sokadalom legnagyobb látványossága
az esti libabehúzás (Videó: Orbán Zoltán).

A programokért katt a 'Bővebben' gombra

Arábia helyett Angliába érkezett Ázsiából egy hantmadár, és ideiglenes otthont épített ki magának egy essexi homokbányában.

Ez a madárfaj (Oenanthe deserti) Ázsia nyugati részéről vagy a Közel-Keletről vándorol ősszel Szaúd-Arábiába vagy Kelet-Afrikába. Az angol földre tévedt példány csaknem ötezer kilométerrel repült félre, és vagy nem túl jó földrajzból, vagy nem túl szerencsés: ornitológusok szerint erős keleti szelek téríthették el.

A hantmadár kistestű, vörösbegy nagyságú.

"A kurta nappalokból rá fog jönni, hogy messze északra tévedt. Feltehetően megindul majd délkeletnek, de legfeljebb Dél-Spanyolországig juthat a tél kezdete előtt, Arábiáig már biztosan nem" - mondta a brit ornitológiai társaság szóvivője.

Nagy-Britanniában rendkívül ritka vendég a hantmadár, száz év alatt mindössze hármat láttak. A legutóbbira negyedszázada figyeltek fel, szintén Essexben - emlékeztetett a BBC.

Az ausztrál tündérmadarak új szintre emelték a fészek biztonságát, jelszóval védik meg saját fiókáikat a kakukkfiókáktól. Nincs más választásuk, fészkükbe gyakran kerül kakukktojás, csak így tudnak védekezni ellene.

A kakukktojás ugyanúgy néz ki, mint a tündérmadár tojása, de korábban kel ki a fióka és kilöki a többi tojást a fészekből. Míg a tündérmadár észre nem veszi ezt, a kakukkfiókát sajátjaként neveli és eteti. A kakukkfiókák az esetek hatvan százalékában sikeresek, a maradék negyven százalékban a madár néhány nap alatt felismeri a kakukkfiókát és magára hagyja, új fészket épít magának.

A tündérmadár napokon belül is észre tudja venni, hogy idegen tojás kerül a sajátjai közé, mert megtanítja fiókáinak a titkos jelszót. Ha nem jön a megfelelő jelszó, a madár otthagyja a fészket. Sonia Kleindorfer, a Flinders University kutatója és kollégái rögzítették a madarak énekét, amikor a fészekhez tértek vissza. Egy tizenegy elemből álló hangsort rögzítettek több esetben, melyek közül az egyik elem mindig az adott madárra volt jellemző. Amikor a fiókák ételt kértek, ezt az egy elemet ismételgették, mint egy jelszót.

A jelszó az adott fészekre jellemző, minél többet énekelte a madár a hangsort még amikor a fiókák a tojásban voltak, annál biztosabban tudták a fiókák visszaadni azt a bizonyos hangot. Mivel a kakukkfiókák két nap alatt kikelnek, sokkal kevesebb idejük van megtanulni a hangot, a tündérmadár fiókáknál a keltetési idő öt nap. A kakukkok így nem tudják a jelszót és ez lebuktatja őket.

Eddig nem tudták, hogy ezek a hangok tanultak, azt hitték genetikailag jellemzőek a madarakra. Kleindorfer ezért még a betanítási folyamat előtt kicserélte a tojásokat, egy másik tündérmadár fészkébe tette azokat. A fiókák az új fészek gazdájának az énekét tanulták meg, nem a biológiai anyjuk hangsorát ismerték.

Valószínűleg fontos, titkos üzenetet vihetett hetven évvel ezelőtt az a madár, amelynek maradványait éppen harminc éve találták meg egy kéményben. David Martin, egy Bletchingley-ben, Surrey grófságban álló 17. századi épület tulajdonosa a kandallója újjáépítésekor bukkant rá az elpusztult postagalambra. A madár lábán egy piros kapszula volt, amely egy cigarettapapír méretű kódolt üzenetet tartalmazott.

Az üzenetet jelenleg a GCHQ (Government Communications Headquarters) nevű angol szervezet kódfejtői próbálják desifrírozni. Minderről a második világháborús brit kémközpont és kódfejtő-állomás, a ma múzeumként működő Bletchley Park adott ki közleményt. (A központ 120-130 kilométerre található David Martin házától, valószínűleg oda tartott a negyvenes években a galamb is a titkos üzenettel.)

A szakértők annyit már most megállapítottak a Discovery News híradása szerint, hogy a madár neve 40TW194 volt. A két első szám a postagalamb születési évét jelölte. Majdnem biztos, hogy a nácik által megszállt Franciaországból indult útnak a galamb, 1944. június 6-án. Ez a normandiai partraszállás napja volt, amikor a szövetségesek, az angolok és az amerikaiak partraszálltak Franciaország területén.

A Surrey-ben megtalált galamb alighanem eltévedt a rossz időben. Az is lehet, hogy egyszerűen kifáradt, és csak megpihent egy kéményen több száz kilométer megtétele után. A szakértők szerint azonban a kémény füstje elkábíthatta a postagalambot, így pusztulhatott el.

A galamb üzenetét "XO2"-nek küldték, amely valószínűleg bombázó egységek parancsnoksága lehetett. A galamb üzenete 16:45-kor keletkezett (alighanem 1944. június 6-án), és 27 kódot tartalmaz, Mindegyik 5 betűből vagy számból állt. Az aláírása az üzenet szerint "Serjeant W Stot"-tól származik. 

A postagalambok a partraszállás napjaiban óriási jelentőségre tettek szert: Churchill brit miniszterelnök ugyanis rádiózási tilalmat hirdetett, így a szövetséges erők a partraszállás után galambokkal jelentették helyzetüket az angol partokon maradt tábornokaiknak. A "katonai galambokat" bombázók juttatták el ellenséges területre, ahol az ellenállás tagjai befogták őket, és titkos üzenetekkel küldték vissza a madarakat Angliába.

A galambok közül a brit légierő, az RAF 250 ezret képzett ki, ezt nevezték "National Pigeon Service"-nek, azaz Nemzeti Galambszolgálatnak. A szervezet 1943 és 1949 között működött, s 32 madara kapta meg a "Dickin Medal"-t, amelyet állatoknak adományoznak Nagy-Britanniában. (A Dickin-érem a díj alapítójának, Maria Dickinnek a nevét viseli.)

"Exeteri Mária", azaz "Mary of Exeter" volt az egyik leghíresebb közülük. Ez a galamb számos küldetést élt túl, többször is megsebesült, egy alkalommal például német harci héják támadták meg, de túlélte a galambházának bombázását is. A "GI Joe" nevű amerikai galamb pedig azért kapott elismerést, mert üzenete megmentett egy egész falut, azaz ezer embert a bombázástól. A falut ugyanis a brit erők már visszafoglalták, így saját erőiket is bombázták volna a szövetségesek különben.

A győri Ferenczi Márta hároméves doktori ösztöndíjat nyert el a távoli földrészen. A fiatal kutató a madárinfluenza vírusok dinamikájának alakulását vizsgálja az ausztrál vízimadár közösségekben.

Már gimnazistaként is részt vett madártani felmérésekben

A győri Ferenczi Mártának az állatvilág és különösen a madárvilág megfigyelése, kutatása az évek során hobbiból hivatássá vált.

Már gimnazistaként is részt vett madártani felmérésekben. Az egyetem első évében madárgyűrűzői bizonyítványt szerzett, majd a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kisalföldi Csoportjának vezetőségi tagja lett.

"2000 óta egészen a külföldre költözésemig részt vettem a Fertő-Hanság Nemzeti Park vízimadár monitoring programjában, valamint a Hanság területén található Nyirkai Hany vizes élőhely-rekonstrukciós madártani felmérésének koordinálásában is.

Később Hollandiában csatlakoztam egy kutatócsoporthoz, ahol a vadlúd befogási módszereket tanulmányoztam.

Szintén megtisztelő felkérés volt számomra, hogy a magyar madárvonulás-kutatás centenáriumának alkalmából megjelenő `Magyar madárvonulási atlasz´ egyik társszerzőjeként is közreműködhettem" - mutatta be eddigi, magyarországi szakmai munkáját a győri biológus.

A vírusok megismeréséhez először a madarakat kell jobban megismerni

A Kazinczy Ferenc Gimnázium egykori diákja jelenleg ösztöndíjjal Ausztráliában él és a madárvilág kutatásával foglalkozik.

"Hároméves doktori ösztöndíjat nyertem el és egy vízimadaras kutatócsoportban dolgozom. Fő témám a madárinfluenza vírusok dinamikájának alakulása az ausztrál vízimadár közösségekben.

A vírusok megismeréséhez a madarak viselkedését kell jobban megérteni, vagyis a vírusok tanulmányozása a madarak tanulmányozását is jelenti egyben.

Az egyik kutatási terület a Strzelecki-sivatag, a másik pedig Melbourne szennyvíztározója, így elég nagy a kontraszt" - kezdte Ferenczi Márta.

Mennyire befolyásolja a madárinfluenza kialakulását a madarak viselkedése?

"Elsősorban azt tanulmányozzuk, hogy az egyes környezeti és ökológiai tényezők, hogyan befolyásolják a vírusok terjedését a madárközösségekben.

Ebbe beletartozik a madarak közötti kapcsolatrendszer megismerése vagy viselkedésük tanulmányozása is.

Más kutatásokban például már bizonyított, hogy a vonulástól megfáradt madarak, ha új közösségbe érkeznek, könnyebben megfertőződnek, legyengült immunrendszerük miatt.

Ezenkívül bizonyos fajok fogékonyabbak a fertőzésre, így ha az adott faj egyedei nagyobb számban vannak jelen a madárközösségben, az meghatározhatja a többi madár fertőzöttségi státuszát is" - folytatta a győri biológus.

"Az elmúlt egy évben nagyon sok időt töltöttem terepen Ausztráliában"

"Az egyik fő témám, hogy a vonuló madarak mozgását mennyire befolyásolja a fertőzés, illetve adott madárközösségben ki kinek adja, adhatja tovább a vírust.

Az expedíciók során a terepmunkában a madarak helyesen történő befogásáért és gyűrűzéséért szintén én felelek.

Az elmúlt egy évben nagyon sok időt töltöttem terepen Ausztráliában; a kutatás első időszaka adatgyűjtéssel telt, nemrég kezdtem a labormunkát és az adatok kiértékelését.

A madarak véréből stabil izotópok segítségével, amelyek a szövetekben tükrözik az állat táplálékbázisát, már sikerült néhány érdekes újdonságot kimutatni.

Meg tudjuk határozni, hogy a befogott madár a sivatagból érkezett-e a tengerpartra vagy fordítva.

Egyelőre azonban további vizsgálatok szükségesek, hogy biztosat tudjunk állítani a kutatások eredményeiről" - folytatta Ferenczi Márta.

Színpompás papagájok az egyetem parkjában

Az ausztrál hétköznapokat faggató kérdésünkre a fiatal győri kutató úgy felelt: "nagyon élvezem a kinti életet, az ausztrálok kedvesek és nyitottak.

Ha nem dolgozom terepen, akkor bejárok a Victoria állambeli, geelongi Deakin Egyetemre, s ott végzem a labormunkát, illetve az adatok kiértékelését.

Persze, nem telhet el úgy nap, hogy ne figyelném a madarakat, a távcső szinte mindig a nyakamban lóg.

Az egyetem körül hatalmas papagájcsapatok gyülekeznek telente, a színpompás madarakban szinte minden reggel gyönyörködöm.

Bevallom, éppen ezért néha félórával később érek be az egyetemre".

Megérkezett a kormoránhad az északi területről a Balaton-közeli halastavakhoz, igaz, a szokásos szeptemberhez képest ezúttal valamivel később.

A vadgazdálkodók és a természetvédők között régi vita a ragadozó madarak hatása az általuk zsákmányolt apróvadakra. Egy évtizede kutatja a barna rétihéja étrendjét, és a kisemlősök ill. az apróvadfajok állományváltozását Tóth László. A vizsgálat a zöldeket igazolja.

A ragadozó madarak fontos szerepet játszhatnak zsákmányállataik populáció méretének szabályozásában, ugyanakkor a prédaállatok egyedszám változása jelentősen befolyásolhatja adott területen a ragadozó madarak állománynagyságát, táplálékuk összetételét, ezen keresztül, pedig a költés sikerességét.
A vadászok, vadgazdálkodók körében általában kettő, a ragadozó-zsákmány kapcsolatrendszert végletesen leegyszerűsítő kérdés fogalmazódik meg ezzel kapcsolatosan: mennyi ragadozó madár (héja, egerészölyv, barna rétihéja) található a vadászterületen, illetve milyen fajok szerepelnek a tápláléklistájukon (zsákmányolnak-e apróvad fajokat – fácánt, foglyot, mezei nyulat – és milyen mértékben). További, azonnal felvetődő kérdés, hogy sok-e a ragadozó madár és sok-e az általuk zsákmányolt apróvad, illetve gyakran ez nem is kérdésként fogalmazódik meg, hanem állításként: szinte mindegy, hogy mennyi van belőlük és mennyi apróvadat ejtenek el, sokan vannak és sok apróvadat zsákmányolnak. Azonban a gyakori ragadozó madarak állományviszonyaira és prédaválasztására vonatkozó pontos, megbízható adatok nélkül a ragadozó madarak apróvadra gyakorolt hatása sem ítélhető meg érdemben. Ezen kérdések vizsgálatára 2000-2004 között a Szent István Egyetemen egy kutatási program keretében kerestünk válaszokat, melyet a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatott pénzügyileg. A kutatások 2005-től saját erőből a Károly Róbert Főiskolán folynak. Eredményeink közül a 2000-2012 között gyűjtött adatok alapján a barna rétihéja állománynagyságára és a zsákmánylista változásaira vonatkozóakat foglaljuk össze.

Vizsgálati terület és módszer

A kutatások a Körös-Maros Nemzeti Park területén, Dévaványa térségében, egy kb. 20 km x 20 km-es nagyságú (40 ezer hektáros) területen folynak. Az intenzíven művelt mezőgazdasági területek között kisebb-nagyobb kiterjedésű, értékes, nedves és száraz pusztai élőhelyek találhatók. A barna rétihéja megtelepedése szempontjából különösen fontos a Hortobágy-Berettyó folyót szegélyező, valamint a térség csatornarendszerében, kisebb-nagyobb tavaiban kialakuló keskenylevelű gyékényes és nádas vegetáció, amely alkalmas fészkelő helyet biztosít a faj számára. A vizsgálatok szempontjából ugyanakkor fontos, hogy a térség jellemzően apróvadas, a fácán és a mezei nyúl állománya országos viszonylatban is jónak ítélhető.

A barna rétihéja vonuló madár, a telet Észak-Afrikában, ill. a Földközi-tenger medencéjében tölti, európai költő helyeire tavasszal érkezik vissza. A költő állomány nagyságát a megépült fészkek száma alapján állapítottuk meg. A zsákmánylista megállapításához a fészkekből rendszeresen begyűjtöttük a táplálékmaradványokat (el nem fogyasztott táplálék állatokat, köpeteket, csont, toll és szőr maradványokat). A minták alapján legtöbbször faji szinten meg lehetett határozni a fogyasztott prédát. A begyűjtött mintákból több tucat prédafaj összesen több ezer példányát határoztuk meg és ezek alapján rekonstruáltuk, hogy milyen fajokat milyen mennyiségben zsákmányoltak a szülő madarak.

A barna rétihéja egyik legfontosabb táplálékcsoportjának, a kisemlősök állományának változásait is nyomon követtük. A költési időszakban, élve fogó csapdákkal havonta befogtuk egy 1 hektáros mintaterületen az állatokat, megjelöltük, majd szabadon engedtük őket, így a pontos képet kaptunk a kisemlős fajok éven belüli, ill. évek közötti egyedszámának változásairól, vagyis arról, hogy mikor, milyen fajok és milyen mennyiségben éltek a területen.

Eredmények

A barna rétihéja költő állománya 2000-2012 között széles tartományban, 12 és 34 pár között ingadozott. Létszámuk különösen alacsony volt 2000-2006-2012-ben (15, 16, ill. 12 pár). Legnagyobb számban 2008-ban telepedtek meg, abban az évben közel háromszorosa költött (34 pár) a 2012-es évi állománynak. Magas számban költöttek még 2001-ben, ill. 2002-ben (26, ill. 27 pár). A barna rétihéja létszámában tapasztalt nagy ingadozásokat a mezei pocok létszámában megfigyelt rendkívüli változásokkal magyarázhatjuk. A csapdázások eredményei szerint a területen a kisemlős fajok közül a mezei pocok dominált, arányuk a 2000-es év kivételével 80-100% -os volt a többi faj összlétszámához képest. Mindezek mellett a mezei pocok létszáma óriási mértékben ingadozott a különböző években: a költési időszakban állománya 0 és 58 példány/ha között változott. Így például 2000-ben egyetlen mezei pocok sem volt a csapdákban, számuk nagyon alacsony volt még 2006-2012-ben (11, ill. 5 példány/ha). Ugyanakkor létszámuk 2001-ben, 2002-ben, ill. 2008-ban megtöbbszöröződött a korábbi évekéhez képest (ezek un. gradációs évek voltak): 34, 57, ill. 36 példány/ha-os volt sűrűségük. Látható tehát, hogy a vizsgálati területen megtelepedő, költő barna rétihéják számát egyértelműen a mezei pocok létszáma határozza meg: azokban az években, amikor a mezei pocok óriási mértékben elszaporodik (gradáció alakul ki), a barna rétihéja létszáma is magasabb, amikor viszont nincs, vagy nagyon kevés a mezei pocok, akkor a rétihéja költő állománya is jelentősen lecsökken.

A zsákmánylista fajösszetételének, ill. a zsákmányolt fajok mennyiségének, arányának a változásai is igen szoros összefüggést mutatnak a terület pocoklétszámával. A fészkekből begyűjtött több ezer prédamaradvány alapján, a zsákmánylistán a mezei pocok dominál. Azokban az években (2001-2002-2008-ban), amikor a mezei pocok létszáma magas volt, a zsákmánylistán arányuk 70-95%-os volt, a fácán, fogoly és mezei nyúl együttes aránya pedig 0-4% között változott. A pocokszegény években lecsökkent ugyan a mezei pocok aránya (de még akkor is kb. 30-50%-át tették ki a prédáknak), azonban helyette elsősorban kistestű madarakat (vízimadár és énekesmadár fiókákat, fiatalokat kb. 30-60%-ban) ill. kisebb arányban (6-10%-ban) kétéltűeket-hüllőket (elsősorban gyíkokat) zsákmányoltak. A három apróvad együttes aránya ezekben az években sem volt jelentős, átlagosan 5-10%-át tették ki a rétihéja táplálékának. A 2000-es év volt az egyetlen, amikor az apróvad arány számottevőnek ítélhető, akkor a táplálék 20%-át tették ki, azonban az az év egy különösen szélsőséges év volt, mivel a költési időszakban rendkívül alacsony volt a mezei pocok létszáma (a csapdákkal egyetlen példányt sem fogtunk április-május-június hónapokban). Ugyanakkor a megnövekedő apróvad zsákmányolás elsősorban azokban a pocokszegény években jelentkezett, amikor a barna rétihéja költő állománya jelentősen lecsökkent, ezért a rétihéja állomány hatása is nagymértékben csökkent az apróvadra (jóval kevesebb rétihéja összességében sokkal kevesebb fiókát nevelt azokban az években).

Röviden összefoglalva a 13 éves, részletes vizsgálatok eredményeit, megállapítható, hogy a barna rétihéja létszámát és az általa zsákmányolt fajok arányát a vizsgált apróvadas, alföldi területen egyértelműen a mezei pocok létszáma és annak változásai határozzák meg. A fészkekből begyűjtött, több ezer táplálékmaradvány vizsgálata alapján a barna rétihéja apróvad (mezei nyúl, fácán, fogoly) zsákmányolása még a pocokban szegény években sem tekinthető jelentősnek. Annak ellenére, hogy a szélsőségesen pocokszegény években a barna rétihéja zsákmánylistáján megjelenik az apróvad, mint alternatív préda, a zsákmányolás az apróvadállomány létszámára, annak változására nem gyakorolhat lényeges hatást.

Dr. Tóth László -   Károly Róbert Főiskola, Agrár- és Környezettudományi Intézet
és Tóth-Könczey Csongor  -  Németh László Gimnázium, Budapest